Forrás: Népszava

Az izraeli hadsereg Dzsenin környékén letartóztatott mintegy negyven palesztint. A palesztinok szerint vezető Hamász aktivisták rokonait tartóztatták le, így gyakorolva nyomást a bujkáló vezetőkre, hogy adják fel magukat. Az akciót a tűzszünet megszegésének tartják a palesztinok és az „El Aksza brigádjai” nevű szervezet már be is jelentette, hogy emiatt nem tartja magára kötelezőnek a tűzszünetet.

A Hamász-párti Iszmail Hanije palesztin miniszterelnök és Haled Mesal Hamász-főtitkár Damaszkuszban találkozott az összes Szíriai bázisú palesztin szervezet képviselőjével, akikkel a fogolycsere lehetőségéről, valamint a tűzszünet alakulásáról tárgyaltak. Hamász-források szerint most arra a javaslatra várják az izraeli választ, amelyet az egyiptomi hírszerzés vezetője Omar Szulejman nyújtott át a múlt héten az izraeli vezetőknek.

Az izraeli hadsereg hírszerzési osztály tegnap bemutatta a légi felvételeket, amelyek bizonyítják, hogy a Hezbollah a libanoni háború idején lakóházakba és mecsetek mellé helyezte el rakétakilövőit. A Hezbollah foglyul ejtett harcosainak tanuvallomásai is megerősítik a magánépületek használatát, valamint azt, hogy fehér zászlót lobogtató kocsikban szállították a rakétákat. Az ilyen tetteket tiltja a nemzetközi jog, amely jogszerűnek tartja a magánépületekben elhelyezett fegyverek elleni akciókat. Különböző nemzetközi szervek azzal vádolták az izraeli hadsereget, hogy lakott településeket vagy házakat támadott és ezzel háborús bűnöket követett el.

Juli Tamir izraeli oktatásügyi miniszter utasította a tankönyvkiadót, hogy a felsőbb osztályok földrajztankönyvében ismét jelöljék meg a több éve kitörölt ún. „zöld vonalat”, vagyis az 1967. évi „hatnapos háború” előtti határt. A miniszter-asszony utasítása óriási felzúdulást idézett elő a jobboldalon. A Likud-párt bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kormány ellen, a megszállt területek zsidó telepesei „a tankönyvek politizálásával” vádolják Tamirt, a települések rabbijai megtiltották a „zöld vonalat” feltüntető tankönyvek használatát, sőt egyesek meg is fenyegették Juli Tamirt, hogy a tizenegy hónapja kómában fekvő Ariel Saron miniszterelnök sorsa vár rá.

Egy gyors felmérésből kiderült, hogy a nyolcadikosok-kilencedikesek nagy többsége egyáltalán nem tudja, mit jelent a „zöld vonal”. „Hogyan lehet tanítani a történelmet, ha eltitkolunk alapvető történelmi tényeket?” – tette fel a kérdést a miniszter-asszony. Ehud Olmert miniszterelnök az oktatásügyi miniszter mellé állt, habár megjegyezte, hogy az izraeli társadalom nagy többsége elutasítja a „zöld vonalhoz” való visszatérést.

Népszava online

Comments are closed.