Az izraeli hadsereg Dzsenin környékén letartóztatott mintegy negyven palesztint. A palesztinok szerint vezető Hamász-aktivisták rokonait fogták le, így gyakorolva nyomást a bujkáló vezetőkre, hogy adják fel magukat. Az akciót a tűzszünet megszegésének tartják a palesztinok, és az „El Aksza brigádjai” nevű szervezet már be is jelentette, hogy emiatt nem tartja magára kötelezőnek a tűzszünetet.
A helyzettől függően 2008 első negyedéig minden nélkülözhető amerikai harcoló dandár kivonható lesz Irakból – állította Bush elnöknek beterjesztett jelentésében az Irak ügyében javaslatokat tevő washingtoni kétpárti bizottság. A szerdán ismertetett jelentés szerint az arab országba vezényelt amerikai erőknek inkább csak támogatniuk kell az iraki hadsereget, melynek magára kell vállalnia a harci műveleteket.
A Népszava információi szerint a Mega Trade cégcsoport raktárából származik az a több mint száz tonna hamis fogyaszthatósági határidővel felcímkézett, átcsomagolt jó néhány kamionnyi áru, amelyet a Pest Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás hatósági állatorvosai lefoglaltak. A gyanús termékeket már pakolják le az áruházak polcairól. A cégcsoportnál megkeresésünkre nem nyilatkoztak.
Dr. Feldmájer Péter a Mazsihisz elnökének elmondott beszéde a budapesti Holocaust Emlékközpontban megrendezésre került Zsidó Ügyvédek és Bírók Nemzetközi Szövetsége konferenciájának megnyitóján.
Külső megjelenésében, kiállításában elegánsra, méretét tekintve praktikusra, beltartalom szempontjából valóban minden igényt kielégítőre sikerült a MAZSIHISZ gondozásában megjelent „Zsidó naptár 5767”
2006. november 30. (15. oldal)
Súlyos szavak a Baker-Hamilton-bizottság jelentésében
George W. Bush, amerikai elnök ma reggel kézhez kapta az iraki helyzetet vizsgáló bizottság jelentését, mely szerint az Egyesült Államoknak változtatnia kell az iraki stratégiáján ahhoz, hogy kikerüljön a jelenlegi „súlyos és egyre romló” helyzetből.
Józef Glemp bíboros 25 év szolgálat után, idős kora miatt távozott szerdán a varsói érsekség éléről. XVI. Benedek pápa elfogadta Glemp lemondását, és Plock püspökét, Stanislaw Wojciech Wielgust nevezte ki utódjának.
Az amerikai harcoló alakulatok kivonásának „felelősségteljes” megkezdését és erőteljes térségbeli diplomáciai nyitást javasolt szerdán az Irak-politika alternatíváit felvázoló washingtoni kétpárti szakértői bizottság George Bush elnöknek.
Az izraeli hadsereg Dzsenin környékén letartóztatott mintegy negyven palesztint. A palesztinok szerint vezető Hamász aktivisták rokonait tartóztatták le, így gyakorolva nyomást a bujkáló vezetőkre, hogy adják fel magukat. Az akciót a tűzszünet megszegésének tartják a palesztinok és az „El Aksza brigádjai” nevű szervezet már be is jelentette, hogy emiatt nem tartja magára kötelezőnek a tűzszünetet.
Kilenc hónap börtönbüntetésre ítéltek egy izraeli férfit, aki vallási provokációként disznófejet dobott be egy mecsetbe – közölte szerdán az ügyben eljáró izraeli bíróság. A 35 éves Simon Ben Haím 2005 augusztusában barátnőjével együtt dobott be egy palesztin fejkendőbe tekert disznófejet a Tel-Aviv és a jaffai kikötő között fekvő Hasszán Bek mecsetbe.
Súlyos szavak a Baker-Hamilton bizottság jelentésében
Egy izraeli internetmágnás egymilliárd dollárt ajánlott fel a palesztin miniszterelnöknek és izraeli kollégájának, ha leülnek tárgyalni, és békét kötnek.
Nagyobb amerikai szerepvállalást szorgalmaz az izraeli-palesztin rendezés érdekében a Baker-bizottság Időpont: 2006-12-07 09:06:50
Gyere, ünnepeld velünk a hanukát a városligeti Műjégpályán!
Őszinte részvétünket nyilvánítjuk Fejes Sándornak (Saul) és édesanyjának a nagymama, Moskovits Erzsébet 98. életévében bekövetkezett halála alkalmából.

