Forrás: Népszava

Spanyolország határozottan támogatta Magyarország uniós csatlakozását

A magyarországi békés, demokratikus átmenetet, a magyar kultúra gazdagságát, a magyar és a spanyol történelem hasonlóságait és a közös célokat hangsúlyozta I. János Károly spanyol király a Parlamentben mondott beszédében szerdán, Budapesten. Az uralkodó felesége, Zsófia királyné társaságában kedden érkezett állami látogatásra Magyarországra. I. János Károly a Parlament Felsőházi termében politikusok, egyházi vezetők és diplomaták előtt elhangzott beszédében elmondta: bízik abban, hogy látogatása hozzájárul a két ország kapcsolatainak elmélyítéséhez, nem csak a két nép, hanem egy békésebb, igazságosabb és szolidárisabb világ érdekében.

A spanyol király emlékeztetett arra, hogy a 2007-es év jelentős dátum, hiszen éppen harminc éve annak, hogy a két ország újra felvette egymással a diplomáciai kapcsolatokat. Felidézte, hogy az ibériai államban abban az évben zajlottak le az első demokratikus választások, majd megszületett az új alkotmány, amely stabilitást, demokráciát és szabadságot hozott, visszavezetve Spanyolországot az európai történelem sodrába.

I. János Károly visszaemlékezett tizenegy évvel ezelőtti hivatalos látogatására, amikor már látszott, hogy Magyarország elindult a modernizáció útján a demokrácia felé. A király kiemelte Magyarország békés jogállammá válását, amelyben megvalósult a többpártrendszer, a parlamentáris demokrácia és a piacgazdaság, amelyek révén Magyarország belépett a modern demokratikus európai államok nagy családjába. Megjegyezte: Spanyolország határozottan támogatta Magyarország uniós csatlakozását. Ezzel a nemzetközi közösségnek olyan új tagja lett, amelynek jelentős politikai, történelmi és kulturális súlya van Közép-Európában.

Beszélt a római szerződésről, amely a politikai és gazdasági alapokat teremtette meg, és az 50. évfordulón elfogadott a berlini nyilatkozatról is, amely megemlékezik arról, hogy a közép-, és kelet-európai népek szabadságvágyának köszönhetően sikerült megszüntetni Európa mesterséges megosztottságát. Köszönetet mondott azért, hogy októberben részt vehetett Budapesten az 1956-os forradalom 50. évfordulójának ünnepségein. Véleménye szerint ez a hősies felkelés történelmi jelentőségű, amely kulcsfontosságú szerepet játszott Európa egyesítésében is.

Az uralkodó több példát említett, amely összeköti a spanyol és magyar népet. Megemlékezett arról, hogy 1944-ben egy spanyol diplomata, Don Ángel Sanz Briz számos zsidó magyar állampolgár életét mentette meg Magyarországon, majd arról, hogy a második világháború után pedig Magyarország adott otthont spanyol menekülteknek. Kiemelte, hogy a két ország kapcsolatai minden területen megerősödtek az utóbbi időszakban, példaként említette a turizmust, a kulturális és oktatási tevékenységeket.

Magyarország 13 Nobel-díjast, az irodalom és a művészet számos kiválóságát adta a világnak, olyan neveket, mint Bartók vagy Kodály – mondta, majd felidézte a két legendás futballista, Puskás Ferenc és Kubala László alakját, akikre nagy szeretettel emlékeznek a spanyolok. A spanyol király felhívta a figyelmet arra, hogy a globalizáció nem csak lehetőségeket, de fenyegetést is jelent; a nemzetközi közösségnek együttesen kell harcolnia a terrorizmussal, az illegális bevándorlással és a klímaváltozás káros hatásaival szemben.

MTI

Comments are closed.