Torony magasából rajzolta a magyarlakta helyek égi látványát, hogy a vázlatokból a nagy mű megszülessen (Fotó: Sárközy György)
Somogyi Győző képe a világról? Melyikről, ha nem a miénkről!
Ami megfog – újra és újra – Somogyiban: a legapróbb részletekbe merül, hogy teljességközeli képet tegyen elénk. Mintha beleveszne az aprajába, hogy a nagyja fölmutatatlan maradjon. Ám nem, épp ellenkezőleg. Azért merül a mélybe – nyúl hozzánk, köznapi arcokhoz, kézzel érinthető tájakhoz, világegészkerek (Kárpát-karéj kerítette) Nagy-Magyarországhoz, Balaton-mellyéki (ne adj Isten Kál horka szálláshelye Káli-medencei) kis hazánk apró világcsodáihoz, a történelembe süllyedő (valahai) hőseinkhez -, hogy meglelje lelkünk, múltunk, otthonunk rejtett kincseit, s egyberakva alkossa újjá azt, amit a Mindenség Urától kaptunk. Királyainkat, huszárainkat, a negyvennyolcas-negyvenkilences honvédő sereget, az erdélyi fejedelem katonáit, a legkülönb honi hősöket, káprázatos balatoni világot, hogy A nagy térkép című művével (mely állítólag a könyvön túl egyben, falra feszítve két helyen látható: odahaza, Salföldön, a festő füstházában, meg Várpalotán, a Trianon Múzeumban) végleg levegyen a lábamról.
A nagy térképen falutól városig, vártoronytól templomig, országúttól folyóig, itthontól otthonig haladjon… velünk. Azokkal, akiknek mindenük az a hely, ahova a jó Isten rendelte őket. Valahol olvastam: gyalogszerrel bejárta a történelmi Magyarországot, torony magasából (már-már madártávlatban) rajzolta a magyarlakta helyek égi látványát, hogy otthon a vázlatokból a nagy mű megszülessen.
Pápán, a Veszprém vármegyeiek tárlatán újabb tervével lepett meg. Három mű a falon: Kinga, Somogyi Sára és Somogyi Rózsa mellképe; három leány mutatja magát. Sára fekete-kék haja, csipkés-fodros inge, Rózsa vörös (fölvirágozott) haja, ölében rózsaszál, hímzett virágmintás, a népismeret titkait illetően tájékozatlan néző előtt a keleti magyar ízlésvilágot idéző ingváll, Kinga rövidre nyírt barna haja, gyöngy a fülében, szeplők a szeme alatt, „kalocsai” virágok a mellén, s mindháromnak gyöngylánc a nyakában. Sára komoly, soványka, Rózsa mosolyának szépsége: Vatikán-szépe lehetne! Maradjunk idehaza… Kinga fiús külleme…
Három friss rózsaszál – Somogyi-módra. Somogyi Győző elárulja: kettő az unokahúga, a harmadik pedig egy barátja leánya. A szárnyas oltárokat, ikonokat festették tojástemperával. Régi nagyjaink után mi magunk jövünk?
Nem akármi lesz! Csokorba kötve, országnyi szárnyas oltárra föstve, netán (könyv)bőrbe szorítva. Díszmagyar és hadi öltözet után mi magunk… parasztviseletben. Ahány táj, annyiféle ruhában. Beöltözve-öltöztetve. Miből kivetkőztünk – melyből kivetkőztettek bennünket -, melyhez épp ragaszkodhatnánk is, ha olyanok lennénk. Nem vagyunk ilyenek: ha valaki bocskaiba öltözik (mint jenki a csordásviseletbe, bajor a rövid bőrgatyájába, skót férfi – alsónemű nélkül – szoknyába, japán nő a kimonóba, arab a pendelyébe, óhitű zsidó a kaftánjába), könnyen megkaphatja az otthontalanságukba szerelmesektől. Jól föst majd: leányok angyalarca a Somogyi-féle hazányi – családnyi? – szentképfalon-ikonosztázon!
A Thury-vár 14. századi palotájában kutakodván megtudom (a várkapitánytól): Somogyi Terem lesz az egyik! Ólomkatonákból állítja ki – verbuválja, nem kötéllel, szívvel – (állítja Mátyás király zászlaja alá) a Fekete-sereget! A legyőzhetetlent. Mit nem kínál már megint nekünk Somogyi Győző, Salföldről…
Érdemes másként? (Mint a Fekete-sereg tette; ahogy Somogyi szokta.) El sem készült, már helye van a várpalotai Kont-palota termében.
El ne kiabáljuk.
Sarusi Mihály
