Forrás: Népszava

A brit szigetek fekete, a kelet-­európaiak arany szerdájaként emlékezhetünk majd az Eu­rópa-­bajnoki selejtezok legutóbbi körére. Elobbi képviseloi a küszöbön botlottak meg, miközben Románia, Csehország és a címvédo Görögország a kijutást ünnepli.

Kuranyiékat kissé zavarta a labda a csehek ellen, de ez is boven belefért: mindkét csapat kijutott az Eb-reFotó: Reuters Eloször az angolok moszkvai zakójáról illik szólni, hiszen ha Steve McClaren csapata megnyerte volna a találkozót, akkor ma már az osztrák és svájci szálláshelyeket böngészhetnék nagy buzgalommal a szövetség vezetoi. Ehhez képest az oroszok nyertek, akiknek ugyan a biztos kijutásért még le kell gyozniük Izraelt, majd Andorrát, de legalább a saját kezükben (lábukban) van a sorsuk. Az angol média oltári patáliát csapott a küszöbön történt botlásért, és alaposan lehúzta a keresztvizet az amúgy sem túl népszeru szakvezetorol. „McClaren elárulta a hosöket” – inzultál a Daily Mail, „Amikor McClaren reklamált a szerinte jogtalanul megítélt tizenegyes miatt, úgy tunt, mintha a halálhörgése lenne” – fogalmaz a Daily Telegraph, míg a Timesban már oddsokat is feltüntetnek McClaren esetleges utódainak neve mellett (José Mourinho az elso, 11 a 2-höz adja a lap). Ugyanakkor Brian Barwick, a szövetség elnöke kiállt McClaren mellett, és a selejtezok végéig megerosítette a posztján.

A skótoknál is nagy a sírás-rívás a grúziai vereséget követoen, igaz, ok legalább nem kezelték evidenciaként a kijutást az olaszok és a franciák fémjelezte csoportban. „A sorsoláskor egy fabatkát sem adtak volna a továbbjutásunkért, most pedig a küszöbén álltunk. Különben is, még nem szálltak el az esélyeink, csak megromlottak” – nyilatkozta Alex McLeish szövetségi kapitány.

Az íreknek viszont már szemernyi esélyük sincs, tekintve, hogy a csehek – a helyi szurkolók legnagyobb megrökönyödésére – kiütötték Mün­chenben a németeket, lezárva ezzel a küzdelmeket a csoportban. Az északírek sem számíthatnak már sok jóra, úgyhogy könnyen megeshet, hogy a brit szigetekrol egyetlen válogatott sem lesz ott az Eb-n. Ott lesznek viszont a címvédo görögök és a románok is. Utóbbiak ráadásul külön mércét is felállítottak maguknak: „Szeretném, ha veretlenül kvalifikálná magát a csapat” – jelentette ki Victor Piturca román szövetségi kapitány.

Gy. B.

Comments are closed.