Forrás: Népszava

egy elvesztett isten, egy elveszett nép

árnyékát keresem

e szikrázó nyár kietlen pusztaságában,

népek tekintetének tűző sugarainál

tikkadtan aszalódva.

szomjam nem oltja semmi,

bőröm lehámlik, csupasz testem

döfi át a fény, a test: test,

izzó fényben esendő anyag,

szégyenletes és kiszolgáltatott

önmagából fakadó vágyainak.

zsír, fehérjék, savak és mész

ideiglenes összjátéka,

két nemlét közti hiányérzetekkel,

éhség, szomjúság, kívánás és salak,

mi az ember?

görcs és megkönnyebbülés között

romlékony húsból fakadó romlékony ideák

körvonalai elolvadnak a forróságban,

a hús lefoszlik, a szellem elpárolog,

bordái közt döf át, szemüregén hatol át a fény,

meztelen idegek szúrós tarlóján fut,

lecsapódik a hűvös alkonyatban.

mint bárd, zuhannak alá létem dimenziói,

magamra maradtam e világban,

pernye és permet nem talál egymásra:

senki fia senki, a semmi közepén