Hagyományaihoz híven az idei évadot is új darabbal kezdi Pintér Béla és társulata: Az Őrült, az Orvos, a Tanítványok és az Ördög című előadást hétfőn láthatják először az érdeklődők a Szkéné Színházban – tájékoztatta Matók Szilvia sajtóreferens az MTI-t.
Pintér Béla darabja a Szegedi Hittudományi Egyetem egy másodéves hallgatójáról szól, aki meglátja az emberiség jövőjét.
„Látomásának lényege a következőképpen írható le: az +ipszilon kromoszóma jelenség+ következtében a fiú újszülöttek száma a közeljövőben drasztikusan csökken, egyfajta +nemi pólusváltás+ zajlik le a Földön száz éven belül. Minden jelentős pozíciót nők foglalnak majd el, a miniszterelnöktől a pápáig. A végső kataklizma azonban akkor következik be, amikor találnak Egyiptomban egy négyezer éves, óhéber cserépdarabot, melyen nőnemben olvasható Isten neve” – idézi a rendezőt Matók Szilvia.
A főhős egyetemista, Máté Edina megosztja tapasztalatait néhány emberrel, akik teljesen félreértik, így őrültekházába kerül. Sorsa egyre több hasonlóságot mutat egy kétezer évvel ezelőtti „zsidó szekta” alapítójának életútjával – olvasható a darabról szóló ismertetőben.
Az előadásban Roszik Hella, Enyedi Éva, Quitt László, Thuróczy Szabolcs, Friedenthal Zoltán, Pintér Béla, Szamosi Zsófia és Szalontay Tünde játszik. A jelmezt Benedek Mari tervezte, a zene Darvas Ferenc, a színpadi tér Tamás Gábor munkája.
A Pintér Béla rendezte produkciót októberben 2-án, 3-án és 4-én is láthatja a közönség.
MTI

