Forrás: Magyar Hírlap

Háromnapos ausztriai látogatásának első állomására, Bécsbe érkezett tegnap XVI. Benedek pápa. A katolikus egyházfőt a szakadó eső ellenére több ezer hívő, nagyrészt lelkes fiatalok várták az osztrák fővárosban. Róma püspöke technikai nehézségek miatt félbeszakadt beszédében a Szűzanya védelméről beszélt.

A pápát Heinz Fischer osztrák államfő fogadta (Fotó: Reuters – Pawel Kopczynski)

· Eső és hétezer katolikus hívő fogadta a pápát Bécsben

Megkezdte háromnapos ausztriai látogatását XVI. Benedek pápa. Útja tegnap először Bécsbe vezetett, üdvözölte a sok ezer hívőt, akik a szakadó eső miatt egy sebtében kiürített hangárban gyűltek össze. A Szentatya az Am Hof téren egymás elfogadását és megértését szorgalmazta, és külön megköszönte a rá várók kitartását. A rendőrség szerint mintegy hétezren vettek részt az eseményen. A kellemetlen időjárás ellenére a fiatalok lelkesedése töretlen maradt, és többször is Benedetto!, illetve Viva! kiáltásokkal köszöntötték a pápát.Beszédében az egyházfő egyebek között Mária szerepét méltatta, hangoztatva, hogy a „Szűzanya ma is védelmezően kitárja karját a különböző nyelvű és kultúrájú emberek fölé, hogy sokszínűségükben Krisztushoz vezesse őket. Máriához nemcsak gondjainkkal és bajainkkal fordulhatunk, hanem meg kell tanulnunk tőle egymás elfogadását és megértését is.” Műszaki probléma miatt azonban nem tudta befejezni beszédét, a mikrofon ugyanis meghibásodott.

A katolikus egyházfő ezután némán imádkozva a holokauszt áldozataira emlékezett a Judenplatzon, ahol a bécsi zsidóság első zsinagógája épült. Paul Chaim Eisenberg főrabbi jelképként értékelte a főhajtást.

Úton Bécs felé, még repülőgépén a pápa azt mondta, hogy gesztusával „szomorúságát, bűnbánatát és a zsidó néppel való barátságát” akarja kifejezésre juttatni. Érzékeltette azt is: látogatásával hozzá kíván járulni ahhoz, hogy a belső ellentétekkel és botrányokkal terhelt osztrák katolikus egyház sebei begyógyuljanak. A pápa reményt és bátorságot szeretne önteni azokba, akik vállalják a hitüket.

XVI. Benedek délután meglátogatta Heinz Fischer osztrák elnököt, majd találkozott több közéleti személyiséggel.

A Szentatya ma Mariazellben pontifikál ünnepi szentmisét, ahol a nyolcszázötven éve alapított kegyhelyre érkező zarándokok számos magyar vonatkozású emlékre bukkanhatnak. Kétezer magyarországi hívő vesz részt a pápai szentmisén, a hazai egyházmegyék utazási irodák segítségével szervezték a katolikus magyarok részvételét.

Holnap a bécsi Stephansdom székesegyháznál szabadtéri misét pontifikál XVI. Benedek, majd délután felkeresi a heiligenkreuzi cisztercita apátságot.

Mh-összeállítás

Comments are closed.