Azért ez édes. Vagy nagyon is keserű. Nem mintha egyetértenék Gerő Andrással, akár a jelző megválasztásában, akár abban, hogy a köztársasági elnök gyáva (ha az volna, nem szólna bele bátran annyi mindenbe, viszont nem maradna bátran csendben olyankor, amikor meg kellene szólalnia), de ami e vitatható kijelentés körül kialakult, az az álszentség, a képmutatás és a hazudozás romlott orgiája. Az persze még viccesnek is felfogható, hogy az ORTT fideszes delegáltja vizsgálatot kezdeményezett arról, hogyan hangozhatott el a közszolgálati tévé műsorában ilyen vélemény, és ha már elhangzott, a műsorvezető miért nem tett ellene valamit. Vicces, hiszen egy volt politikusnak és mai médiaszakembernek illik tudnia, hogy Magyarországon véleményszabadság van (érdekes, pedig tavaly szeptember óta jobbról folyton csak ezt hallani a brutális rendőrséggel lazán összekapcsolva). Épp ezért a gyáva minősítést mindenkinek tűrnie kell, hát még a köztársaság elnökének, még akkor is, ha nem egészen szalonképes (de azért gyakran és nyilvánosan is használt) formában van megfogalmazva, a műsorvezető pedig legföljebb arra tehetett volna kísérletet, hogy a jelzőt finomítsa. Még viccesebb, ha arra gondolunk, hány megszólaló beszélt már a köztévében egy másik közjogi méltóságról, nevezetesen a miniszterelnökről ennél sokkal, de sokkal sértőbb, elfogadhatatlanabb hangnemben (hibbant, véreskezű Néró, ideggyenge és hasonlók), és akkor bezzeg nem volt vizsgálat. De egye fene, van, aki jobban tűri a csúnya minősítést vagy a gyalázkodást, van, aki kevésbé. Kinek Gyurcsány sértegetése fáj, kinek Sólyomé. Ám a mostani hőbörgés megint a magyar közélet lényegére villant egy éles fénycsóvát, és ez a lényeg az igazán riasztó.
Elvégre az akkori és a mai jobboldalon egy pillanatig sem tartották szégyenteljesnek egy másik köztársasági elnök, Göncz Árpád kifütyülését és kiordítását a Kossuth téren (ha jól emlékszem, sűrűn le is gyávázták, amiért nem mondta el a beszédét), mint ahogy azt sem, hogy a jobboldali sajtóban rendszeresen ordenáré módon támadták (mondjuk lepatkányozták). Az a döbbenet, hogy ma is minden, sőt még annál is több megengedhető a másik politikai oldallal szemben; a gengszter, a tolvaj, a sikkasztó, a bűnöző vagy a hazaáruló szinte már mindennapos megállapítás, de az ideggyengének számos erősebb változata is föllelhető a jobboldal vezető orgánumaiban, ha Gyurcsányról van szó. Az ORTT érdekes módon (és egyébként helyesen) még akkor sem látott okot a közbelépésre, amikor maga Orbán játszotta a naivat a köztévében, visszakérdezve, hogy mi ezzel a baj, hát nem köztudott, hogy a miniszterelnök ideggyenge (a szó használatát persze gondosan kerülte, azt ráhagyta a kérdezőre). Amivel nem egyszerűen azt akarom bizonyítani, hogy kettős a mérce, mert ezt eddig is tudtuk, hanem azt, hogy a jobb-, illetve baloldali (és liberális) véleménynyilvánítások között minőségi különbség van. Lehet, hogy balról Sólyomot legyávázzák vagy például Orbánt diktátori hajlamokkal vádolják, de ezek olyan (megengedem, súlyos) minősítések, amelyek az ő közéleti, politikai megnyilvánulásuk és tevékenységük alapján levont, mindazonáltal emberi méltóságukat nem gyalázó következtetések. Ugyanilyen alapon lehetne a miniszterelnök legkülönbözőbb mondatait, lépéseit vagy intézkedéseit hülyeségnek nevezni, azt mondani, hogy disznóság, amit csinált, ám odáig eljutni minden áldott nap, hogy ez az ember egy idióta gazember, nem egy, hanem számos lépéssel túl van a nyugati civilizációs normákon.
A vezető jobboldali orgánum a napokban jellemző módon odáig jutott, hogy bezzeg Gyurcsányt lemocskoszsidózni az utcán gyűlöletbeszéd, míg Sólyomot a köztévében lenácizni politikailag korrekt. Nem feltételezem, hogy a cikkíró ennyire hülye volna (éppen a fent leírtak alapján), azt azonban igen, hogy szándékosan játssza a hülyét. Először is az utcai kiabáló a jogszabályok alapján azt kiabál, amit akar, Gyurcsányt is lezsidózhatja. Az Európai Parlament szocialista frakcióvezetője, a német Martin Schulz ezt megemlítve nem is szigorúbb magyar jogszabályokat követelt a hőbörgők ellen, hanem azt, hogy a demokratikus alapokon álló politikusok az ilyen megnyilvánulást ne tűrjék, esetleg ne bátorítsák. Zsidóként megbélyegezni valakit (alacsonyabb rendűnek vagy eleve bűnösnek, ellenségnek tartani, mert ugyebár ezt akarja jelenteni a zsidózás) Európa demokratái számára tűrhetetlen, és nem egyszerűen a zsidók, hanem mindenki, az egész társadalom védelmében. Ha ugyanis ennek a gyilkos (és velejéig igazságtalan) előítéletnek megint teret (és utcát) engednek, akkor ennek előbb-utóbb újból (tömeg)gyilkolás lesz a vége. Ráadásul a zsidózás származási alapon akarja megkülönböztetni az embereket, olyan alapon tehát, amiről nem tehetnek, míg mondjuk nácinak vagy antiszemitának nem születik valaki, legföljebb azzá válik, ő a felelős érte. Ezért már eleve nem vonható közös nevező alá (mégis a jobboldalon minden áldott nap megteszik) a zsidózás és a nácizás, antiszemitázás. Az, hogy valaki zsidó, önmagában nem jelent semmit, sem pró, sem kontra, lehet az az ember jó vagy rossz, tisztességes vagy tisztességtelen, jobb- vagy baloldali, liberális vagy konzervatív. Ha azonban valaki náci, az bizony nagyon is jelent valamit, és a társadalom jól is teszi, ha megmondja a náciról, hogy az. A magyar köztársasági elnökről mindenesetre ezt senki nem állította (és természetesen nem is az), miközben Gyurcsányt valóban lezsidózták.
A miniszterelnököt lemocskoszsidózni valóban tűrhetetlen gyűlöletbeszéd, és Gyurcsány politikai ellenfeleinek is el kellene ítélniük. Bárkit lenácizni ugyanakkor lehet jogos, és akkor bizony politikailag korrekt, vagy lehet alaptalan rágalmazás, és akkor sem politikailag, sem jogilag, sem emberileg nem korrekt. Ezt kellene végre megérteni, de nincsenek illúzióim: ugyanis értik, csak látványosan nem akarják érteni.
Egészen addig, amíg egyszer nem fogják mondjuk éppen Orbánt lezsidózni a már fékezhetetlen szélsőjobbról. De lehet, hogy akkor már mindannyiunk számára késő lesz.
A szerző újságíró
