Forrás: Origo

Izrael budapesti nagykövete, David Admon kedden sajtótájékoztatón nevetségesnek minősítette és cáfolta a róla sajtóban róla megjelent vádakat, és kijelentette: maga is kért vizsgálatot önmaga ellen. Mint mondta, a vádaknak „semmi közük nincs sem Magyarországhoz, sem a magyar fővároshoz”, „ez tulajdonképpen (…) izraeli külügyminisztériumi belügy, ami kellőképpen ki lett forgatva”.

Izraelben vasárnap jelentette a hadsereg rádiója, hogy az izraeli külügyminisztérium vizsgálatot indított a budapesti nagykövetségről jelentett „szabálytalanságok” ügyében. Más izraeli hírforrások ezek között azt említették, hogy a nagykövet Magyarországon diplomácia helyett az üzleti élettel foglalkozik; megvádolták, hogy fizetés nélkül távozott magyarországi éttermekből; hogy elidegenítette a magyarországi zsidó közösséget (a külképviselettől); de kifogás ért egy „pazar” fogadást, valamint Admon magyar és angol nyelvtudását is.

A nagykövet kedden Budapesten azt mondta: „egyszerűen nevetségesnek és meglepőnek” tartja az őt „okoló vagy személyes kitételeket”. Hozzátette: „nincs is mit válaszolni rájuk, hisz maga a problémák felvetése és annak módja már nevetséges”.

„Minden erővel el kell, hogy utasítsam mindazokat a vádakat, amik a médiában megjelentek” – hangsúlyozta David Admon a héber nyelven, magyar tolmácsolással tartott sajtótájékoztatón. Elmondta: miután egy hete a jeruzsálemi külügyminisztérium egy, „a magyar fővárosból” küldött „anonim” levél nyomán vizsgálni kezdte a május 12-én, Izrael állam függetlensége 57. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségek pénzügyi hátterét, maga is kérte külügyminisztériumát, hogy küldjön ellenőrt a vádak „pontról pontra történő kivizsgálására”.

Mint mondta, azóta hivatalos, tételes jelentést küldött Jeruzsálembe az ünnepségek bevételeiről és a kiadásokról, „ahol egyetlen forint sem maradt, aminek ne lett meg a fedezete”. Arra, hogy nem beszél magyarul, úgy reagált, hogy szerinte a magyar fővárosban tevékenykedő mintegy nyolcvan nagykövet közül a „legjobb információi szerint legfeljebb öten” beszélik anyanyelvi szinten a magyart, de – mint mondta – „őket sem biztos, hogy ezért nevezték ki nagykövetnek”.

Elmondta, hogy az anyanyelve magyar, mivel édesanyja a történelmi Magyarországon született, onnan származott el, de ő már Tel-Avivban született. Hozzátette: hivatalos megbeszéléseken változatlanul a hazája nyelvét, a hébert fogja használni, de a magánbeszélgetéseken a magyart használja.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége ügyvezető igazgatója, Zoltai Gusztáv az MTI-nek arra a kérdésére, hogy „elidegenítette-e” a magyarországi zsidó közösséget a nagykövet a külképviselettől, azt mondta: nem érti a nagykövet elleni vádaskodást. Hangsúlyozta: élő kapcsolatuk van a nagykövettel; „ha problémánk van bármilyen ügyben, fordulhatunk hozzá”.

„Egyszerűen nem tudom, hogy ezt a rágalmat honnan vették” – mondta.

(MTI)

Comments are closed.