Bírói végzés tiltja, hogy a holokauszt áldozatait jelképező meztelen bábukkal és Hitler-figurával parádézzon egy szambaiskola a riói karneválon. A Viradouro holokauszt-élőképe ellen több zsidó szervezet tiltakozott, a Rio de Janeiro-i Zsidó Szövetség pedig bírósághoz fordult. A csütörtöki végzés szerint a mozgószínpadot csak a Hitler-figura és a meztelen bábuk nélkül használhatja az iskola.

A Magyar Gárda 15 tagja is megjelent csütörtök este az esztergomi képviselők ülésén, mivel a testület napirendre vette az MDF-es Jónás László helyi képviselő indítványát, hogy határolódjanak el a szélsőséges szervezetektől; elhatárolódás helyett nyilatkozatot fogadtak el.

Délutánra eltűnt a hó Jeruzsálem utcáiról, és ugyanígy elült a politikai vihar is, amelyet a 2006-os libanoni háború kivizsgálását követően, szerdán adtak közre. A dokumentum bírálta az Ehud Olmert vezette kormányt, és rosszul kivitelezettnek, Izrael számára károsnak minősítette az akciót. De a kását ezúttal sem ették olyan forrón. A szerdai viharból mára semmi sem maradt. Ezt a kormányzó koalíció megerősítette.

Budapest – “Heil Hitler!” – üdvözölte az egykori náci vezért Fekete Pákó (35) egy, az internetre is felkerült videón a múlt héten. Mára már az is kiderült, hogy ugyanezzel a mozdulattal intett búcsút a kereskedelmi televíziós karrierjének, így annak a valóságshow-nak is, amelyet a mulatós énekes családjával forgatott volna az egyik csatorna. Pákót az RTL Klub letiltotta a képernyőjéről, a TV2 nem tervez vele tovább, ő pedig járhat a bíróságra

Az indoklás szerint az élőkép sérti az áldozatok emlékét, és kisebbítené a náci diktátor emberiség elleni bűntetteit.

Pákó szerint ismét csőbe húzták

Világító kosztümök, hangos zene, meztelen testek: a riói karnevál színes forgataga. Egy szambacsoport azonban arra kívánta felhasználni a nyilvánosságot, hogy a holokausztra emlékeztessen, ez azonban a zsidókból inkább felháborodást, mint hálát váltott ki.

Belpolitikai Napló

63 éve szabadították fel az auschwitzi koncentrációs tábort, ahol több mint egymillió embert – köztük mintegy félmillió magyart – gyilkoltak meg. Az egykori haláltáborban virágokkal és imával emlékeztek a népirtás áldozataira.

Jogi következménye nincsen, csupán politikai állásfoglalást tartalmaz az a fővárosi közgyűlés által elfogadott nyilatkozat, amely nemkívánatos szervezetnek nyilvánította a Magyar Gárdát. A Fidesz fővárosi frakciója nem vett részt a szavazáson, ezt azzal indokolták: nem látták értelmét, hogy ismét véleményt nyilvánítsanak az ügyben.

Demszky Gábor főpolgármester indítványára a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön határozatban nyilvánította Budapesten nemkívánatos szervezetnek a Magyar Gárdát. Egyúttal felkérték az ország összes önkormányzatát, hogy településeiken tegyenek meg mindent a szélsőséges megmozdulások, felvonulások elkerüléséért és nyilvánítsák nemkívánatosnak a Magyar Gárdát.

Bobby Fischernek lejárt az órája. A minden idők legnagyobb sakkvilágbajnokaként emlegetett zseni 1972-es fényes győzelmének városában, Reykjavíkban fejezte be 64 éves földi pályafutását. A hetvenes években oly népszerűvé lett sztár – aki antiszemita és gyűlölködő kijelentéseivel is egyre hírhedtebbé tette magát a világon – 1992-től földönfutóként élte életét: az elől az ország elől menekült, amelynek oly nagy dicsőséget szerzett korábban.

Demszky Gábor főpolgármester indítványára a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön határozatban nyilvánította Budapesten nemkívánatos szervezetnek a Magyar Gárdát. Demszky Gábor szerint erre a lépésre azért kellett sort keríteni, mert a “szervezet megmozdulásai és nyilatkozatai alapján egyértelmű, hogy valamennyi akciójuk a demokratikus értékek, az emberi jogok, valamint a vallási és az etnikai kisebbségek ellen irányulnak”.

Gárdaavatás a Hősök terén (Fotó: Dancs Tamás)

Újabb eljárás indul a 85 éves Erna Wallisch ellen. A vád: a második világháborúban a ravensbrücki és a majdaneki koncentrációs tárborban őrként dolgozó asszony sok ezer ártatlan ember haláláért felelős.

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testülete a 2008. január 29-én megtartott ülésén nemkívánatos szervezetnek minősítette a Magyar Gárdát

A főpolgármester indítványát a kormánypártok és az MDF szavazta meg. A Fidesz-KDNP kinyilvánította, hogy támogatja a javaslatot, de a határozat meghozatalakor nem vettek részt a szavazásban.

A főváros felkéri a kerületeket és az ország önkormányzatait, hogy nyilvánítsák nem kívánatosnak a Magyar Gárdát – erről csütörtöki ülésén döntött a Fővárosi Közgyűlés.

Az egyiptomi hatóságoknak teljes egészében sikerült visszaszerezniük az ellenőrzést a rafahi határátkelő fölött. A biztonsági erők a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász biztonsági osztagaival együtt teljesen leállították a palesztin járművek átkelését egyiptomi területre – jelentették nyugati tudósítók.

NAFTALI KRAUS