Forrás: Népszava

Zsúfolt programot bonyolított tegnap Budapesten I. János Károly és felesége, Zsófia királyné. A spanyol uralkodói pár a Parlamentben találkozott Gyurcsány Ferenc kormányfővel és feleségével, Szili Katalin házelnökkel, illetve a parlamenti pártok vezetőivel. I. János Károly beszédben méltatta a spanyol és a magyar demokratikus átmenet eredményeit.

I. János Károly tegnap reggel megkoszorúzta a Magyar Hősök emlékművét, majd a királyi pár sétahajózásra indult a Dunán. A Budapest hajóról Demszky Gábor polgármester mutatta be a vendégeknek a fővárosi panorámát. A sétahajón régi ismerőssel, Göncz Árpád volt elnökkel találkozott a spanyol király és felesége.

Ezúttal is megcsodálta a magyar Parlament épületét a királyi pár, megtekintve a Szent Koronát is. Szili Katalin házelnökkel folytatott rövid kötetlen találkozójuk után a királyi pár – vendéglátójuk, Sólyom László köztársasági elnök kíséretében – a Felsőházi terembe érkezett, ahol a diplomáciai testület tagjai, miniszterek, országgyűlési képviselők és meghívott vendégek előtt I. János Károly mondott beszédet.

Idei látogatásának különös jelentőségét az adja, emlékeztetett a spanyol uralkodó, hogy Spanyolország és Magyarország 30 évvel ezelőtt vette fel újra a diplomáciai kapcsolatot. I. János Károly, aki hazájában meghatározó szerepet játszott a békés, demokratikus átalakulásban, méltatta a magyarok által megtett utat a modern, parlamentáris demokrácia, szociális piacgazdaság megteremtésében. Jövőre lesz harminc éve annak, hogy elfogadták a demokratikus spanyol alkotmányt, amely – mint az uralkodó hangsúlyozta – megértésen, egyetemes értékeken alapuló, integráló erejű alaptörvény, amely Spanyolországot visszaterelte az európai fejlődés fő áramlatába. Magyarország hasonlóképpen sikeres utat járt be, mutatott rá a király, hatalmas munka volt a múlt struktúráinak átalakítása, a beilleszkedés az euroatlanti intézményekbe. Közös NATO-műveletekben veszünk részt, az EU keretében együttműködünk a béke, a jólét és a stabilitás térségének kiszélesítéséért, egy nyitott és szolidáris unió megteremtéséért, mutatott rá az uralkodó.

Szent István alakját felidézve a spanyol király a Szent Koronát a magyar nemzet jelképeként említette, elismeréssel beszélt a magyar Nobel-díjasokról, Bartók és Kodály öröksége mellett nem feledkezve meg Puskásról és Kubaláról sem. Megemlékezett a magyar zsidókat mentő spanyol diplomatáról, Ángel Sanz Brizről. Történelmi mérföldkőként említette az 1956-os forradalmat, amelynek tavalyi, 50. évfordulóján feleségével együtt ellátogatott Budapestre.

A spanyol uralkodói pár kötetlen találkozón vett részt a magyar parlamenti pártok vezetőivel és az IPU magyar-spanyol baráti tagozatának tagjaival, majd a Parlament Nándorfehérvári termében I. János Károly és Zsófia királyné Gyurcsány Ferenc kormányfővel és feleségével találkozott. A miniszterelnök és felesége ebédet adott a vendégek tiszteletére a Vadász teremben. „Az élet számos területén próbálunk meg tapasztalatokat leszűrni a figyelemre méltó spanyol eredményekből” – mondta Gyurcsány Ferenc ebéd előtti pohárköszöntőjében. I. János Károly hangsúlyozta: Magyarország a modernizáció és átalakítani tudás csodálatra méltó képességével, különleges közép-európai szemlélettel gazdagítja az európai építkezést. Az ebédet megelőző szűk körű találkozón I. János Károly a Katolikus Izabella Nagykeresztje kitüntetést adományozta Gyurcsány Ferencnek.

Népszava-információ

Comments are closed.