Forrás: Hírtv

Emlékpont néven a második világháború befejezésétől a rendszerváltozásig terjedő időszakot bemutató múzeumot építenek Hódmezővásárhelyen. Az intézmény tervezésében és megvalósításában a Terror Háza Múzeum szakemberei nyújtanak segítséget.

Hódmezővásárhelyen működik az egyetlen vidéki holokauszt-múzeum, amelyet tavaly a felújított zsinagógával együtt nyitottak meg. A vásárhelyiek a múltra emlékezés színhelyéül egy újabb múzeumot építenek. Az oktatási és kulturális célokat szolgáló Emlékpont a második világháború utáni és a rendszerváltás közötti időszakot mutatja be, sajátságos szempontból.

„Pontot kell tenni a mögöttünk hagyott ötven esztendőre, mégpedig emlékpontot kell tenni. Egy olyan teret kell létrehozni, amely alkalmas arra, hogy a fiatalok megértsék, hogy mi történt 1945 és 1990 között Hódmezővásárhelyen. Az emberi sorsoknak, az egyes emberi életekben bekövetkezett változásoknak adjunk helyet. Történetek elmesélésére nyílik lehetőség” – vélekedik Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere.

Mint ahogy a holokauszt-múzeum esetében, az Emlékpont megvalósítása során is a Terror Háza Múzeum szakemberei vesznek részt a munkálatokban.

Schmidt Mária, aTerror Háza Múzeum főigazgatója: „Minden közösségnek a saját egyéni sorsát a saját egyéni arcképét kell megrajzolnia ahhoz, hogy érdeklődésre tartson számot a külvilágban, és hogy a saját ideintitását is erősítse. Én ezt egy példamutató kezdeményezésnek tartom.”

A több százmilliós költséggel felépülő hódmezővásárhelyi Emlékpont múzeum jövő év februárjában nyitja meg kapuit a látogatók előtt.

Comments are closed.