– Csak a saját felelősségére mehet el, Misi bácsi! A főorvos úr nagyon helyteleníti. Itt írja alá – a nővér ingerülten tolta az öregember elé a papírt.
Misi megtámaszkodott a kórterem falánál, hogy erőt gyűjtsön.
A Ruszvurmnál találkoztak, ahogy megbeszélték. De nem ültek be mindjárt, mint a bölcs szerelmesek, késleltetni akarták a gyönyört, járkáltak egy darabig. Gyurka kövér, kopasz öregember lett, csak zöldesbarna szemének írisze emlékeztetett a gyerekkori jó barátra. Misi bizonytalanul vonszolta mellette aszott testét.
Hatvan éve nem látták egymást. Gyurka nem jött haza látogatóba, mert „47-ben kijelentette, soha többé nem teszi a lábát annak az országnak a földjére, ahonnan a szüleit a halálba hurcolták. Misi pedig csak egyszer járt Izraelben, de akkor személyesen nem találkozhattak. Mégis, bár fényképet hallgatólagos egyetértésben sohasem váltottak, mindvégig tudtak egymásról. Születésről, keresztelőről, barmicvóról, térdműtétről, csődbe ment cégről, a megszállt területek dilemmájáról, házassági válságról, magyarországi rendszerváltásról. És nemrég úgy döntöttek, egymáshoz közel eső, hetvenötödik születésnapjukat mégis magyar földön, együtt ünneplik meg.
Gyurka el van ragadtatva a Vártól. A házakat kicsinosították, nyüzsögnek a turisták, rengeteg az elegáns üzlet, és bármelyik gyümölcsösstand vetekedhet az izraeli piacok kínálatával.
Misi tükrözésektől meggyötört mellkasa dagad a büszkeségtől. Látod, hájfejű, nem kellett volna elmenned… Egy kirakati gyümölcskosár láttán eszébe jut, mekkora jonatánalmákat kapott annak idején Róza nénitől, Gyurka mamájától, amikor tanítás után elment az óbudai órás fiához játszani.
– Miért éppen ővele barátkozol? – kérdezte egyszer szelíden apa, aki egy szép nagy irodában dolgozott az elöljáróságon. Misinek elkerekedett a szeme. Lehet az ilyesmit magyarázni? De az apja nem kérdezte többé, járhatott a barátjához mézes-fahéjas sült almát enni, ahányszor csak akart. Aztán egyszer Róza néni váratlanul megjelent a lakásukban. Fehér csipkekendővel takarta el az arcát, furcsa, csukló hangok jöttek ki belőle, és izgatottan sustorogtak valamit apáékkal. Attól a naptól kezdve Gyurka ott lakott náluk, az idegeneknek azt kellett mondani, hogy erdélyi rokon. És vasárnaponként őt is magukkal vitték a templomba. Azt azonban senki nem tudta, hogy a két kisfiú néha egy pesti bérházmélyi zsinagógába is ellopakodott, és olyankor Misi bódultan hallgatta a fájdalmas kántoréneket. Egyszer éppen hazafelé baktattak, amikor az egyik mellékutcában egy fickó az útjukat állta. Jóképű fiatalember volt, magas homlokú, derék. Fura egyenruhát viselt, a vállán puska.
– Te, ez a Garamszegi bátyja – súgta Gyurka Misi fülébe.
– Ismerlek benneteket, zsidókölykök, az öcsém osztálytársai vagytok. Mit csavarogtok erre? – pattogott a hangja.
– Csak én vagyok zsidó, ő nem – Gyurka hangja dacosan rezgett, karjával védőn maga mögé terelte Misit. De akkor egy nagyobb, hangos társaság fordult be a sarkon, mire a Garamszegi bátyja lebiggyesztette a száját, és hirtelenjében egy jókora ütést mért a puskatussal Gyurka vállára.
– Az mindegy, te kis féreg, hiszen a barátod – mondta, és elsétált.
A gyerekek egy darabig rejtegették Misi szülei elől Gyurka sérülését, de egy napon mindent be kellett vallani. És akkor Misi papája elvitte Gyurkát a zsidó fiúárvaházba, talán ott nagyobb biztonságban lesz.
Három év telt el, amikor egy este Gyurka eljött hozzájuk látogatóba. A két kamasz zavartan méregette egymást. Gyurka felnőtt lett, mosolytalan.
– A szüleim nem jöttek vissza… Elmegyek innen.
Misi csak jóval később, amikor a kitelepítésből hazatérhettek, és többszöri próbálkozás után mégiscsak felvették az egyetemre, a szerelmének tudott először beszélni a legjobb barátjáról.
Olykor elmaradoztak a hírek. Misi már az építésziroda irányításával bajlódott, amikor Gyurka felesége levélben tudatta vele, hogy a férje nagyon rosszul van, mindkét veséje felmondta a szolgálatot. Misi ekkor elutazott Izraelbe, kivizsgáltatta magát, és amikor kiderült, hogy megfelel donornak, megeskette Gyurka feleségét, sohasem árulja el a férjének, kitől kapta a vesét, és befeküdt a tel-avivi klinikára. Gyurka kicsit neheztelt a barátjára, amikor lábadozás közben megírta neki veseátültetésének csodás történetét, de Magyarországról csak sokára érkezett a levelére válasz.
A két öreget a Dísz térről a tömeg továbbsodorja. Gyurka elismerően nézi a szépen helyreállított Sándor-palotát. És akkor hirtelen mozgolódás támad, üdvrivalgás harsan, kurjongatások innen-onnan, valakik szónokolni kezdenek az emberekhez, aztán dobpergés is hallik, és fiatal legények masíroznak be a térre, furcsa, sötét egyenruhában. Misi és Gyurka nézi a hozzájuk legközelebb álló ifjút. Igen jóképű, magas homlokú, derék.
– Te, ez a Garamszegi bátyja – súgja Gyurka Misi fülébe. De nem várják ki a mulatság végét.
Nagy nehezen visszavergődnek a Ruszvurmhoz. Nincs kedvük beszélni. Végre megürül egy asztal, lerogynak, jöhet mindkettőjük kedvence, az orosz krémtorta.
– Öregem – nyeldekel Misi. – Ezek megtudták, hogy itt akarunk ünnepelni, és összeütöttek nekünk egy kis nosztalgiabulit.
Székely Anna
