Mottónk: „A reggeli péksütit majszolva nézzük a sajtot”
NOL * Lapzsemle * 2007. szeptember 28.
Csütörtökön tartotta meg Békéscsabán korábban beharangozott rendezvényét a Magyar Gárda. A megyei Hír6 portál beszámolója szerint Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom vezetője megismételte korábbi kijelentését: „aki fél a Magyar Gárdától, az vagy pszichopata vagy nem magyar.” A portál szerint közel háromszázan gyűltek össze a téren. (Korábban a helyi Ipartestület székházát szemelték ki, de helyi zsidó közösség tiltakozó demonstrációt helyezett kilátásba, mire a helyiség tulajdonosa visszalépett.. A csabai zsidóság képviselői pedig bejelentették: céljukat elérték, nem demonstrálnak.)
Egy-két „csemege” a Hír6 beszámolója alapján: „lényegében az SZDSZ irányítja az országot. A liberálisok Vona szerint nem akarják, hogy gyerekek szülessenek Magyarországon, a tanulás során rabszolgáknak nevelik azokat. Ez Magyar Bálint felelőssége.”
„A magyar egészségügy Vona szerint mészárszék, köszönhetően Horváth Ágnes miniszternek. Vona Gábor szerint ilyen egyszerű a világ.”
„A gárda tagjainak augusztus végi avatását az utóbbi évek egyik legfelemelőbb ünnepének nevezte.”
Szerintük „az országos sajtó elhallgatta a szervezetről szóló híreket.”
„Úgy fogalmazott: hazánkban nincs gyülekezési szabadság, miközben egy szabályosan bejelentett és engedélyezett rendezvényen szónokolt.”
A Benes-dekrétumok elleni tiltakozásképpen a gárdagyűlés résztvevői később a helyi szlovák főkonzulátus épületéhez vonultak, ahol petíciót kívántak átadni Jan Süli főkonzulnak. „A tiltakozó levelet azonban nem tudták kézbesíteni, mert zárt ajtókat találtak a főkonzulátuson.”

