Az 1956-os Intézet június 8-án A demokrácia reménye – Magyarország 1945 címmel szervezett konferenciát.

Nyomon van a rendőrség a temetőgyalázás kapcsán Időpont: 2005-06-16 14:33:47

Európa szorosabbra fűzi kapcsolatait a Hamász politikai szervezetével Időpont: 2005-06-16 13:55:28

Népszabadság Online, 2005. június 16. 15:05

A rendőrség értékelhető nyomokat talált a megrongált Kozma utcai zsidó temetőben.

Az Európai Unió és a Hamász palesztin szervezet közti kapcsolatok élénkülése ellen tiltakozott az izraeli külügyminisztérium csütörtökön. „Az európaiaknak inkább a mérsékelt palesztinokat kellene támogatniuk, nem pedig a szélsőségeseket békítgetniük” – mondta Mark Regev külügyi szóvivő. A Hamász vezető képviselői bejelentést tettek csütörtökön EU-diplomatákkal folytatott megbeszéléseiről. Többen is említették, hogy az utóbbi hetekben élénkültek a Hamász és az EU kapcsolatai.

A rendőrség szerint több elkövető járt a Kozma utcai temetőben

Emlékpont néven a második világháború befejezésétől a rendszerváltozásig terjedő időszakot bemutató múzeumot építenek Hódmezővásárhelyen. Az intézmény tervezésében és megvalósításában a Terror Háza Múzeum szakemberei nyújtanak segítséget.

Két ingatlanfejlesztő cég verseng az elsőségért az egykori gyár- és raktárépületekből kialakítható, óriási légterű loftlakások hazai piacán. Ezekből az 50-100 millió forintba kerülő otthonokból ugyanis egyelőre legfeljebb néhány tucatra lehet vevőt találni.

Az izraeli külügyminisztérium tiltakozott amiatt, hogy az Európai Unió és a Hamász radikális palesztin szervezet között élénkültek a kapcsolatok.

Ingyen-tfilin akció

HETEK – Országos Közéleti Hetilap | IX. ÉVFOLYAM, 24. SZÁM | 2005. JÚNIUS 17.

HETEK – Országos Közéleti Hetilap | IX. ÉVFOLYAM, 24. SZÁM | 2005. JÚNIUS 17.

HETEK – Országos Közéleti Hetilap | IX. ÉVFOLYAM, 24. SZÁM | 2005. JÚNIUS 17.

HETEK – Országos Közéleti Hetilap | IX. ÉVFOLYAM, 24. SZÁM | 2005. JÚNIUS 17.

Az izraeli-palesztin konfliktus egyszerűen politikai-területi vita, vagy inkább a civilizációk összecsapásáról kell-e beszélnünk? Huntington tézise a Közel-Kelettel kapcsolatban egy az ELTE-n, a múlt hónapban tartott konferencia legtöbb előadója szerint még kérdőjellel a végén sem vethető fel.

A szlovák zsidóság képviselői (Kassáról és Pozsonyból), május 18-án 100 fős csoporttal részt vettek a szobibori koncentrációs táborban tartott megemlékezésen és emléktábla avatáson.

Népszabadság Online, 2005. június 16. 10:35

Reggeltől ismét látogatható a megrongált Kozma utcai zsidó temető, azonban még tart a százharminckét felborított, összetört sír felmérése.

Tomy Lapidot, a magyar ajkú, szókimondó izraeli újságiró-politikust nem kell bemutatni a magyar olvasóknak. Lapid a Knesszet (az izralei parlament) tagja, az ország harmadik legerősebb pártjának, a Sinuj pártnak a vezére, az előző kormány igazságügyi minisztere. A hvg.hu-nak adott exkluzív interjúban Tomy Lapid a küszöbönálló eseményekről és az izraeli politikáról beszél.