NOL * Népszabadság Online * 2008. január 27.

A HÉT KÖNYVEI

sofar, 2008. január 27. 18:19  No Comments »

A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni.

Közel kétezer-ötszáz oldalnyi többé-kevésbé tömény történelemről számolok be alább: két magyar és két külföldi szerző könyvéről, egy szintézisről, egy nagymonográfiáról, egy tankönyvről és egy népszerű-tudományos műről.

Megnyitó

Robbantásra készültek

Merkel a látens antiszemitizmusra figyelmeztet

A Perzsa- (Arab-) öböl menti államokban dolgozó közel 17 millió, többségében ázsiai vendégmunkás „az atombombánál, sőt egy izraeli támadásnál is nagyobb veszélyt” jelent – mondta a bahreini munkaügyi miniszter egy szokatlanul heves hangú interjúban, amely az as-Sark al-Auszat című napilap vasárnapi számában jelent meg.

Feldmájer Pétert, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnökét és Zoltai Gusztávot, a Mazsihisz és a Budapesti Zsidó Hitközség ügyvezető igazgatóját a Zsidó Világkongresszus alkalmából vasárnap Jeruzsálemben fogadta Ravner Cvi, az izraeli külügyminisztérium kelet-európai igazgatója – közölte Zoltai Gusztáv telefonon az MTI-vel.

A MAZSIHISZ vezetősége azt javasolta, hogy az ifjúsági szervezetek a nekik megítélt a 13 milliós támogatást – az előző évhez hasonlóan – , demokratikusan egymás közötti megállapodás alapján osszák fel.

A budapesti Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban tartották vasárnap az ENSZ Holokauszt Emléknapját, amellyel a világszervezet az Auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor felszabadulásának évfordulójára emlékeztet.

Ma nyílik Rostockban az az intézet, amelynek kutatási területe a Hitler által indexre tett vagy haláltáborba küldött zeneszerzők életművének feltárása. A központ zenetudományi szemináriumok mellett koncertekkel igyekszik megismertetni az elfeledett vagy még ismeretlen komponistákat.

Az énekes úgy ment interjút adni, hogy fogalma sem volt arról, hogy kiknek kell nyilatkoznia és miről. Miután megtudta, hogy egy „rasszista rádió” látja vendégül, minden kérésüknek eleget tett, mert féltette az életét. Közben azért nevetve bratyizott megfélemlítőivel. A rádiósok elismerték: ők tanították be a náci karlendítést.

A holokauszt áldozataira emlékezett vasárnap Németország.

A budapesti Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban tartották vasárnap az ENSZ Holokauszt Emléknapját, amellyel a világszervezet az Auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor felszabadulásának évfordulójára emlékeztet.

A Statisztika együttese 3-1-re kikapott az orosz Vlagyivosztok otthonában a női asztalitenisz ETTU-kupa elődöntőjének első mérkőzésén.

Számos film, regény szól az első világháborúról, de a képzőművészeket viszonylag keveset ihlette meg a téma. A kivételek közé tartoznak azok a német festők, akiknek műveiből kiállítás nyílt a párizsi Maillol-múzeumban.

A tékozló kiadások elleni biztosítékok foganatosításával csökken a 2010-es országgyűlési választások előtti költségvetési túlköltekezés veszélye, amitől sok elemző tart – írja az Economist. Nemzetközi sajtószemle.

A német parlament 1996-ban Roman Herzog akkori államfő kezdeményezésére nyilvánította a holokauszt emléknapjává január 27-ét, az auschwitzi haláltábor felszabadulásának napját. A Bundestag azóta minden évben emlékezik a nemzetiszocializmus áldozataira, s országszerte megemlékezéseket tartanak.

Veszélyt jelentenek a vendégmunkások

A budapesti Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban tartották vasárnap az ENSZ Holokauszt Emléknapját, amellyel a világszervezet az Auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor felszabadulásának évfordulójára emlékeztet.