Kisebbfajta csodával készülhetne csak el őszre a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhely állandó kiállítása, a nemrégiben meghozott bírósági döntés ugyanis helyt adott az eljáráson vesztes Mafilm Szcenika Kft. jogorvoslati kérelmének. Kiállítás helyett tehát további vizsgálatok várhatóak. Furcsa körülmény az is, hogy egy tárlat vizuális kereteit közbeszerzési eljáráson hirdetik meg, melynek csak melléklete a látványterv.
Kisebbfajta csodával készülheten csak el őszre a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhely állandó kiállítása, a nemrégiben meghozott bírósági döntés ugyanis helyt adott az eljáráson vesztes Mafilm Szcenika Kft. kifogásainak. További vizsgálatok várhatóak, a legnagyobb baj azonban az, hogy a hasonló eljárásokban egyre inkább háttérbe szorulnak a tervező szempontjai a kivitelezőkkel szemben.
Március végén értékelték a tavaly átadott Páva utcai Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékhely állandó kiállításának megvalósítására kiírt közbeszerzési pályázatot. A három induló közül az angol Event céget – imponáló referenciái, többek között a Daniel Libeskind terve szerint megépített Imperial War Museum ellenére – már az előminősítések folyamán kizárták, így csak két ajánlattevő készített tervet: a Mafilm Szcenika Kft. Rajk László látványtervével, a Trifolium Kft.
Több mint négyszáz embert tartóztatott le az izraeli rendőrség, miután zsidó telepesek és jobboldali tüntetők hétfőn egy időben 39 helyen – többek között jeruzsálemi csomópontokon és a Tel-Aviv-Jeruzsálem autópályán – eltorlasztották az utakat, több órás dugókat okozva. A szervezők az akciót a tervezett gázai kivonulás és az ottani zsidó települések felszámolása elleni tiltakozásnak szánták és a sok letartóztatott ellenére sikernek könyvelték el.
Izrael budapesti nagykövete, David Admon kedden sajtótájékoztatón nevetségesnek minősítette és cáfolta a róla sajtóban róla megjelent vádakat, és kijelentette: maga is kért vizsgálatot önmaga ellen. Mint mondta, a vádaknak „semmi közük nincs sem Magyarországhoz, sem a magyar fővároshoz”, „ez tulajdonképpen (…) izraeli külügyminisztériumi belügy, ami kellőképpen ki lett forgatva”.
Nem sok esélyt hagyott a spanyol Marta Marrerónak az első helyen kiemelt Venus Williams, az amerikai teniszező az isztambuli tornán 6:0, 6:0-ra nyerte második fordulóbeli mérkőzését. Strasbourgban az olasz Farina Elia és a japán Aszagoe esett ki, míg a St- Pöltenben zajló ATP-tornán a német Kohlmann hat meccslabdát hárítva fordított a cseh Zib ellen.
Jelen van ma Magyarországon az előítéletességnek egy olyan foka, amely egyáltalán nem elhanyagolható – nyilatkozta a Klubrádiónak a kormányfő. Gyurcsány Ferenc a Kontrában a valamivel több mint egy hete megszúrt roma fiú ügyével összefüggésben mondta ezt. A miniszterelnök szerint egyértelműen rasszista támadás történt. „Nagyon-nagyon sok jelenséget és igen sok kutatást ismerünk arra vonatkozóan, hogy Magyarországon létezik a hétköznapi előítéletességnek egy nem elhanyagolható foka.

