
Izrael továbbra is fennhatósága alatt fogja tartani a ciszjordániai zsidó telepeket, és a kolóniaépítés is folytatódik, függetlenül az amerikaiak ezzel kapcsolatos fenntartásaitól – közölte Ariel Saron izraeli kormányfő.

A londoni Sunday Times értesülése szerint az Ariel Saron miniszterelnök negevi víkendházában megtartott titkos tanácskozáson izraeli illetékesek jóváhagyták az iráni nukleáris infrastruktúra erőszakos felszámolásának tervét.

Izraelben véget ért a Saron kormány eddigi legsúlyosabb válsága, miután Ariel Saron megállapodott az ellenzéki Sinui párt vezetőivel a költségvetés parlamenti támogatásáról – jelentette az izraeli rádió.

Izraelben több száz palesztin fogoly kezdett éhségsztrájkot Haderim börtönben. A rabok körülményeinek javítását követelik.

Az amerikai külügyminiszter és az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főmegbízottja szerint a terv veszélyeztetheti a békét

Idén Jeruzsálemben rendezik meg a világ meleg közösségének legnagyobb ünnepét, a WorldPride-ot. Az eseményt máris támadják keresztény és zsidó csoportok. Leo Giovinetti kaliforniai lelkész szerint a fesztivál isteni büntetést hozhat a városra.Yehuda Levin New York-i rabbi szerint minden zsidót mélyen sért a tervezett esemény. A szervezők szerint viszont Jeruzsálem szentsége abból táplálkozik, hogy olyan város, amely mindenféle embert össze tud hozni.

Izraelben a purim napi ünnepségeken szélsőjobboldali tüntetők árulónak nevezték Saron miniszterelnököt, amiért elrendelte a kivonulást a Gázai övezetből.

Az izraeli hadsereg úgy véli, a palesztinok nem tettek azért semmit, hogy a közelmúltban biztonsági ellenőrzésük alá vont Jerikóban és Túl-Karmban felkutassák a szélsőségeseket, és begyűjtsék azok fegyvereit

Tucatnyi palesztin szervezet – köztük az iszlámista Hamász és az Iszlám Dzsihád – az év végéig feltételesen kiterjesztette a tűzszünetet, nagyobb esélyt adva a Gázai övezetből nyárra tervezett egyoldalú izraeli kivonulásnak és talán a béketárgyalások megkezdésének is.

Amerikai beavatkozást kérnek

Ariel Saron izraeli kormányfő kizárta a Maale Adumim ciszjordániai zsidó település bővítésének befagyasztását két amerikai küldöttel való megbeszélésén – közölték csütörtökön az izraeli miniszterelnöki hivatalhoz közel álló illetékesek.

Saron nem állítja le a ciszjordániai település bővítését

Nem akarok szembe menni a török kormány politikájával, ezért nem indulok, így kommentálta döntését Rauf Denktas, az Észak Ciprusi Köztársaság elnöke. Ciprus törökök lakta részén április 17-én tartják az elnökválasztást, és egyáltalán nem biztos, hogy Denktas lenne a nyertes. Tavaly, hevesen kampányolt a szigetország újraegyesítése ellen, a népszavazáson azonban a törökök többsége igennel voksolt. Az egyesítést az hiúsította meg, hogy a ciprusi görögök nemmel szavaztak. A ciprusi török politikus közölte, mandátuma lejárta után civil szervezetet alapít, úgymond a ciprusi törökök egyesítése céljából. (Népszava)

Tucatnyi palesztin szervezet – köztük az iszlámista Hamász és az Iszlám Dzsihád – az év végéig feltételesen kiterjesztette a tűzszünetet, nagyobb esélyt adva a Gázai övezetből nyárra tervezett egyoldalú izraeli kivonulásnak és talán a béketárgyalások megkezdésének is.

Az új palesztin elnök arculcsapásával ér fel a The New York Times szerdai száma szerint a Jeruzsálem melletti izraeli kolónia bővítési terve, amellyel az izraeli kormányfő előre befolyásolni akarja a még meg sem kezdődött béketárgyalásokat.

Izraelbe látogat április végén Vlagyimir Putyin.

Izraelbe látogat április végén Vlagyimir Putyin orosz elnök. Korábban sem orosz, sem szovjet vezető nem járt hivatalos minőségben a zsidó államban. A látogatás tényét Móse Kacav izraeli államfő egyik munkatársa jelentette be. Putyin elnök a tervek szerint találkozik Ariel Saron izraeli kormányfővel és több más magas beosztású izraeli tisztségviselővel. (radio.hu)

Izraelbe látogat április végén Vlagyimir Putyin orosz elnök. Korábban sem orosz, sem szovjet vezető nem járt hivatalos minőségben a zsidó államban. A látogatás tényét Móse Kacav izraeli államfő egyik munkatársa jelentette be.

A gázai kivonulás az izraeli költségvetés jövő heti elfogadásának a függvénye – írja a radio.hu.

Hihetetlenül hangzik, de attól még igaz. A gázai kivonulás az izraeli költségvetés jövő heti elfogadásának a függvénye.