Forrás: HETEK

A Sippenhaft egy régi náci eljárás, amely alapján a bűnözővel együtt a családtagjait is felelőségre vonták és megbüntették. Egy svájci politikai párt ezt a gyakorlatot szeretné feleleveníteni, melyet rasszista plakáton hirdet.

A poszteren három fehér birka éppen kiebrudal egy fekete bárányt – a felirat szerint a „nagyobb biztonság érdekében”. A párt ezzel is szeretne nagyobb támogatottságot kapni ahhoz a célkitűzéséhez, mely szerint a bevándorlók esetében az egész családot ki kéne tessékelni Svájcból, ha valamelyik tag erőszakos cselekményt, droggal kapcsolatos bűntényt vagy pénzügyi csalást követ el.

Nehogy azt higgyük, hogy egy extrémista, szélsőjobboldali perempártról van szó, amely megpróbál 100 ezer aláírást összekaparni ahhoz, hogy népszavazást lehessen tartani! Ellenkezőleg: az ország legnagyobb pártjáról, a Svájci Néppártról van szó! Ez a párt még 2004-ben egy kampány során olyan képet használt, melyen svájci útlevelek közt fekete kezek turkálnak, és sikeresen elérte a bevándorlási törvények szigorítását. Nem oly régen pedig azzal a törvényjavaslattal állt elő, hogy be kéne tiltani a minaretek építését.

Nem egyedi esettel állunk szemben, hanem egy általános trenddel: a rasszizmus és antiszemitizmus általános terjedését lehet tapasztalni az egész térségben. Nem rég osztrák hivatásos katonák náci videót helyeztek fel a YouTube-ra. Tavaly egy 50 fős német banda indiaiakat vert össze „Idegenek takarodjatok!” felkiáltással. Kelet-Németországban – ahol a szélsőjobbos bekiabálások mindennapos eseménynek számítanak a focimeccseken – májusban odáig fajult a helyzet, hogy a neonácik egy ifjúsági meccsen „zsidó disznónak” neveztek egy 14 éves gólszerzőt.

Tavaly, amikor Németország adott otthont a Világkupának, egy volt kormányszóvivő arra figyelmeztette a sötétbőrűeket, hogy kerüljenek el bizonyos „nem ajánlatos” helyszíneket, ahol rasszizmus tapasztalható. És sorolhatnánk a további sajnálatos eseményeket…

Nyilvánvaló, hogy nem minden svájci, német és osztrák polgár hidegszívű extrémista, de a történelem elégséges példát szolgáltat arra, hogy egy ország lakossága meglehetősen gyors léptekkel radikalizálódhat. Érdemes éberen figyelni, hogy mi zajlik valójában a világ német ajkú lakossága körében!

Blog.foreignpolicy.com

Comments are closed.