A Pentagon 600 ezer dollárt fordít arra, hogy az Amerikában szent „politikai korrektség” jegyében átépíttessen egy kaliforniai katonai bázist, amelynek épületei madártávlatból horogkeresztre emlékeztetnek.

A legjelentősebb pénzek politikai alapon mozogtak valószínűleg az ifjúsági pályázatok finanszírozásában, ezen egyetlen eddigi kormány sem tudott, és feltehetőleg nem is nagyon akart változtatni. Bár egy egységes ifjúsági ernyőszervezet létrehozására több kísérlet is történt, minden bizonnyal mindenkinek jobb volt, hogy maradtak a táborok.

Néhány éve, hogy útjára indult egy holokauszt vándorkiállítás. Érdekessége, hogy egy marhavagonban van megrendezve. Ez a vagon hosszabb-rövidebb ideig áll a magyar nagy- és kisvárosok vasútállomásain. Ez alatt az idő alatt az érdeklődők és a településen iskolába járó diákok ingyenesen megtekinthetik a tárlatot. A héten éppen Gödöllőn áll a vonat. Egyik éjjel garázda kezek brutális szavakat festettek fel az oldalára.

Az Ausztrál Legfelsőbb Bíróság dönti majd el, hogy a háborús bűnökkel vádolt Zentai Károly kiadható-e Magyarországnak vagy sem. Ezzel a 85 éves volt katonatiszt, jövő februárig megint nyugodtabban alhat. Lehet, hogy utána is, mert Ausztrália még sosem adott ki háborús bűnösöket. Tovább folytatódik tehát a jogi hercehurca.

Szlovák adú

Nagy fába vágta a fejszéjét a korábban több magyarországi bevásárlóközpontot felépítő izraeli Plaza Centers, amikor a volt Lóversenypálya helyén belekezdett a főváros egyik legnagyobbra tervezett plázájának, az Arena Plazának a fejlesztésébe. Az összesen 180 ezer négyzetméter beépített, és 65 ezer négyzetméter bérbeadható területtel rendelkező bevásárlóközpont egyelőre minden tekintetben a fejlesztő döntését igazolja.

Madártávlat: horogkereszt alakú egy haditengerészeti bázis

Mottónk: „A reggeli péksütit majszolva nézzük a sajtot”

Miért beszél olyan hülyeségeket Orbán, amikkel egy külpolitikai átlagműveltséggel bíró mezei polgár előtt is lelepleződne? Mi végre szélsőségesezi le ama baloldali törzsbázist, ahonnan voksokat kívánna elhalászni? Ideges, azért. Lássuk, mik az okai a kampányközi neurózisának.

A Sippenhaft egy régi náci eljárás, amely alapján a bűnözővel együtt a családtagjait is felelőségre vonták és megbüntették. Egy svájci politikai párt ezt a gyakorlatot szeretné feleleveníteni, melyet rasszista plakáton hirdet.

Egy amerikai hadi komplexum madártávlatból pontosan úgy néz ki, mint egy horogkereszt: évtizedekig nem zavarta ez a haditengerészetet, amíg műholdképek nem kezdtek feltűnni róla az interneten. Ezek ugyanis a polgárok felháborodását váltották ki, így a náci szimbólumnak mennie kell a kaliforniai San Diegóból.

Ott Éva már biztosan érmes

A nyolc résztvevős mexikói sakkvilágbajnokság tizenkettedik játéknapján a világbajnoki címvédő Vlagyimir Kramnyikot kapta ellenfélül Lékó Péter. 2004-ben ők ketten vívták a vb-döntőt, és Lékónak már fél pont is elég volt ahhoz, hogy megszerezze a vb-koronát. Kramnyik azonban tökéletesen harcolt ellene, legyőzte, az összesítésbeli 7:7-es döntetlen pedig egyúttal azt jelentette, hogy megvédte elsőségét.

Mexikóvárosban a szabadnap után folytatódott a sakkvilágbajnokság: a viadal 12. fordulójában Lékó Péter sötéttel vereséget szenvedett Vlagyimir Kramnyiktól.

Lékó vereséget szenvedett Kramnyiktól a sakk vb-n

Hiddink egyelőre nem lesz a Chelsea vezetőedzője

Szili Katalin politikai portréja – a Political Capital Institute elemzése

Az abortuszpárti mozgalom rosszul járhat, ha nem változtat jogi érvelésén. Ha továbbra is a nők önrendelkezési jogára hivatkozik, könnyen egy kalap alá vonhatják a géntechnológiával. Márpedig az utóbbit előbb-utóbb korlátok közé fogják szorítani.

Népszabadság * Szentgyörgyi Rita * 2007. szeptember 28.

Koltai Lajos operatőr Kertész Imre Sorstalanság című Nobel-díjas regényének megfilmesítése után újra a rendező székébe ült; tegnap mutatták be Magyarországon Este című filmjét. Koltai követi a fiatal filmesek munkáit, hiszen szerencsére vannak még Magyarországon „képírók”. Azt is hozzátette, hogy következő munkája szintén rendezés lesz.