A kormányfő szerint nem csökkent az intolerancia az országban
Gyurcsány Ferenc szerint az elmúlt időszakban Magyarországon nem csökkent az intolerancia, a hétköznapi előítéletesség „nem elhanyagolható foka” létezik – a kormányfő erről és a demokraták „összekapaszkodásának” szükségességéről egy kereskedelmi rádióban beszélt kedden este.
A miniszterelnök a Klubrádió Kontra című műsorának nyilatkozott telefonon azzal kapcsolatban, hogy május 8-án Budapesten, a Moszkva tér közelében, a 21-es busz megállójában egy hatfős társaság egy tagja karddal megszúrt egy 15 éves roma fiút.
A megszúrt kamasz fiú édesanyja is a műsor vendége volt, aki elmondta: fia jó, javuló állapotban van, már beszél, kikerült az intenzív osztályról és az ortopédián kezelik.
„Én határozottan úgy látom, hogy nem csökkent az elmúlt időszakban az intolerancia” – mondta Gyurcsány Ferenc, s hozzátette: bántóan sokan megengedik maguknak, hogy emberhez méltatlan megjegyzésekkel, helyenként cselekedetekkel illessék magyar polgártársaikat, azzal adva felmentést maguknak, hogy „jó-jó magyar, de ez cigány, magyar vagy zsidó magyar”.
A kormányfő szerint a hétköznapi előítéletességnek különböző kisebbségi csoportok a célpontjaik, a legveszélyeztettebbek talán a romák. Azt mondta, a félperiféria országaiban az alulpolgárosodás mindig előhívja a maga bűnbakjait; a nem kellően fejlett, a vágyaiban nem kellőképpen kielégített többség kivetíti csalódását egyes társadalmi csoportokra.
A hétköznapokban ott az előítélet
Gyurcsány Ferenc szerint, ha fennáll a kockázat, hogy a fajgyűlölet motívuma megjelenik az elkövetőkben, akkor nem lehet az ügyet szó nélkül hagyni. A kormányfő úgy látja, kitapintható egy közfelháborodás, a hivatalos világ, a tévék, a rádiók, a politikai és kulturális elit elítéli, ami történt. A magyar politika fő árama nem tartalmazza ezt a fajta előítéletes gondolkodást, de nem lehet nem észrevenni, hogy a hétköznapok világában viszont jelen van – mondta.
„A köztársaság lelke az emberek millióinak viselkedésében, gondolkodásában van” – fogalmazott, s hozzátette: ma azt látja, hogy ennek a léleknek van egy darabkája, amely nem demokratikus, nem humánus, hanem előítéletes. A magyar emberek „nagyon nagy százalékában” ott van ez – jelentette ki.
Gyurcsány Ferenc arról is szólt: „nagyon jó lett volna”, ha mind a négy parlamenti párt képviselői megjelennek a rasszizmus ellen tartott tiltakozó gyűlésen vasárnap, a Moszkva téren, s mind a négy párt elítéli a történteket.
Nincsenek jobb és rosszabb, több és kevesebb joggal rendelkező emberek, és mindenkit meg kell védeni; nem lehet felmentést adni, nincs magyarázat, függetlenül attól, kinek milyen tapasztalatai vannak – mondta a miniszterelnök.
„Demokraták, tessék összekapaszkodni, feladat van, ebben az országban meg kell óvni az emberi méltóságot és az emberi tisztességet” – hangsúlyozta.
hirado.hu/MTI

