A fátyol alól csak szénfekete szemük villan elő, és ezek a szemek egyformán mélyek, egyformán tüzesek, kívánók és ígérők, hogy az ember képtelen eltalálni, vajon gazella-karcsú fiatal lány, vagy visszataszítóan rút vén boszorkány rejtőzik-e a mindent eltakaró kendők alatt. (Almásy László: Autóval Szudánban)
Basír elnök arcképe látható a kartúmi plakátokon, hol egyedül, hol az összes többi afrikai vezető társaságában az idei afrikai uniós csúcsról itt maradt képeken. Kiváló körözési tablók lennének. A találkozó egyébként jelentős diplomáciai kudarc volt, Szudán Darfúr miatt nem lett elnök, hiába igyekeztek, pedig még a kóbor kutyáktól is annyira megtisztították a várost, hogy engem is csak egyszer támadott meg egy falka a követségi negyed egyik elegánsabb földútján.
De Basír tud veszíteni. Katonai pályafutása kezdetén, 1973-ban részt vett az egyiptomi hadseregben az Izrael elleni háborúban, aztán ő vezette Szudánban a déliek ellen is a hadműveleteket – egyik sem volt fényes győzelem. Ám egy szudáni tábornoknak nem is a csatamezőn kell bizonyítania, hanem puccs idején. Szudánban a puccs teljesen normális módja a hatalomra kerülésnek, a demokratikus választások helyi megfelelőjeként biztosítja az időnként szükséges vérfrissítést. Az ország 1956-ban lett független, 1958-ban már be is következett az első puccs, amelyet azóta apróbb civil közjátékok mellett még három követett. Az utolsó, Basíré 1989-ben, s az utóbbi időben megint vannak nem túl szabad választások, nem lehet tehát azt mondani, hogy a szudániak ne próbálkoztak volna meg minden lehetséges kormányzati módszerrel (az államreform-bizottságon kívül) – persze bizonyos keretek között: akár civil, akár katonai, a hatalom mindig ugyanannak az arabizált elitnek a kezében maradt.
Basír tehát 17 éve mutathatja az utat, ám ez az út meglehetősen kanyargós. Uralkodásának első fele a harcos iszlamizmus jegyében telt a halk szavú főideológus, Hasszán al-Turabi szellemi irányítása alatt. Turabi a Sorbonne-on tanul jogot, de túl nagy hangsúlyt kaphatott a tananyagban a saría. Az 1991-es btk.-ban olyan egzotikus büntetési nemek jelentek meg, mint a keresztre feszítés, a nőknek előírt viselet pedig még a legkonzervatívabb budai polgármesterek igényeit is kielégítette volna. Kartúmban a férfiaknak előírták, hogy egyáltalán ne is nézzenek nőre, betiltották a koedukált táncot (ha nem nézhet rá, úgyis a lábára lépne), a női sporteseményekről is száműzték a férfi nézőket (az utolsó szög a szudáni szinkronúszás koporsójába), s a tömegközlekedésben is bevezették az elkülönítést. A férfiak tehát nem nézhették a nőket, s ha mégis megtették, akkor sem láthattak semmit, a nők viszont nyugodtan nézelődhettek – már ha maradt még kedvük a körülmetélés után.
Sztankóczy András
