Forrás: Népszava

Bírói végzés tiltja, hogy a holokauszt áldozatait jelképező meztelen bábukkal és Hitler-figurával parádézzon egy szambaiskola a riói karneválon. A Viradouro holokauszt-élőképe ellen több zsidó szervezet tiltakozott, a Rio de Janeiro-i Zsidó Szövetség pedig bírósághoz fordult. A csütörtöki végzés szerint a mozgószínpadot csak a Hitler-figura és a meztelen bábuk nélkül használhatja az iskola. „Nem lehet a karnevált felhasználva trivializálni kisebbségek ellen elkövetett barbár és igazságtalan tetteket” – indokolta a döntést Julia Kalichszteim bíró.

A Viradouro az egyik legnagyobb szambaiskola. 80 perces versenyszámukat vasárnap mutatják be a Sambadrome közönsége és a zsűri előtt. A parádé témája: „Amitől libabőrős leszel”. Összesen nyolc élőképet terveztek különböző borzongató dolgokról, például a hidegről, a félelemről, vagy a holokausztról. Az áldozatokra való tekintettel a náci népirtást idéző élőkép körül nem táncoltak volna.

Zsidó szervezetek kezdettől fogva kifogásolták az ötletet. A riói zsidó szövetség legutóbb a hét elején kérte, hogy a vad mulatozásról híres karneválban „a halottak, a családtagok és a történelem iránti tiszteletből” mellőzzék a holkauszt emlegetését. A szambaiskolával nem sikerült megállapodni, ezért fordultak bírósághoz. A Viradouro pénzbírságra számíthat, ha nem tartja be a végzésben foglaltakat.

A szambaiskolák versenyében egyébként a színpompás dobogók legalább olyan fontosak, mint a táncosok, és nem ez az első eset, hogy kritikát vált ki egy-egy élőképterv. 1989-ben például a Beija-Flor csapata a katolikus egyház tiltakozására fekete lepellel takart be egy Jézus-szobrot, de azért nagy betűkkel ráírták:”Imádkozz érettünk, még betiltva is.”

(MTI-Panoráma)

MTI

Comments are closed.