Népszabadság * Sárosi Miklós * 2007. szeptember 8.
Történelmi emlékeztető: a Zeppelin mező tribünjének hátoldalán lévő óriás fotón Hitler köszönti a náci csapatokatKép: AFP – Daniel GarciaA mézes süteményt Lebkuchennek hívják abban a gyönyörű városban Frankföldön. Szétomlik a szádban, ha beleharapsz, amikor az altes Rathaus mellett éppen a kávédat kortyolod, s hozzá a város jelképévé vált édességgel is megjutalmazod magad. Rád fér a jutalom, mert térdig lejártad a lábadat a város régi-új házai közt. Albrecht Dürer is itt lakott, igaz, a háza, amely az egyik legjelentősebb Fachwerk a XV. századból, túl jó állapotban van ahhoz, hogy eredeti legyen.
Ötszáz év az még egy igazi, helyi precizitással elkészített ház számára is ötszáz év. Dürer lakóhelyétől csak néhány lépcső, egy kis kaptató, no meg egy kissé szaporább pulzus, s máris a császári várban találtad magad. A puszta sziklára emelt hatalmas falak közt lakott itt a mi Luxemburgi Zsigmondunk apja, Károly császár. S ha lenézett az ablakból, nagyjából látta mindazt, amit te is megnéztél ma. Látta a Lorenzkirche két sudár tornyát, s a tornyok alatt talán még a pompás boltozatos főhajó tetejét is. Alig fordította kissé jobbra felséges fejét, s tekintete máris megpihent a Sebaldkirche talán még kecsesebb sziluettjén. Balra nem nézett, mert ott még füstölgött a régi zsinagóga, ötszázhatvankét halott teteme táplálta a tüzet, hogy tovább égjen. Pedig Nürnbergre nem volt jellemző az ilyesmi. Kisiklás, nem jellemző eset, amelyből hiba volna túl messze menő következtetéseket levonnod. Körös-körül vastag falak, erőtől duzzadó bástyatornyok védték mindazt a gazdagságot, amelyet nemzedékek szorgos munkája halmozott fel e csodaszép városban.
Igen, a város csodaszép, de kicsit mégis zavart, hogy úgymond nem eredeti. Ha Baselben belépsz a dómba, akkor az nem olyan, hanem ugyanaz. Ha Fuldában megnézed a Karolingok korában épült templomot, akkor azt ugyan kibővítették, de a közepe nem olyan, hanem ugyanaz. Igaz, honfitársaid itt is hozzájárultak az egyetemes európai kultúra fejlődéséhez: az odahaza amolyan kamaszcsínyes szóval kalandozóknak nevezett eleink elpusztítottak mindent körös-körül. Ha Jeruzsálemben sétálsz, akkor tudod, hogy Jézus nem azt a várost látta, mint te, ám a hely mégis ugyanaz. De itt nem. Itt felépült ugyanott valami más, ami persze szakasztott mása az eredetinek. És tényleg szép, és odahaza párját nem találod. Miért hát e furcsa fanyalgás benned? Miért ez az urizálás? Miért, hogy a viskóból érkezve a katedrális valahogyan nem az igazi?
Lehet, hogy a választ a főpályaudvartól ötpercnyi autóútra leled meg? A táblákon figyeled a kiírást: Messe/Stadion. Hát igen. Egy magára valamit is adó városnak van vásárközpontja. A te szülővárosodnak is, legfeljebb nem olyan régi, és nem olyan nagy. Viszont a dugó körülötte már minden tekintetben XXI. századi. És a gyönyörű stadion! Persze, kell egy kis idő, hogy megszokd: vannak országok, ahol például létezik labdarúgás. Az egy olyan játék, jössz rá lassanként, amelyet sok ember néz. Ahhoz meg ugye stadion kell. Mármint nem otthon, de ez megint egy másik kérdés. Nemzetközi vásár, ultramodern konferencia-központ, meg a helyi 1. FC káprázatos futballarénája. Az egyszerű kérdésekre mindig bonyolultak a válaszok, és ez bizony a te rossz érzéseddel kapcsolatban sem lehet másként. Miért olyan a Lorenzkirche, mintha… pedig csak majdnem… Nem, a stadion és a vásár sem rejti a valódi feleletet.
Csuda találmány volt annak idején a léghajó! Leonardo és minden elődje ősi vágya teljesült vele: az ember a XX. század legelején már viszonylagos biztonsággal repült egy ilyen szerkezeten. Az őrültnek tartott német gróf, Zeppelin úr tényleg valami remekművet alkotott! Itt, a város határában is leszállt egy ilyen masina 1906-ban, valahol a mai konferencia-központ meg a futballszentély közti mezőre. Az öregebbek a fejüket csóválták: nem való ez! A madár repül, az ember legfeljebb vágyik rá, és ez jól is van így. Ám a fiatalok, különösen e fiatalemberek, csillogó tekintettel rajongtak a léghajóért. Ott állt előttük az élet, feleség, gyerekek, üzlet, meg egy káprázatos évszázad, a XX. Mármint azóta, hogy az a valaki megszületett a messzi Palesztinában. Már az elején repülhetünk, mennyi jót tartogat még számunkra
ez a több mint kilenc évtized? Aztán, nyolc-tíz év múlva meghaltak mind. Verdun, Ypern, Tannenberg, vagy éppen a Kárpátok hegyei! Mindegy. Úgy haltak meg, hogy még a hősiesség illúzióját is elvették tőlük. Hónapokig ültek egy patkányoktól hemzsegő árokban, aztán ki kellett szállni, és már kattogott is a géppuska odaát… De az élet már csak ilyen, viszont a léghajó megérdemelte, hogy róla nevezzék el az egész mezőt. Zeppelin mező – nem is hangzik rosszul. Rockfesztivál a Zeppelin mezőn? Tényleg nem is hangzik rosszul.
Ott álltál ma délután a Zeppelin-mezőn. Hosszú hetek után kiderült, hogy errefelé is megmutatja arcát néhanapján a nap. Lábad alatt felrobbanthatatlan emelvény, gigantikus tribün. Olyan, mint a Sátán Trónusa Pergamonban, amelyet a helyiek Zeusz oltárának építettek annak idején. Még azelőtt, hogy az a valaki megszületett volna a messzi Palesztinában. Az a bizonyos vörös műmárvány valami odahaza, ahonnan a mi kis zsebdiktátoraink integettek a szüleinknek, eltörpül e hely mellett. Előtted húsz futballpályányi nyílt mező, szemben kapu. Szinte látod, ahogyan beáramlik rajta az ország lakosságának színe-java. Már aki megmaradt közülük, s tud járni is a csodával határos módon megmaradt lábán. Hiába no, Verdun, Ypern, Tannenberg, vagy éppen a Kárpátok hegyei! Még egy acélból gyúrt népet is megvisel az ilyesmi. Rengetegen vannak, lehetnek kétszázezren is. A tribünön ott van mindenki, aki számít. Acélbáró és neje, aki ugyan megveti az ilyen plebejus vircsaftot, de hát ilyen idők ezek. Az arisztokrata és neje, aki fuldoklik az egésztől, legszívesebben öklendezne, de hát ilyen idők ezek. A tábornok és neje, nekik is rangon aluli ez a purparlé, de hát a papát annyira megviselte a vereség annak idején tizennyolcban. Most meg itt a messiás, aki győzelmet ígér – az meg nemcsak a papára férne rá, hanem mindenkire, aki itt tolong izzadságban és sörszagban, vagy éppen odalent masírozik a tribün előtt, nyílegyenes, tizennyolcas sorokban. Azt persze sose kérdezték egymástól: „Honnan való vagy, bajtárs?” És a válasz sem hangzott el sosem: „Frízföldről, Pomerániából, Bajorországból, a Fekete-erdőből!” Ezt csak a zseniális film hazudta. Tudod, az, amelyiket az a decens harmincas, barna hajú hölgy forgatott az akaratról, meg a diadalról! Még díjakat is nyert vele, egyet Párizsban! De ott volt az, aki végigtekintett a sokaságon. Nem a tipikus északi germán, mert sem nem daliás, sem nem szőke, de mindenki válaszát tudja. Tudja, hogy ha elég egyszerűen beszél, és elég hangosan is, akkor ezek mindent elhisznek neki. Mindig is így volt ez, s aligha változik meg valaha is. Mondj néhány nagyon egyszerűt, bonyolult talán nem is telne tőled, s követni fognak.
Aztán eltelt néhány év. Vaj helyett ágyú került a családi asztalra, a gyereket behívták és elesett, az öccse is, végül pedig az apára is sor került. No nem a Zeppelin mezőn, hanem Ukrajna tágas pusztáin, Leptis Magna csodás római városa mellett Észak-Afrikában, a Száva völgyében, vagy valahol másutt. S végül megérkeztek a bombázók is. Kioldották halálos terhüket a Zeppelin mező, a pályaudvar és a csodaszép város felett. Minden odalett, mindent újjá kellett építeni. Ezért láthatod Dürer házát, és ezért mehetsz be a Lorenzkirchébe is. Volt olyan is, amit le kellett volna rombolni, de nem sikerült. Ezért állhatsz ma is ott, ugyanazon a Zeppelin mezőn, nem messze a torzóban maradt Colosseum-paródiától. Minden olyan, csak nem ugyanaz többé. Csak az édesség, az nem változott. Nem tudom, mondtam-e már: a mézes süteményt Lebkuchennek hívják abban a gyönyörű városban Frankföldön.
Nürnberg, 2007. szeptember
