2006. október 26. (8. oldal)

2006. október 26. (7. oldal)

Szőnyi Szilárd, itthon@hetivalasz.hu

A fátyol alól csak szénfekete szemük villan elő, és ezek a szemek egyformán mélyek, egyformán tüzesek, kívánók és ígérők, hogy az ember képtelen eltalálni, vajon gazella-karcsú fiatal lány, vagy visszataszítóan rút vén boszorkány rejtőzik-e a mindent eltakaró kendők alatt. (Almásy László: Autóval Szudánban)

Nem az volt az újság célja, hogy megsértse bárkinek a hitbeli meggyőződését – ezzel az indoklással utasította el az aarhusi bíróság azt a kártérítési igényt, amelyet hét muszlim szervezet nyújtott be a Jyllands-Postenben megjelentetett gúnyrajzok miatt. Carstan Juste főszerkesztő az ítéletet úgy kommentálta, hogy az újság elmarasztalása súlyos károkat okozott volna a szólásszabadságnak.

Amikor pedig az ellenfél zsidózni kezd, netán kedves rasszista rigmusok faragásával foglalatoskodik, egyszerűen vastaps a válasz, s nem visszaanyázás.

A posztszovjet Közép-Európának, ahol teret nyer a populizmus, de Gaulle-ra lehet szüksége, de ki teszi majd meg azt, amit az erős jobbközép politikus Franciaországban végrehajtott? – tette fel a kérdést szerdai jegyzetében a The New York Times.

Az ultranacionalista Avigdor Liberman új izraeli miniszterelnök-helyettes, a stratégiai ügyek minisztere azt javasolta szerdán, hogy az izraeli hadsereg a Gázai övezetben olyan módszereket alkalmazzon, mint az orosz hadsereg Csecsenföldön – jelentették izraeli tájékoztatási eszközök.

Külföldön komoly hagyománya van a „temetőturizmusnak”, amelynek során számosan felkeresik a híres emberek sírjait. Ezt a kultuszt táplálja, hogy a különleges temetkezési helyszíneket tisztán, rendben tartják. A megnyugtatóan máig nem tisztázott körülmények között elhunyt Jim Morrison párizsi sírjához minden évszakban sokan zarándokolnak, az énekes sírját állandóan friss virágok díszítik.

A cím majdnem megjegyezhetetlen, így szól: Borat – Kazah nép nagy fehér gyermeke menni művelődni Amerika. Az eredeti sem simább, valahogy így: Borat: Amerika kulturális megtanulása csinálni hasznot Kazahsztán dicsőséges nemzetének javára. A szokatlan címhez szokatlan film járul. Botrányosan mulatságos és botrányosan taszító. Bohózatba kevert szatíra a kész átverés show és a kandi kamera keresztezéséből. A végeredmény: gyöngyök a moslékban.

Izraeli gyalogos- és páncélos­egy­ségek – a légierő támogatásával – nagyobb szabású akcióba kezdtek Bejt Hanun környékén, a gázai térség északi részén. Egyúttal összetűzésekre került sor délebbre, Han Junesz térségében is. A harcokban elesett egy izraeli katona.

A magyarországi zsidóság életét meghatározó kérdésekről, gondokról, örömökről rendeznek Keset címmel háromnapos konferenciát november 3-5. között a római-parti Holiday Beach Hotelben. A Keset név jelentése szivárvány, amely a programok sokszínűségére utal. A témák: hagyomány, közösség, művészetek, és az aktív zóna – a lelki és testi összhangról.

Népszabadság * Zalán Eszter * 2006. november 2.

A zsidó állam biztonsági okokra hivatkozva folytatja libanoni berepüléseit

Népszabadság * Munkatársunktól * 2006. november 2.

A Hezbollah fő támogatói Szíria és Irán

Ha nem indul a videó, kattintson ide

A hétvégihez hasonlóan szerdán is nagy volt a forgalom a főváros tizennégy temetőjéhez vezető utakon, az autók csak lépésben tudtak haladni – A hétvégén hasonló dukókra és forgalomra kell számítaniMindenszentekkor is taxizhatunkA pápa szerint mindenkiből lehet szentAmerika Halloweennel ünnepelte a MindenszenteketAz elhanyagolt zsidótemetőkről nyílt fotókiállítás

2006. november 1. 18:23

Vándor Zoltán fekete-fehér képeken mutatja meg, hogyan lesznek az enyészeté a régi zsidótemetők