Simon Peresz izraeli miniszterelnök-helyettes pályázni kíván az izraeli elnöki posztra. Móse Kacav utódja kíván lenni, akit egy egykori munkatársnőjének megerőszakolásával vádolnak, ezért „átmenetileg” visszalépett az elnökségtől. A 83 éves, Nobel-békedíjas Peresz mindezt a Kadima kormánypárt frakcióülésén jelentette be. Olmert már korábban felvetette a lehetőségét annak, hogy Peresz váltsa Kacavot. Az új elnök személyéről várhatóan két héten belül szavaz az izraeli törvényhozás, a Knesszet.
Zsúfolt programot bonyolított tegnap Budapesten I. János Károly és felesége, Zsófia királyné. A spanyol uralkodói pár a Parlamentben találkozott Gyurcsány Ferenc kormányfővel és feleségével, Szili Katalin házelnökkel, illetve a parlamenti pártok vezetőivel. I. János Károly beszédben méltatta a spanyol és a magyar demokratikus átmenet eredményeit.
1. Magnus Carlsen (norvég, 2693)-Levon Aronjan (örmény, 2759) 1,5-1,5
Elisztában, a Kalmük Autonóm Köztársaság fővárosában a hatjátszmás világbajnok-jelölti párosmérkőzéseken három parti lejátszása után a 16 résztvevő szabadnapon pihenheti ki az izgalmakat, és készülhet a befejező három összecsapásra.
Elutasította az ausztráliai Perth fellebbviteli bírósága azt a kérelmet, hogy állítsák le a háborús bűnökkel gyanúsított Charles Zentai elleni kiadatási eljárást. A 85 éves férfi kiadatását 2004 decemberében kérte a magyar külügyminisztérium.
1929 Május 31. (78 éve történt)
2007. május 21. (5. oldal)
2007. május 21. (8. oldal)
2007. május 21. (7. oldal)
A spanyol király a magyarországi békés, demokratikus átmenetet, a magyar kultúra gazdagságát, a magyar és a spanyol történelem hasonlóságait és a közös célokat hangsúlyozta szerdai beszédében
A legfejlettebb ipari államokat és Oroszországot tömörítő csoport külügyminiszterei elsősorban Koszovó kérdésében nem tudtak közös nevezőre jutni
NOL * Népszabadság Online * 2007. május 30.
2007. május 30. 21:20
Nem keltett különösebb izgalmakat a magyar lakosság körében Gyurcsány Ferenc kezdeményezésére íródott, az öt parlamenti párt által is támogatott kiáltvány, ami a gyűlöletet szító szélsőségesektől való elhatárolódás elvét hirdette meg. A dokumentumot a képviselők, 26 civil szervezet és 1000 személy írta alá.
2007. május 30. 18:03
Irak a világ legbékétlenebb országa az Economist Intelligence Unit (EIU) szerdán Londonban közzétett új világranglistáján, amely Magyarországot ugyanakkor a legbékésebb országok közé sorolja.
A II. világháború idején magyar zsidók ezreinek életét megmentő Raul Wallenberg svéd diplomata hajdani budapesti irodáját is felkereshetik majd Svédország szerdán megnyílt első virtuális nagykövetségének látogatói
A 2004-ben győztes orosz Anasztaszja Miszkina már az első fordulóban búcsúzott a francia nyílt teniszbajnokságon, miután simán, 6:1, 6:0-ra kikapott az amerikai Meghann Shaughnessytől
Ághassi Attila
Spanyolország határozottan támogatta Magyarország uniós csatlakozását

