Raoul Wallenbergre emlékeztek Moszkvában egy pénteken véget ért kétnapos konferencián, amelyre a Raoul Wallenberg, magányos harcos című kiállítás kapcsán került sor a neves orosz emberjogi harcosról elnevezett Andrej Szaharov Múzeum és Közösségi Központban.

Háromnapos ausztriai látogatásának első állomására, Bécsbe érkezett tegnap XVI. Benedek pápa. A katolikus egyházfőt a szakadó eső ellenére több ezer hívő, nagyrészt lelkes fiatalok várták az osztrák fővárosban. Róma püspöke technikai nehézségek miatt félbeszakadt beszédében a Szűzanya védelméről beszélt.

Pinchas Zukerman, a világhírű hegedű- és brácsaművész, karmester és zenetanár azon kevés művészek közé tartozik, akiknek zseniális vonóstechnikáját nemcsak a közönség, hanem a kritika is feltétel nélkül csodálja. Először kapott meghívást a budapesti Zsidó Nyári Fesztiválra. A Kanadában, az Egyesült Államokban és Izraelben honos világpolgár a Zukerman Chamberplayers vonóskvintett kíséretében érkezett Magyarországra, egyetlen, ahogy mondta, szárnyaló előadásra. Az együttes tagjai a Barcelonában élő Ashan Pillai brácsaművész kivételével mind egykori tanítványai: Jessica Linnebach, (másodhegedű), Jethro Marks (brácsa) és Amanda Forsyth (cselló), aki Zukerman felesége is.

Sokan hiszik úgy, a karikaturista afféle rajzos mókamester, csupa derű és kacagás az élete. Pedig van, aki épp a szenvedés elől menekül a humorba, a poklot próbálná nevetve feledni. Fülöp György több mint harminc évig mulattatta „FÜL”-szignós vicces grafikáival a Ludas Matyi olvasótáborát, aztán írt vagy húsz gyerekkönyvet. Nemrég viszont megjelentette legkomorabb kötetét, Vészkorszak címmel.
Emlékezetes marad, amikor a nyár közepén sugárzott televíziós interjúban a riporternek arra a kérdésére, hogy milyen gyakran szokott Sólyom László a Sándor palota teraszán nézelődni, a köztársasági elnök szó szerint az alábbi választ adta: „Sokszor. Kijövök két program között, itt fogadom a külföldi vendégeket, kell ezt tudni, ez egy privilégium. Ideki csak államfő, miniszterelnök, legfeljebb házelnök jöhet. És a kivételezettek. Tehát ez nem jár mindenkinek.”
Ha a Fidesz nyilvánosan felmondja az együttműködést a Jobbikkal az önkormányzatokban, a szabaddemokraták helyben segítik a működőképesség megőrzését a fideszes vezetésnek – tett ajánlatot Kóka János néhány napja az ellenzéki pártnak. A Fidesz máig nem válaszolt a liberálisoknak a Magyar Gárda megalakítása kapcsán tett kezdeményezésére. Pedig lapunk összeállításából kiderül, az SZDSZ ajánlata mindössze egyetlen Fidesz vezette önkormányzat – Óbuda – három jobbikos képviselőjét érinti.

Vigyük a művészetet az utcára! – ezt a célt tűzte ki maga elé a Limelight Fényfestészet, amikor évekkel ezelőtt a street art népszerűsítésének szolgálatába ált. Legújabb alkotásuk szeptember 15-17. között lesz látható a kultúra jövendő fővárosában, Pécsett, az Örökség Fesztivál keretein belül. A szabadtéri fényfestészeti kiállítás Bukovics Andrea képzőművész festményeit eleveníti majd meg.
Népszabadság * Munkatársunktól * 2007. szeptember 8.
Folytatódnak, illetve megkezdődnek az Európa-bajnoki pótselejtezők, mindkét nemnél magyar érdekeltséggel
2007. augusztus 29. (8. oldal)
2007. augusztus 29. (3. oldal)










