Népszabadság * Solymosi Frigyes * 2007. december 19.
Kép: Marabu Szomorúan kell bevallanunk, hogy a politika hitele hazánkban soha nem látott mélypontot ért el. A választók mind nagyobb hányada fordul el teljesen a politikától, míg a másik, még érdeklődő része is új pártok létrejöveteléről ábrándozik. Sokan például a Szabad Demokraták Szövetségének helyén látnának szívesen egy új pártot. Vizsgáljuk meg ennek lehetőségét és indokoltságát.
A szerző akadémikus, a Nemzeti Kör tagja
Az SZDSZ, ez a rendszerváltásban nagy szerepet játszó és akkor népszerű párt az első választás elvesztése után a hibák tömkelegét követte el. Nem tudott beletörődni a 90-ben elszenvedett vereségbe, és ennek kompenzálására a kommunizmustól megszabaduló magyar társadalom érzelemvilágát különösen érzékenyen érintő támadásokat intézett az első konzervatív szellemiségű koalíció ellen. Megfeledkeztek arról, hogy a kommunizmus négy évtizedig tartó uralma, a nagy patronáló kötelező dicsőítése, történelmünk átírása után a szabaddá vált társadalom nagy része a háború előtti időszak után érzett nosztalgiát. A keresztény kurzus emlegetése, az egyház támadása az állampárt szóhasználatára emlékeztetett, és azokban is ellenérzéseket keltett, akik nem voltak vallásosak. Ugyanakkor a régi és új konzervatívok nem voltak tekintettel arra, hogy a háború előtti időszakban hozták meg az első zsidótörvényeket és – akaratlanul is – ekkor ágyaztak meg a később elkövetett szörnyűségeknek.
A jeles liberális közírók megszólalásaikkal, a túlzott magyarkodás ostorozásával, a régi jelképek tagadásával azt az érzetet keltették a lakosságban, mintha ők nem lennének igazi hazafiak, mintha bennük a kozmopolitizmus, a nemzetköziség túlságosan dominálna. Ha egy politikai csoportosulás ebbe a csapdába kerül, ha róla a társadalom nagy része ezt hiszi, rendkívül nehéz megváltoztatni ezt az érzetet.
Demszky Gábor pártelnöki kampánya során kijelentette, hogy ha az SZDSZ értelmiségi holdudvara átlépne az MSZP-be, akkor „ők lennének hét százalékon, mi pedig harmincon”. (Feltételezem, hogy nem a hallgatag értelmiségiekre gondolt.) Az SZDSZ népszerűségének csökkenésében kétségkívül szerepet játszott, hogy korábban hangoztatott véleményük ellenére koalícióra léptek a Horn-vezette szocialista párttal, melyben domináló szerepet játszottak az állampárt régi vezető politikusai. Az MSZP-nek – elfogadottsága érdekében – szüksége volt a rendszerváltó liberálisokra, ugyanezt viszont fordítva nem mondhatjuk el. Ezenkívül a párt áldozatául esett saját állandó és az élet számos területére kiterjesztett reformjavaslatainak (oktatás, egészségügy stb). Megfeledkezett arról, hogy a magyar társadalom sokkal lassúbb mozgású, konzervatívabb szemléletű: nem képes befogadni gyors és alapvető változásokat.
A helyzet az évek során nem sokat változott: a régi közírók megmaradtak, az elfáradtak helyére újak léptek. A magyar közvélemény az írott és elektronikus médiában naponta megszólaló baloldali értelmiségieket a liberálisokhoz sorolja, függetlenül attól, hogy azok esetleg valójában a szocialista párt támogatói. Elgondolkoztató, hogy közülük számosan a régi jelességek példáját követik, és csak egy szűk rétegben kedvelt erős jelzőket használják, gondolok itt például a legújabb skandalumra, a köztársasági elnök durva minősítésére. Az ezt követő gunyoros kritikák aligha tekinthetők korrektebb analíziseknek. Lehet persze a köztársasági elnök minden mondatát, mozdulatát elemezni, ő sem természetfölötti lény, aki mentes lenne a hibáktól. Az is igaz, hogy a köztársasági elnöknek politikailag semlegesnek kell lennie. Azt azonban tudomásul kell venniük, hogy az elnök szellemiségében, egyéniségében, szemléletében nem baloldali, nem liberális gondolkodó, és nem rejti véka alá az elveit. És mint ahogyan belső kötödésétől annak idején Göncz Árpád és Mádl Ferenc sem tudott teljes mértékben megszabadulni, ezt tőle sem várhatják el. A hiba nem itt van, hanem a kormánypártok amatőr együttműködésében. A parlamenti többség birtokában nekik kellett volna számukra alkalmasabb jelöltet találniuk, aki – ha nem is az ország egyik legkiválóbb jogtudósa -, de legalább nem „hebehurgya, nem esetlen, nem veszíti el a hátizsákját” és még ténykedéseiben, nyilatkozataiban is megfelel a regnáló koalíciónak.
A párt élén az elmúlt 17 esztendőben sikerrel számos kiváló értelmiségi elnökölt több-kevesebb sikerrel: a párt népszerűségvesztésének folyamatát azonban egyiküknek sem sikerült visszafordítania. Előre borítékolható volt, hogy Kóka János pártelnökké választása nem tartozik a legszerencsésebb döntések közé. Ez a bizonyára igen kiváló gazdasági, pénzügyi érzékkel megáldott orvos-milliomos a politika porondján annyi badarságot művelt, az értelmiség oly sok csoportját sértette meg, hogy hasonlóval kevés pártelnök dicsekedhet. Ettől függetlenül minden előítélet nélkül megállapítható, hogy hiányzik belőle a karizma, a megfontoltság, a szakértelmet sugárzó, megnyerő vonás, a szellemesség, mely számos elődjében, különösen Kuncze Gáborban megvolt. Számomra rejtély: hogyan képzelték el az őt megválasztó küldöttek, hogy elnökük ilyen hendikeppel képes lesz az embereket meggyőzni pártja politikájának helyességéről s vezetői kvalitásáról.
Bár nem tartozom a liberális párt hívei közé, nézetem szerint az országnak szüksége van egy nemzeti szabadelvű pártra. A politikai helyzet azonban a jelenlegi SZDSZ számára semmi jóval nem kecsegtet. Amikor a koalíció meglehetősen nehéz helyzetben van, kijelenteni, hogy egy Orbán nélküli Fidesszel együtt tudnának működni, a politikai amatőrségen kívül, megbízhatatlanságukra, hűtlenségre hajlamos magatartásukra utal. Elfogadottságukat a 2006-ban a kormánypártokra szavazók táborában aligha növeli. Egyelőre nincsenek abban a helyzetben, hogy bárki is kapkodna utánuk. Elképesztően nehéz feladatnak tartom, hogy az SZDSZ a legközelebbi választáson átlépje az 5 százalékos küszöböt. Az sem jelentene megoldást számukra, ha támogatóikon egy másik liberális párttal osztoznának. Javítana viszont helyzetükön, ha enyhítenének álláspontjukon a „mindenáron” végrehajtandó reformelképzeléseikkel kapcsolatban, ha tudomásul vennék a realitásokat, ha engednék, hogy jelenlegi pártelnökük visszatérjen a politikából az üzleti életbe, ha a párt vezetésébe újra bekapcsolódnának a tagságuk, régi támogatóik körében nagy tekintélynek örvendő értelmiségiek. Ellenkező esetben jó esély van rá, hogy a legközelebbi parlament az SZDSZ nélkül fog működni.
