Forrás: Népszava

Kiesett az angol Ligakupából a Manchester United, miközben a Chelsea megszerezte első sikerét Avram Grant irányítása alatt. Leo Messi és a fiatalok teljesen elfeledtették a Camp Nouban Ronaldinhót. Európában nagyüzem volt hét közben.

A KÉP NAGYÍTÁSÁHOZ KATTINTSON IDE!

Komoly konkurencia Ronaldinhónak: Leo Messi (balra) és Bojan Krkic Fotó: Reuters Angliában a Ligakupa harmadik fordulójában a Manchester United úgy esett ki, hogy hat válogatott játékossal állt ki a másodosztályú Coventry ellen. Mindezt odahaza, az Old Traffordon, több mint 70 ezer szurkolója előtt.

„Teljesen megdöbbentem a teljesítményünk miatt – nyilatkozta a meccset követően Sir Alex Ferguson, a MU menedzsere. – Egyáltalán nem számítottam ilyen rossz játékra. Nem akarok mentségeket keresni, egyszerűen pocsék teljesítményt nyújtottunk.”

Sovány vigasz lehet ez, no meg a nem túl acélos Hull City felett aratott győzelem a nagy ellenlábas, a Chelsea számára José Mourinho viharos távozása, majd pont a manchesteriektől elszenvedett bajnoki vereséget követően. Avram Grantnek, a kékek menedzseri posztját (ideiglenesen) elfoglaló szakembernek ez volt az első sikere a Chelsea-vel, ráadásul nem sokkal később az UEFA egy kiadványban erősítette meg, hogy az edzői prolicence körüli vita ellenére nem tervezi eltiltani az izraeli szakvezetőt. Lehet, hogy ennek hátterében az áll, hogy a londoniak nemsokára egy nagyobb nevű trénert mutatnak be: a legújabb pletykák szerint Fabio Capello az idény végéig venné át a gárdát, hogy aztán átadja a helyét vagy Guus Hiddinknek, vagy Maro van Bastennek.

Spanyolországban bajnoki fordulót bonyolítottak le hét közben. Története során első alkalommal tölthette az élvonal első helyén az éjszakát a Santaderben győztes Villarreal (amennyiben a mérkőzését lapzártánk után befejező Real Madrid nem veri meg a Betist, úgy a Sárga Tenger­alattjárónak becézett klub marad az élen), ám a legnagyobb figyelem így is a Camp Noura irányult, ahol a Barcelona Ronaldinho nélkül fogadta a Zaragozát. Hamar kiderült, hogy a katalán gárda a sérült brazil nélkül is elképesztően ütőképes, ugyanis az elsőrangú, helyenként parádés csapatjátékot egy zseniális Leo Messi egészítette ki, akit egyszerűen nem tudtak tartani a vendégek. A kis argentin nagyszerű játéka mellett két góllal vette ki a részét a már az első félidőben lefutottá váló mérkőzésen, így nem csoda, hogy a spanyol – elsősorban a katalán – sajtó szerint nála lenne a legjobb helyen az idei Aranylabda. Nagy kérdés, hogy a Barca szerda esti produkciója láttán, azt is számításba véve, hogy pályára lépett és ismét megmutatta oroszlánkarmait a 17 esztendős Bojan Krkic, illetve az egy évvel idősebb Giovani dos Santos is, szükség van-e az egyébként vitathatatlanul nagyszerű Ronaldinhóra. Főleg ha tényleg akkora összegeket ajánlanak érte, mint azt az angol bulvársajtó állítja.

Népszava-információ

Comments are closed.