Forrás: Stop!

Deák Istvánné

A várpalotai szocialisták nehezményezik, hogy két éve gyökeresen megváltozott a városvezetés szemlélete a támogatások terén. Úgy vélik ugyanis, a valódi civil szervezetekkel ellentétben a Fideszhez közeli csoportokat nagyságrendekkel jobban segítik.

Deák Istvánné, a Várpalotai Önkormányzat szocialista országgyűlési képviselője elmondta: már több alkalommal felemelték a szavukat az ellen, hogy a városban “kart karba öltve jár a fideszes városvezetés és a szélsőjobbhoz kötődő szervezetek”. Ahogy fogalmazott, arra azonban még ő sem gondolt, hogy a különböző programok mellett ez a kooperáció kiterjed a település költségvetéséből juttatott jelentős összegekre is.

Az egyik példa szerint május 28-án ült össze a Pénzügyi Bizottság, amelynek a vezetője az a Helt Tamás, akit egyébként a Jobbik is támogatott a legnagyobb ellenzéki párt mellett annak érdekében, hogy a képviselőtestület tagja lehessen. Deákné állítása szerint Helt is részese volt azoknak az előterjesztéseknek, amelyek következtében “a valódi, évtizedek óta működő, sok esetben karitatív tevékenységet folytató civil szervezetek esetleg néhány 10.000 forintos támogatást kapnak, míg a vezetéshez az utóbbi két évben lojális alakulatok több százezres vagy milliós nagyságrendű juttatásban részesültek”.

A szocialista politikus kiemelte az Őrzők Rendje Egyesületet, amely hun napok rendezéséért (ahol olyan nevű zenekarok lépnek fel, mint az Egészséges Fejbőr, a Magozott Cseresznye, a Romantikus Erőszak) 1 millió forintos támogatást is kapott, a szervező, Szederkényi Attila pedig “jutalomból” megkapta a közterület-felügyelői igazgatói állást a városban. Nehezményezi továbbá, hogy az egyesület folyamatosan hirdet a kuruc.info nevű portálon, így egyértelműnek véli a szélsőjobbhoz való közeliségét. Hasonló segítség jutott a Palotai Turul Társaságnak is, amely csoport 2006. óta rendszeresen szervez tüntetéseket, útlezárásokat a kormány tevékenységével szemben. De Várpalotán ez a szervezet irányítja a Jobbik rendezvényeit, valamint a Magyar Gárda tagtoborzóit is. Az általa vélt személyi összefonódásokról hozzátette: a Társaság vezetője az a Budai László, aki a helyi önkormányzat által működtetett Szindbád Kht. kulturális igazgatói pozícióját is betölti, nemrég pedig 500.000 forint támogatást is szerzett szervezete számára. Következő hasonló a sorban a Trianon Múzeum Alapítvány, amely az Orbán-kormány regnálásának utolsó napjaiban 1 forintért 10 évi használatra megkapta a gyönyörű, palotai Zichy-kastélyt, most pedig 250.000 forint juttatást. Legújabb lépéseként pedig Helt Tamás keresztül vitte a képviselőtestületen, hogy 2 millió forint kerülhessen az alapítvány számlájára.

Deákné végül így fogalmazott: hosszasan sorolhatná a hasonló történéseket, amelyek során az utóbbi egy-két évben bizonyos szervezetek a korábbi támogatás sokszorosában részesülnek. Azt mondta egyébként, ezeken nagyon már nem is lepődik meg, mivel Németh Árpád, fideszes polgármester, 2006-os hivatalba lépésekor kijelentette: át fogják alakítani a civil szervezetek támogatását, s ezeknél azokat preferálják, amelyek a városnak az ő felfogásuk szerinti értékteremtői. Kíváncsi lenne továbbá arra is, Orbán Viktor mit szólna ahhoz, ha tudná, hogy a “fideszes önkormányzatok pénze átszivárog a jobb oldalhoz kötődő szervezetekhez”.

Deákné állításairól szerettük volna megkérdezni Várpalota vezetőjét is, de a Polgármesteri Hivatal munkatársától azt a t5ájékoztatást kaptuk: a munkaidőnek már vége, a hivatalból mindenki hazament.

Szerző: Vass János | egyéb írások a szerzőtől

Comments are closed.