Forrás: Stop!

Raoul Wallenbergre emlékeztek Moszkvában egy pénteken véget ért kétnapos konferencián, amelyre a Raoul Wallenberg, magányos harcos című kiállítás kapcsán került sor a neves orosz emberjogi harcosról elnevezett Andrej Szaharov Múzeum és Közösségi Központban.

Wallenberg, az egyik leggazdagabb svéd család sarja 1944 késő tavaszán érkezett Budapestre a svéd nagykövetség másodtitkáraként, hogy üldözötteket mentsen. 1945. január 13-ig, a már Magyarországon lévő orosz csapatok általi lefogásáig és eltűnéséig sok ezer ember, főleg zsidók életét mentette meg. A tanácskozáson orosz, svéd és magyar történészek, diplomaták és levéltárosok, valamint a Wallenberg család egyes tagjai vettek részt, s az első napon a történelem sötét oldalainak tanításával kapcsolatos pedagógiai kérdéseket vitattak meg a tudósok, illetve tanárok. A kétnapos rendezvény végén tudományos szemináriumot tartottak. Ezen az orosz titkosszolgálat, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) megjelent szakértői a hivatalos orosz állásfoglalást hangoztatták, amely szerint a Magyarországon letartóztatott Wallenberg 1947-ben szívroham következtében vesztette életét a moszkvai Lubjanka börtönben, bár nem ismeretes, hogy a szívrohamot mi váltotta ki. A tanácskozásnak helyt adó Szaharov Múzeum igazgatója, Jurij Szamodurov azonban vitába szállt velük, és forrásokat idézve állította, hogy Wallenberget kivégezték. Mint György Péter történész, a Budapesti Műszaki Egyetem szociológia és kommunikáció tanszékének docense elmondta: úgy érzékelte, hogy a tanácskozáson megjelent svédek nem annyira a történelmi tényeket kutató vitára, mint inkább jelképes emberi gesztusra tartottak igényt. A megható gesztusra a szeminárium végén került sor, amikor a résztvevők virágokat helyeztek el a központ belső kertjében álló Wallenberg-szobornál. Székely Árpád magyar nagykövet az ez alkalomból mondott rövid beszédében hangsúlyozta: Raoul Wallenberg életének tanulsága, hogy az ember minden körülmények között megőrizheti emberségét. „Magyarországon sok ezer ember életét mentette meg, s ezért örök hálával tartozunk neki” – mondta.

One Response to “Raul Wallenbergre emlékeztek Moszkvában”

  1. JOSKA BACSI

    meghato hogy Moszkvaban felallitotak egy szobrot es megemlekeztek WALLEBERGROL Wallenberg ugy szerepel a vilagban EGY HOS AKINEK NINCS SIRJA.
    Caracasban segitettem felalitani egy ovodat egy szegeny negyedben WALLENBERG NEVEN Wallenberg emlekere,aki megmentette eletemet es sok ezer udlozott eletet,megmentette eletunket az arpadsavos karszalagos
    nyilas gyilkosok markabol. Legyen emleke megaldva orokre. Amen.