Népszabadság * Solymosi Frigyes * 2007. december 19.

Népszabadság * Hargitai Miklós * 2007. december 19.

Jövőre az 1968-as esztendő történéseire fókuszálnak a Terror Háza Múzeumban, a negyvenéves évforduló alkalmából rendezendő programok között nemzetközi konferencia, kiállítás, filmvetítés és retró divatbemutató is szerepel – erről Schmidt Mária főigazgató beszélt.

Fotó: Reuters Izrael elkezdte a palesztin szélsőségesek rakétatámadásainak „magasabb szintű” megtorlását. Az izraeli légi akciónak az elmúlt 24 órában legkevesebb 13 Iszlám Dzsihád-akti­vista esett áldozatul. Többek között a célzott likvidálás áldozata lett a szervezet katonai szárnyának gázai parancsnoka is. Az izraeli akciók azonban nem gátolták meg az Iszlám Dzsihádot, hogy folytassa, sőt fokozza rakétatámadásait.

Fotó: Népszava-archív Hatvany Lajost, a zsidó kereskedőcsaládból származó arisztokrata mecénást elsősorban irodalompártolói, kritikusi és irodalomtörténészi tevékenysége alapján ismeri a közvélemény, regényírói munkássága az elmúlt évtizedekben feledésbe merült. Most a kiváló irodalmi személyiség dokumentumerejű regényfolyama, az Urak és emberek című trilógia első kötete megjelenésével lehetőség nyílik egy klasszikus újrafelfedezésére.

Egy jobb sorsra érdemes napilapban, melynek tönkretétele előtt munkatársa voltam, egy magát zsidó embernek nevező interjúalany azt állítja, hogy a „politikai hatalom megtartása érdekében… a baloldal mindig felhasználta a zsidóságot”. Hozzáteszi, hogy az „antiszemitizmus rémével választásokat lehet nyerni”, ez ügyben leveleket írt Gyurcsány Ferencnek, a kormányoldalt manipulációval vádolja.

Fotó: Népszava-archív Ezen a napon született 125 éve Huberman Bronislav lengyel származású hegedűművész. Pályáját csodagyermekként kezdte. Zenei tanulmányait Varsóban és Párizsban végezte. 1893-tól világszerte hatalmas sikerrel koncertezett. 1933-ban emigrált. A II. világháború alatt az Amerikai Egyesült Államokban élt. Palesztinában üldözött zsidó zenészekből megalakította a Palesztinai Szimfonikus Zenekart. Életének utolsó éveit Svájcban töltötte.

Nem a cigányok tehetnek arról, ami ma Magyarországon zajlik. A társadalmi és gazdasági változásoknak legnagyobb vesztesei a cigányok. Azt mondják, hogy képzetlenek, ezért nem alkalmazzák őket a munkahelyeken. Ez nem így van. A fiatalabb korosztály már több szakmával is rendelkezik, azért nem alkalmazzák őket, mert cigányok.

A szibériai Hanti-Manszijszkban a kieséses rendszerű, 128 résztvevős Világkupa a 33 éves amerikai Gata Kamsky győzelmével ért véget: a döntőben 2,5-1,5-re verte a spanyol Alekszej Shirovot. Ezzel jogot szerzett, hogy a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalovval páros mérkőzést vívjon, a győztes mérkőzhet 2009-ben az Anand-Kramnyik vb-döntő nyertesével.

XII. Pius

sofar, 2007. december 18. 22:18  JNA24 médiafigyelő, BPI No Comments »

Lelassult XII. Pius szentté avatási folyamata

Lelassult XII. Pius pápa szentté avatási folyamata, mert a jelenlegi egyházfő még több dokumentum áttanulmányozását rendelte el – közölte az Il Giornale olasz napilap kedden.

Filmfesztivált szervez Emir Kusturica

Tizenhárom palesztin ölt meg az izraeli hadsereg a Gázai övezet területén kedden elkövetett légicsapásokban.

Saját nemzetközi filmfesztivált tart Emir Kusturica Szerbiában. A szarajevói születésű, 52 éves filmrendező a Kustendorf nevet adja fesztiváljának, amelyet a Mokra Gora hegység egy kis településén, Drvengradban tart 2008. január 14. és 21. között. A rendezvényre művészfilmeket és kezdő filmesek alkotásait hívta meg. A fővendég Nyikita Mihalkov orosz rendező lesz, az ő legújabb alkotásával, a Tizenkettő című filmmel nyitják meg a fesztivált.

Lelassult XII. Pius pápa szentté avatási folyamata, mert a jelenlegi egyházfő még több dokumentum áttanulmányozását rendelte el – közölte az Il Giornale olasz napilap kedden.

Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök is részt vesz idén a Mekkai zarándoklaton. A világ legnagyobb vallási tömegmegmozdulásán idén közel 2 millió hívő utazott a muzulmánok szent városába.

Mintegy kétmillió muzulmán hívő gyűlt össze kedden a szaúd-arábiai Mekka közelében lévő Arafát-hegy körül az idei zarándoklat alkalmából, s most először Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök is részt vesz szertartáson.

Mindenki haza

Szerdán és csütörtökön befejeződik a labdarúgó UEFA Kupa csoportköre

A Terror Háza jövőre 1968-ra fókuszál