JNA24 médiafigyelő
A Mazsihisz szerint a társadalom morális válságban van
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) levélben ítélte el a soproni katolikus pap bántalmazását, álláspontja szerint az eset a magyar társadalom morális válságára figyelmeztet.

Filmek Ausztriáról és Magyarországról? Aki most Sissire vagy az Egri csillagokra, netalán a Rex felügyelőre gondol, téved. A két ország filmkultúrája nagyon sokat kínál, csak fel kell fedezni. A kincsbányász szerepkörét az első soproni Tűztoronymozi szervezői vállalták magukra, nekünk csak annyi a feladatunk, hogy kényelembe helyezzük magunkat a csillagos ég alatt. Velünk lesz Szabó István és Stefan Ruzowitzky is.

A budapesti Aréna Pláza menedzsmentje szerint a tavasszal indított marketingakciók már növelték a látogatottságot, az [origo]-nak nyilatkozó bérlő azonban ebből mit sem érez, sőt azonnal menekülne a komplexumból. Az épület hétközben kong az ürességtől, az óriásparkoló egy része használható csak, de az ingatlanszakember szerint van még remény.
Az MSZP szerint várpalotai önkormányzat pénze szélsőjobboldali civil szervezetekhez szivárog át – mondta Deák Istvánné, a település szocialista országgyűlési képviselője hétfőn Budapesten újságíróknak.
Az MSZP szerint a várpalotai önkormányzat pénze szélsőjobboldali civil szervezetekhez szivárog át. Deák Istvánné, a település szocialista országgyűlési képviselője azt mondta: a városban „kart karba öltve jár a fideszes városi vezetés, illetve a szélsőjobbhoz kötődő szervezetek”, és az önkormányzat költségvetéséből is forrásokat biztosítnak nekik.
Félmilliót kapott a Magyar Gárda toborzóját szervező társaság
Az MSZP szerint várpalotai önkormányzat pénze szélsőjobboldali civil szervezetekhez szivárog át – mondta Deák Istvánné, a település szocialista országgyűlési képviselője hétfőn Budapesten újságíróknak. A Veszprém megyei városban „kart karba öltve jár a fideszes városi vezetés, illetve a szélsőjobbhoz kötődő szervezetek”, és az önkormányzat költségvetéséből is forrásokat biztosítnak nekik – mondta a politikus.

Egy Jack Black-ről mintázott harcművész, és a zsidó ügynöknek öltözött Adam Sandler előzték be Indyt a hétvégi amerikai nézettségi listán. A Szex és New York csak a negyedik. A toplista első helyére berobbanó Kung Fu Panda a 60 millió dolláros nyitóhétvégéjével máris jobban teljesít, mint a Dreamworks előző rajzfilmje, a Mézengúz, ami csak 25,6 millióval startolt a mozikban.
Daniel Libeskind írása olvashatatlan: bizonyítja ezt a San Franciscóban vasárnap megnyílt zsidó múzeum bejárata fölött látható tábla. Háromezernél is több sötétkék lemez borítja a 36 ferde ablakkal rendelkező kétemeletes épületet, amely ragyogva tükröződik vissza a szomszédos magas épületek üvegablakaiban, a kék kaliforniai égbolttal versengve.
A 200 ezer dollár összdíjazású birminghami füves pályás női tenisztorna első fordulójában:
A hatóságok így próbálják elfogni az illegális bevándorlókat, hogy aztán kitessékelhessék őket Olaszországból. Akinek van tartózkodási engedélye, a kijelölt táborok valamelyikében telepedhet le.
Az MSZP szerint várpalotai önkormányzat pénze szélsőjobboldali civil szervezetekhez szivárog át – mondta Deák Istvánné, a település szocialista országgyűlési képviselője hétfőn Budapesten újságíróknak.

Továbbra is feszült a viszony a Fejér megyei Pátkán a helyi roma és nem roma lakosság között. Miközben a rendőrség megemelt létszámmal ügyel a rendre, egy frissen létrejött civil kezdeményezés demonstráló gyűléseket szervez a településen kialakult helyzet miatt. A hírek szerint a péntekre tervezett megmozduláson a Magyar Gárda is részt vesz.
A palesztin elnök szerint a palesztin földön épülő és bővülő zsidó telepek a legnagyobb akadályok a közel-keleti béke felé vezető úton. „A telepek apránként felfalják a palesztin földet” – mondta Mahmúd Abbász hétfőn Kairóban, ahol Hoszni Mubarak egyiptomi államfővel tárgyalt.
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) levélben ítélte el a soproni katolikus pap bántalmazását, álláspontja szerint az eset a magyar társadalom morális válságára figyelmeztet. Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke és Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató a levélben kifejezte megdöbbenését és együttérzését Erdő Péter bíborosnak – mondta Tóth János Csaba, az Esztergom-budapesti Főegyházmegye sajtóreferense hétfőn.




