2007.10.18., 2007. évfolyam, 42. szám
forrás: 168 Óra
A Lenin él című cikkhez kívánok hozzászólni, mert ennyire egyoldalú cikket nem szoktunk az Önök újságjában olvasni.
Én magyar-orosz szakos tanár voltam 48 évig, s jártam a SZU-ban mint turista, tanári továbbképzésen, diákokkal nyelvi táborban, kb. húsz alkalommal, rövidebb-hosszabb ideig. Nekem nem kell a SZU-t bemutatni.
Kicsit vágytam megnézni az új országot, s ezért 2003-ban Pétervárra, a 300. évfordulóra, majd az idén augusztusban Moszkvába utaztam.
Valóban megalázó és drága a vízumhoz jutás. Itt tényleg nem változott semmi az agyakban. (Az USA és mások ezt elegánsabban csinálják.)
De a cikkíró olyan kezdő, hogy nem ismerheti a régi világot, ezért nem vette észre az újat, ezért ad hamis képet, nem is tud a változásokról.
Látta a Manyezs vagy a GUM új bevásárlóközpontját és körülötte a gyönyörű parkot az orosz mese-állatfigurák szobraival? I. Péter monumentális „hajós” szobrát a folyón? Az új székesegyházat a csodálatos kis híddal? Ismeri ennek a történetét? (Megérne egy misét!) A színházak sétálóutcáját? Puskin és gyönyörű felesége szobrát az Arbat elején? Az Arbaton a millió sétálót a neves költők emlékművei között? A novogyevicsi temetőben Hruscsov, Gorbacsov, Gogol, Jelcin, Sztálin feleségének sírját? Tudja, mit jelent az, hogy Suksin sírján most is vannak kis cédulák? Sőt, oda most az mehet be, aki akar, 20-30 éve tiltott terület volt. Látta a felépített kis templomokat, a renovált házakat? Látta a Diadalívtől kifelé a Győzelem Parkot? A parkban van három kis templom (görögkeleti, zsidó, arab), a megbékélés helyei, a második világháború szoborcsoportja a Jad Vasembe illene, olyan döbbenetes. A zsinagógával szemben zsidó emlékmű.
Nem hallott egyetlen idegen szót sem? Pedig tele van mind a két város millió amerikai, spanyol, német stb. turistával. Magyarral nem találkoztunk (jellemző!). Nem magyar volt, aki az étteremben „pakolt”? (Ez a jellemző inkább.)
Tudja a kedves újságírónő, mi az a Zagorszk, illetve Szergijev Poszad? Szívesen mesélek. Figurákkal fényképezkedni a világon mindenütt pénzbe kerül (arabokkal tevével, indiánokkal az USA-ban). Jót kell ezen nevetni.
Akinek van szeme és lelke, az tudja, miről beszélek.
S mi nincs Moszkvában? Valóban csapódik a metró (csapódott negyven éve is, meg Párizsban is, meg Sydney-ben is). Mert ott nincs lógás és millió ellenőr. S nincs pisiszagú Nyugati tér, s nem „hálnak az utcán”, a város tiszta, igaz, hogy drága – drágább, mint a nyugati nagy metropolisok.
Van ellentmondás, persze: a Bolsojjal szemben ott könyököl Marx, ott a „Világ proletárjai egyesüljetek” felirat, és a metró Lenin nevét viseli. Ez a történelem. Mint ahogy Szlovéniában is ott vannak a partizánemlékművek, és Párizsban is van Sztálingrád sugárút. Csak itthon szeretik a piros festéket és a mocskot. Jekatyerinburgban ott áll a meggyilkolt cári család szobra mellett Leniné. Ez a történelem.
(Név és cím a szerkesztőségben)
Tisztelt Levélírónk, kedves Asszonyom!
Lampé Ágnes nem azért utazott Oroszországba, hogy arról írjon cikket: „Lenin él.” Magánúton járt ott, és utána mesélte el utazásának kalandjait. Biztattam: írja meg. Különösnek és tanulságosnak tartottam ugyanis, hogy fiatal kolléganőm – aki éppen fiatalsága okán sohasem járhatott a Szovjetunióban – olyan szituációkról számolt be, amelyek emlékeztetnek egykori utazásainkra az egykori Szu-ban.
Persze igaza van: Oroszország rengeteget fejlődött, ami gyönyörű volt benne, ma is gyönyörű. De a cikk arról szól, hogy a rohanó idő sokkal lassabban halad, mint gondolnánk. Meg arról is: lehet a világra nyitottabb egy ország, de a belső világa azért nem kulcsra működik.
Érdemben a cikk szerzője válaszol önnek. Ez régi szokásunk, nem szeretnénk változtatni rajta.
Szívélyesen üdvözli:
Mester Ákos
Kedves Levélíró!
Én nemhogy orosz szakos nem voltam, de sem tanárként, sem turistaként nem jártam a „SZU-ban”. Sőt, a nagyvilág hírein túl inkább abszurd és szürreális történetekből alkottam képet a világ legnagyobb országáról. Indulás előtt szinte mindenki azt kérdezte: minek mégy oda? Miért pont Oroszország? Hogy jut ilyen az eszedbe? Aztán jöttek a nosztalgiázó beszélgetések, bizarr történetek régi idők folyosófelügyelő gyezsurnajáiról, utcán eladott Trapper farmerekről, a híres GUM áruházról, ahol konyhai fedőn és egyéb vasárun kívül semmit nem kapni. Bevallom, izgultam. Az eredményt olvasta.
És köszönöm, hogy mesélt.
Lampé Ágnes
