Az Iránnal való üzleti kapcsolatok beszüntetésére szólított fel hétfőn Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke – jelenti a Magyar Távirati Iroda. Lauder – akit Edgar Bronfman utódjaként idén júniusban választottak meg a szervezet vezetőjévé – a Bild című német lapnak adott nyilatkozatában hangsúlyozta: „Olyan emberekkel, akik a szomszédos országokat fenyegetik, illetve tagadják a holokausztot, nem szabad gazdasági együttműködést folytatni.
Népszava
Izrael elkezdte hétfőn 87 olyan palesztin bebörtönzött szabadon bocsátását, aki a Mahmúd Abbász palesztin elnök vezette Fatah mozgalomhoz vagy más kisebb csoportokhoz tartozik, de nem tapad vér a kezéhez, és ígéretet tett arra, hogy nem vesz részt erőszakos cselekményben.
Semjén Zsolt „izraelita honfitársainak” címzett intelme az elmúlt hetek politikai slágere volt. Kálmán László rendkívül higgadt elemzése után már csak egy-két megérzésemet, sejtésemet tudom megosztani az olvasókkal.
Egy év után új lemezzel jelentkezik Bíró Eszter, (többek között) a Budapest Klezmer Bandből ismert énekesnő. Idén ősszel megjelenő, eddigi „legmerészebb” lemezét új formációjával, az EZTER-rel adja elő. A korongon modern hangszerelésben csendülnek fel a zsidó folklór dallamai, melyeket az énekesnő a világ legkülönbözőbb szegleteiből gyűjtött össze nyolc különböző nyelven.
Hagyományaihoz híven az idei évadot is új darabbal kezdi Pintér Béla és társulata: Az Őrült, az Orvos, a Tanítványok és az Ördög című előadást hétfőn láthatják először az érdeklődők a Szkéné Színházban – tájékoztatta Matók Szilvia sajtóreferens az MTI-t.
A kilencvenes évek eleje óta mintha csökkent volna a súlyuk a tüntetéseknek, tömegdemonstrációknak – hallom sokaktól, s talán nem is alaptalanul.
Olvasom az újságban, hogy idén sem kerüljük el azt a rendkívül kellemetlen cirkuszt, amely tavalyi őszünket annyira elrontotta. Idén is néhány ezer ráérő szélsőjobboldali állandó tüntetéseivel zavarja életünket, rontja külföldön jó hírünket.

Most ünnepelte 70. születésnapját a vélhetőleg alig ismert Zsidó Autonóm Terület fővárosa, Birobidzsán, amely a volt Szovjetunió délkeleti csücskében alakult és a mai napig létezik. Az évfordulón a New Angle Film háromfős alkotógárdája, Boros Panna, Kabarcz Zsófi és Katz Dávid – ahogy ők fogalmazták – mese-dokumentumfilmet forgatott Sztálin „alternatív Izraeljében”.

A látott, tapasztalt fejlődés ellenére nagy a lakosságban a régi rendszer iránti nosztalgia. Egy a közelmúltban végzett közvélemény-kutatás szerint a keletnémetek nyolcvanegy százaléka gondolja, hogy a nyugati támogatás nekik jár és csak huszonegy százalék szerint gyökerezik gazdasági elmaradottságuk a kommunista rendszerben

Nagyon jól kezdődik az idei őszi koncertévad. Már írtunk Thomas Hampson remek dalestjéről és Murray Perahia zongoraestjéről. Múlt hét végén Fischer Iván a Fesztiválzenekar és a remek, orosz születésű izraeli- amerikai zongoraművész, Yefim Bronfman produkcióját élvezhettük. A műsoron a romantika egyik legnagyszerűbb alkotása, Brahms II. (B-dúr) zongoraversenye és a hazai koncerttermekben viszonylag ritkán hallható Rahmanyinov hatalmas (terjedelmében is az) II. (e-moll) szimfóniája szerepelt.
egy elvesztett isten, egy elveszett nép
Cipi Livni izraeli és Valid Mualem szír külügyminiszter találkozott a katari emír New York-i lakásán – jelentette a Názáretben megjelenő arab nyelvű lap, az „A-Szinara”. Mindkét miniszter cáfolta a hírt. A názáreti lap arab diplomáciai forrásokra hivatkozva közölte, hogy Hamed Ibn Halifa el-Hani katari emír meghívása meglepte a két minisztert, és hogy Cipi Livni megkapta Ehud Olmert miniszterelnök beleegyezését a találkozón való részvételére.
Most ünnepelte 70. születésnapját a vélhetőleg alig ismert Zsidó Autonóm Terület fővárosa, Birobidzsán, amely a volt Szovjetunió délkeleti csücskében alakult és a mai napig létezik. Az évfordulón a New Angle Film háromfős alkotógárdája, Boros Panna, Kabarcz Zsófi és Katz Dávid – ahogy ők fogalmazták – mese-dokumentumfilmet forgatott Sztálin „alternatív Izraeljében”.
Középiskolás tárlatvezetők a Holokauszt Emlékközpontban

Minden iskolai csoportnak tudnak biztosítani diák vezetőtFotó: Demecs Zsolt A Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban augusztus elejétől nyitva álló Anne Frank-kiállításhoz kapcsolódóan az intézmény október 2-től Magyarországon szinte ismeretlen oktatási programot indított. November 25-ig középiskolás diákok vezetik végig kortársaikat az Anne Frank életét bemutató időszaki kiállításon. Az önkéntes kortárs vezetés programra Budapesten 10 iskolából 50 diák és 20 egyetemista hallgató jelentkezett.
Magánmecénások támogatnak jelentős kulturális eseményeket idén ősszel. Perényi Miklós 60. születésnapja alkalmából 2008. első felében három koncertből álló sorozatot ad Schiff András és Perényi Miklós a Zeneakadémia Nagytermében. A sorozatot a Magyar RTL Zrt. 5 500 000 forinttal támogatja. A Trafó kortárs zenei programjait dr. Rényi Gábor 260 000 forinttal támogatja (a 2006. évi Mecénás Napon elért támogatási összeg).
Megrongálták Gödöllőn a szerda óta vasúti pályaudvaron látható holokauszt-emlékvagont az éjszaka; a rendőrség megkezdte az ügyben a nyomozást – közölte Mihály István ezredes. A gödöllői rendőrkapitányság vezetője elmondta, hogy reggel kapták a bejelentést, miszerint a kiállításként szolgáló vagon oldalaira sprayvel különféle antiszemita feliratokat fújtak. Ha a tettesek kézre kerülnek, rongálás miatt akár börtönbüntetést is kiszabhat a bíróság.
Megrongálták Gödöllőn a szerda óta vasúti pályaudvaron látható holokauszt emlékvagont az éjszaka; a rendőrség megkezdte az ügyben a nyomozást – közölte Mihály István ezredes. A gödöllői rendőrkapitányság vezetője elmondta, hogy reggel kapták a bejelentést, amely szerint a kiállításként szolgáló vagon oldalait ismeretlenek spray-vel fújták be, és különféle antiszemita feliratokat írtak rá.




