Kezdőlap » JNA24 » Népszava

Népszava

Azért ez édes. Vagy nagyon is keserű. Nem mintha egyetértenék Gerő Andrással, akár a jelző megválasztásában, akár abban, hogy a köztársasági elnök gyáva (ha az volna, nem szólna bele bátran annyi mindenbe, viszont nem maradna bátran csendben olyankor, amikor meg kellene szólalnia), de ami e vitatható kijelentés körül kialakult, az az álszentség, a képmutatás és a hazudozás romlott orgiája.

Fotó: Népszava-archív Ötvenöt éve halt meg Hájim Weizman izraeli politikus, Izrael első államelnöke. A mai Oroszország területén született. Érettségi után Németországban és Svájcban tanult kémiát. 1900-ban doktorátust szerzett Fribourgban, majd kémiát tanított és szerves kémiai kutatásokkal foglalkozott a Genfi Egyetemen. Az 1890-es évek végén Angliában telepedett le, és 1904-ben állást kapott a manchesteri egyetemen.

Korábbi álláspontjuktól eltérően az amerikaiak az utóbbi időben arra a meggyőződésre jutottak, hogy Szíria részvétele nélkül nem lehet rendezni a közel-keleti konfliktust. Ezért Szíria bevonására törekszenek a tervezett annapolisi békekonferencián. A szíriaiak részvételüket ahhoz a feltételhez kötik, hogy a Golan-fennsík sorsa is szerepeljen a konferencia napirendjén.

A másodfokú hatóság döntése értelmében nem vonulhatnak fel a cseh újnácik szombaton az egykori prágai zsidó negyedben. A városi bíróság csütörtökön elutasította a Fiatal Nemzeti Demokraták fellebbezését az ellen, hogy az önkormányzat a korábban bejelentett meneteiket megtiltotta. A döntés ellen már csak a legfelsőbb közigazgatósági bíróságon lehet tiltakozni. Az idő rövidsége miatt azonban a mostani döntést szombatig már semmiféle módon nem lehet megváltoztatni.

„A tömeg majd kidühöngi magát, aztán felszívódik, különösen mert már hideg van” – így ítélte meg a helyzetet Mihail Szaakasvili grúz elnök a Novaja Gazetának még a hétvégén adott interjúban, amely az orosz lap csütörtöki számában jelent meg.

A zsidóellenesség kezeléséről – egyik oldalon a jelenséggel szembeni fellépésről, a másikon a szándékos tétlenségről – írt kommentárt Paul Lendvai a Der Standard liberális osztrák napilap csütörtöki számában „A tapintatos hallgatás” címmel.

Elloptak 250 fényképet Leni Riefenstahl hagyatékából, a kár több millió euró. A fotókat Kölnben lopták el egy vállalat székházának riasztóval felszerelt pincéjéből. Egyebek mellett eltűnt még Elliott Erwitt amerikai fotográfus 300 felvétele is. A műtárgyak összesített értéke meghaladja a 3 millió eurót (761 millió forint).

Nemzeti vezetővé szándékozik megtenni Vlagyimir Putyin elnököt a parlamenti és elnökválasztások után Egységes Oroszország. Minderről a párt és az állami duma elnöke, Borisz Grizlov szólt szerdán a párt legmagasabb tanácsának és elnökségének közös ülésén.

Zidane, egy XXI. századi portré címmel az Indiszkrét tekintetek című sorozatban, premier előtt vetítik a francia labdarúgóról szóló filmet november 19-én a budapesti Francia Intézetben – tájékoztatta az intézmény az MTI-t.

„Feleslegesnek” tartja az amerikai szervezésű közel-keleti békekonferenciát Szíria washingtoni nagykövete. Imád Musztafa szerdán este egy San Franciscói fórumon úgy vélekedett: az év végére Annapolisba tervezett találkozó „nem vezet sehová”, éppen ezért nem javasolja országának, hogy azon részt vegyen.

Mohamed el-Baradeinek, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatójának távozását követelte csütörtökön Saul Mofaz izraeli miniszterelnök-helyettes. Az iráni nukleáris kérdéssel megbízott politikus az izraeli közrádióban azzal vádolta Baradeit, hogy szemet hunyt Teherán nukleáris programja felett és ezzel veszélyezteti a világbékét.

Nehéz eldönteni, hogy Orbán Viktornak a képzelőereje határtalan-e, vagy képességei még ennél is nagyobbak, netán látnok. Nevezetes októberi Astoria előtti beszédének egyetlen bekezdése juttatta ezt eszembe, amelyben azt fejtegette, hogy Európának általunk lakott fele visszafelé tart Keletre, távolodik a Nyugattól. Látomásának kellett lennie, mert erre utaló kézzelfogható jelek nincsenek.

Az EU „teljes mértékben alábecsülte”, milyen mértékű kivándorlás várható Romániából az ország uniós csatlakozása után – mondta Romano Prodi olasz kormányfő a szerdai Financial Timesnak. A román parlament Corneliu Vadim Tudort, a Nagy-Románia Párt vezetőjét azzal bízta meg, vegye fel a kapcsolatot az olasz hatóságokkal, hogy találjanak megoldást a román bevándorlók miatt kirobbant válságra.

„A Medgyessy-kormány újfent elővette az antiszemita kártyát, a faji, vallási, etnikai alapú sértegetések büntethetőségének tágítását. Emlékezhetünk rá, milyen vehemensen védte a Btk.-ból a rendszerváltás után, 1992-ben törölt régi rendelkezések visszacsempészését Bárándy Péter akkori igazságügy-miniszter, büntetőjogász. Bárándy pontosan tudta, hogy hazugság, amit mond, nevezetesen, hogy ők most megtalálták az alkotmányos formulát.

Forrás: Népszava Fotó: Vajda József Halálának 63. évfordulóján Szenes Hannára, a magyar születésű zsidó nemzeti hősre emlékeztek a Holokauszt Emlékközpont szervezésében Budapesten. A megemlékezésen Szécsényi András muzeológus elmondta: „ez a […]

Nehéz eldönteni, hogy Orbán Viktornak a képzelőereje határtalan-e, vagy képességei még ennél is nagyobbak, netán látnok. Nevezetes októberi Astoriánál elhangzott beszédének egyetlen bekezdése juttatta ezt eszembe, amelyben azt fejtegette, hogy Európának általunk lakott fele visszafelé tart Keletre, távolodik a Nyugattól. Látomásának kellett lennie, mert erre utaló kézzelfogható jelek nincsenek.

Az UNICEF adatai szerint, évente 50 ezer szexrabszolgát visznek ki Oroszországból. Legalább a felüket erőszakkal, sokakat megtévesztéssel bírnak rá az útra.

Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter úgy akarja áthidalni a – tegnapi értesülések szerint – november 26-án megrendezendő annapolisi békekonferencia elé terjesztendő közös izraeli-palesztin nyilatkozat megfogalmazása körüli nehézségeket, hogy ő maga fogalmazza meg a nyilatkozatot és újabb közel-keleti látogatása során jóváhagyatja azt az izraeli és a palesztin vezetőkkel. Rice szerint jó az esély arra, hogy a konferencia komoly béketárgyalások alapját rakja le.

Fotó: Reuters XVI. Benedek pápa és Abdallah szaúd-arábiai király megvitatta kedden a Vatikánban a szaúd-arábiai keresztény kisebbség helyzetét, a keresztények, a muzulmánok és a zsidók kapcsolatainak kérdését és a közel-keleti béke kilátásait. A Vatikán közleménye szerint szívélyes légkörben zajlott le a mintegy félórás beszélgetés. Ez volt az első eset, hogy katolikus egyházfő szaúdi uralkodóval találkozott.

A polgári törvénykönyv módosított szövege… már az első szemügyre vétel alkalmával is váratlan meglepetéseket tartogat… A baj nyilvánvalóan nem azzal van, hogy a törvényhozó megpróbálja fokozottabb védelemben részesíteni a közösségeket. Ez önmagában véve helyeselhető célkitűzés. A cinizmussal megvert ember azonban hajlamos azt hinni, hogy a mostani lépés csak álca, és a kormányzatnak voltaképpen teljesen mindegy, mi lesz a törvény sorsa: ha átcsúszna az alkotmányossági rostán…