2007.10.18., 2007. évfolyam, 42. szám
forrás: 168 Óra
Hazánk köztársasági elnöke ezt mondta a parlament évadnyitó ülésén: „A holokauszt az emberiség egyetemes példázatává emelkedett, mint mítosz örök érvényű lett, s azoknak, akik ott voltak, mindig jelenvaló. Az áldozatok emlékezése önazonosságuk része, és gyermekeiké is. Ha ezt végre megértené a magyar társadalom, ha belegondolna, mi történt, nem jutna eszébe senkinek viccelődni. A halottak iránti és a túlélők fájdalma iránti tiszteletből ne az árpádsávos zászlót válassza jelképül, aki ki akarja fejezni ellenzékiségét, vagy aki magyarságához nem tartja elegendőnek a nemzeti zászlót! Legyen emberséges, gondoljon arra, mit okoz ezzel.”
Felületesen olvasva: tiszteletre méltó, kulturált szavak. Ám érdemes mélyebben belegondolni, milyen jelentése van a két utolsó mondatnak.
Az árpádsávos zászlóról a zsidóknak a nyilas idők, eszmék jutnak az eszükbe, ezért – emberségesek és jóérzésűek lévén – ne használjuk azt magyarságunk (ellenzékiségünk) szimbólumaként. Ezért, s – mivel az elnök úr egyéb indokot nem említ – úgy tűnik, csak ezért. Vagyis: amúgy nem lenne ezzel semmi baj. Bennünk, többiekben nem ébreszt ez semmilyen fájdalmas – ne adj” isten, szégyenteljes – emléket. Bennünk nem merül fel, hogy az árpádsávos lobogtatás mögött a nemes honfiúi érzelmeken túl bármi egyéb – pláne sanda – megfontolás is húzódik. Minket, nem zsidókat nem sért az árpádsávos zászló. De őket, a zsidókat, igen. Hát legyünk emberségesek, és mellőzzük e jelkép használatát.
Ha helytálló ez az interpretáció, akkor magától adódik a kérdés, hogy ami a zsidókban rossz érzéseket ébreszt, az – az elnök úr szerint – a többiekben miért nem. Logikailag három válasz lehetséges.
Az első az, hogy ami a zsidóknak eszükbe jut erről a zászlóról, nem volt „rossz”, tehát indokolatlan az ő rossz érzésük, ami a többiekben, a nem zsidókban éppen ezért fel sem merül. Ezt a választ gondolkodás nélkül elvethetjük: a beszéd más részei egyértelműen tanúsítják, hogy a „44-45-tel záruló években történteket Sólyom László velejéig „rossz”-nak tartja.
A második lehetséges válasz, hogy rossz volt, borzalmas volt, ami „44-ben történt, de indokolatlan erre asszociálni az árpádsávos zászlóról, mert ez a zászló nem az a zászló. EZ valóban nem AZ. Csak hát: nagyon emlékeztet rá. Merthogy a nyilas párt zászlajának az alapmotívuma mégiscsak ez a zászló (kiegészítve a „hungarista” szó kezdőbetűjével és a mára már betiltott nyilaskereszttel). Az árpádsávos zászló történetéből jószerivel ez az egyetlen mozzanat, amit biztosan tudunk; emberfeletti erőfeszítés kellene hozzá, hogy ne a nyilas rémtettek, a nyilas csőcselék garázdálkodásai jussanak eszünkbe róla.
De nemcsak erről van szó. Az árpádsávos zászló e tavaly óta tartó reneszánsza a kezdettől összefonódott a legkülönbözőbb antiszemita megnyilvánulásokkal, a „zsidókat a Dunába”-féle rigmusok skandálásától zsidó(nak vélt) közszereplők nevének harcos indulattal telt felsorolásán keresztül zsidó áldozatokra emlékező rendezvények megzavarásáig. Ez a tény mára önmagában is a nyilas, antiszemita indulatok szimbólumává avatta ezt a zászlót. Elképzelhetetlen, hogy Sólyom László ezzel ne lenne tisztában…
A harmadik lehetséges válasz, hogy bár az árpádsávos zászló valóban a nyilas eszmék, a végbevitt tragédia szimbóluma, de ez a tragédia nem közös. Végső soron ez mégiscsak a zsidók (és cigányok) külön bejáratú tragédiája.
Ezért az elnök úr szelíd szavakkal pusztán tapintatot kér. Mint amikor egy kiránduló család egy temetési menettel találkozik, és a viháncoló, ugrabugráló gyerekekre rászól az apjuk, hogy ne nevetgéljenek olyan hangosan.
Attól tartok, Sólyom László reálisan látja a helyzetet. És mégis! Úgy vélem, neki nem ebből a realitásból kellene kiindulnia. A nemzet egységét megtestesíteni hivatott államfőnek legalább úgy kellene tennie, mintha azt, ami a zsidókkal történt, a nemzet egészének tragédiájaként élnénk meg, valamennyiünk felháborodására, irtózatára hivatkozva nem kérnie kellene az árpádsávos zászló használatának mellőzését, hanem nyomatékosan felszólítani erre. Egyértelművé téve, hogy egy szimbólum, amely ennyire összeforrt az antiszemita indulatokkal, alkalmatlan a nemzeti érzés hiteles kifejezésére.
Reményi János (az 1944-ben hatályban volt törvények szerint: zsidó)
