Kezdőlap » JNA24 médiafigyelő

JNA24 médiafigyelő

„Biztatónak” tartja Ehud Olmert izraeli miniszterelnök moszkvai tárgyalásait, amelynek során Vlagyimir Putyin elnökkel elsősorban az iráni nukleáris program ügyét vitatták meg – közölte pénteken az izraeli kormányszóvivő.

Forrás: Origo Idén negyedszer, november 6. és 11. közt rendezik meg a Verzió nemzetközi emberi jogi dokumentumfilm-fesztivált a budapesti Toldi és Cirko-gejzír mozikban. A fesztivál ízelítőt ad a kortárs európai, […]

Ehetei feladványunk nyertesei:

Világsztár futballisták fektették be pénzüket a Budapesten épülő Aréna Pláza Mall-ba. Az egykori Ügető helyén épülő pláza Közép – Európa legnagyobb bevásárló- és szórakoztató komplexumának készül, amely október 30-án nyitja meg kapuit.

Elismerte az izraeli nagykövetség szóvivője, hogy Simon Peresz államfő a múlt héten Magyarország és Lengyelország felvásárlásáról beszélt egy fórumon. – Senkit nem akart megsérteni az izraeli államfő a kijelentésével, inkább szerencsétlen szóhasználatról beszélhetünk ebben az ügyben – reagált megkeresésre az izraeli nagykövetség.

2007.10.18., 2007. évfolyam, 42. szám

2007.10.18., 2007. évfolyam, 42. szám

2007.10.18., 2007. évfolyam, 42. szám

2007.10.18., 2007. évfolyam, 42. szám

2007.10.17., 2007. évfolyam, 41. szám

2007.10.17., 2007. évfolyam, 41. szám

Szép volt a sok lobogó fáklya, meg a csillogó diákszemek a tüntetésen az oktatási tárca előtt, de azért van bennem egy kis szomorúság. Hát tényleg csak ennyit tanultak az elmúlt években felnövekvő nemzedékek az előttük járóktól: Monnyon le!!! Mondhatnánk, amilyen a politikai „elit”, olyan az utánpótlás. A mi diákvezéreink közül nem igen bukkant föl eddig egy Cohn-Benditt, vagy Rudi Dutschke. (Fiatalabbak kedvéért a „68-as párizsi, németországi diáklázadások legendás vezetői.

Labdarúgás, Eb-selejtezők

Takács Ferencné, E-mail

Miközben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök október 23-i, a fővárosi Operaházba meghirdetett beszéde alatt lényegében kijárási tilalommal felérő korlátozások lesznek a környéken, Szilvásy György titokminiszter a Fidesz nagygyűlésében látja a legnagyobb kockázatot. A Fidesz értékelése szerint a szocialisták mindent megtesznek az ünnep megzavarásáért.

Megvásárolta az Új Udvar bevásárlóközpontot a Plaza Centers és a szintén izraeli üzletember, Sammy Smucha, s hamarosan hozzákezdenek a Bécsi út és Szépvölgyi út keresztezodésénél található komplexum átalakításához. Noha méretét tekintve nem lesz változás, gyökeresen megújítják a házat. A plazákra jellemzo hosszú folyosók mentén kétoldalt sorakoznak majd az üzletek, lifteket szerelnek be, és megszüntetik a mozit.

Szép volt a sok lobogó fáklya, meg a csillogó diákszemek a tüntetésen az oktatási tárca elott, de azért van bennem egy kis szomorúság. Hát tényleg csak ennyit tanultak az elmúlt években felnövekvo nemzedékek az elottük járóktól: Monnyon le!!! Mondhatnánk, amilyen a politikai „elit”, olyan az utánpótlás. A mi diákvezéreink közül nemigen bukkant föl eddig egy Cohn-Benditt vagy Rudi Dutschke. (Fiatalabbak kedvéért a 68-as diáklázadások legendás vezetoi.

Görög öröm, török ürömFotó: Reuters

A brit szigetek fekete, a kelet-­európaiak arany szerdájaként emlékezhetünk majd az Eu­rópa-­bajnoki selejtezok legutóbbi körére. Elobbi képviseloi a küszöbön botlottak meg, miközben Románia, Csehország és a címvédo Görögország a kijutást ünnepli.

Népszabadság * Schiffer András * 2007. október 19.