A helyzettől függően 2008 első negyedéig minden nélkülözhető amerikai harcoló dandár kivonható lesz Irakból – állította Bush elnöknek beterjesztett jelentésében az Irak ügyében javaslatokat tevő washingtoni kétpárti bizottság. A szerdán ismertetett jelentés szerint az arab országba vezényelt amerikai erőknek inkább csak támogatniuk kell az iraki hadsereget, melynek magára kell vállalnia a harci műveleteket.
A bizottság egyúttal javasolta, hogy Bush elnök fenyegesse meg az iraki kormányt az amerikai politikai, katonai és gazdasági támogatás megvonásával arra az esetre, ha a bagdadi kabinet nem ér el jelentős haladást a biztonság megteremtése és a nemzeti megbékélés terén.
A James Baker volt külügyminiszter és Lee Hamilton volt demokrata párti képviselő által vezetett tíztagú testület „súlyosnak és egyre romlónak” minősítette az iraki helyzetet, úgy értékelve, „nincs olyan út, amely a sikert biztosítaná, de a kilátásokat lehet javítani”. Bush közölte: komolyan fogja venni a bizottság jelentését, amely szerinte „nagyon kemény” helyzetértékelést és több érdekes javaslatot tartalmaz. Jelezte azonban, hogy a komolyan vétel nem jelenti azt, hogy egyet is ért a jelentéssel és elfogadja a benne foglaltakat.
Nem járható út immár a „tartsuk az irányt”-stratégia Irakban – jelentette ki Baker a jelentést ismertető sajtókonferencián. A politikus ugyanakkor az iraki katonák kiképzését irányító amerikai haderők létszámának ötszörösére, négyezerről húszezerre való emelését javasolja.
A rossz iraki helyzet nem javulhat anélkül, hogy az amerikai kormányzat ne tenne újabb lépéseket az izraeli-palesztin konfliktus rendezésének előmozdítása érdekében – állapította meg ezenkívül a bizottság. A testület szerint az Egyesült Államok nem várhatja közel-keleti céljainak megvalósulását, ha maga közvetlenül nem foglalkozik az izraeli-palesztin konfliktussal és a térség instabilitásával.
MTI-információ

