Forrás: Híradó

Az amerikai külügyminiszter és az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főmegbízottja szerint a terv veszélyeztetheti a békét

Az amerikai külügyminiszter és az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főmegbízottja is bírálta Izraelt egy ciszjordániai zsidó telep tervezett bővítése miatt.

Az izraeli védelmi minisztérium korábban ezen a héten megerősítette: Izrael tervbe vette, hogy néhány éven belül 3500 új lakással bővíti a 30 ezres ciszjordániai zsidó telepet.

A Jeruzsálemtől alig 10 kilométerre keletre fekvő Maale Adumim zsidó telep bővítése „nincs összhangban az Egyesült Államok politikájával”, s veszélyeztetheti a békekötést a palesztinokkal – jelentette ki Condoleeza Rice amerikai külügyminiszter a Los Angeles Times című amerikai napilapnak adott nyilatkozatában. Az interjút pénteki számában közölte az újság. Rice elmondta, hogy Washington ezen a héten tolmácsolta az üggyel kapcsolatos aggodalmait Ariel Saron izraeli kormányfőnek.

Elítélően nyilatkozott az izraeli telepbővítésre vonatkozó elképzelésekről az EU kül- és biztonságpolitikai főmegbízottja is. Javier Solana csütörtök késő este kiadott közleményében úgy foglalt állást, hogy „a(z izraeli) döntés ellentétes a felek azon kötelezettségvállalásával, hogy tartózkodnak minden olyan egyoldalú lépéstől, amely hatással lehet egy végleges megállapodásra. Az Európai Unió elvárja az izraeli kormánytól, hogy tegyen eleget az útitervben (az EU, az Egyesült Államok, Oroszország és az ENSZ bábáskodásával két éve megszületett béketervben) vállalt kötelezettségeinek”.

A béketerv értelmében Izrael köteles befagyasztani zsidó telepek építését a Jordán folyó nyugati partján, beleértve a természetes népességnövekedés miatt szükségessé váló építkezéseket is.

hirado.hu/MTI

Comments are closed.