Az UNICEF adatai szerint évente 50 ezer szexrabszolgát visznek ki Oroszországból. Legalább a felüket erőszakkal bírják rá az útra.
Népszava
Yossi Benayoun mesterhármassal vette ki a részét a Liverpool történelmi győzelmébőlFotó: Reuters Sokan féltették a Liverpoolt, hiszen a tavasszal még döntőt játszó együttes mindössze egyetlen ponttal állt az A csoport utolsó helyén, és gyakorlatilag csak a győzelem segíthetett rajta. Rafa Benítez fiai aztán több, mint frappáns választ adtak az (értük) izgulóknak, ugyanis már az első félidőben eldöntötték a törökök elleni mérkőzést.
XVI. Benedek pápa és Abdallah szaúd-arábiai király megvitatta kedden a Vatikánban a szaúd-arábiai keresztény kisebbség helyzetét, a keresztények, a muzulmánok és a zsidók kapcsolatainak kérdését és a közel-keleti béke kilátásait. A Vatikán közleménye szerint szívélyes légkörben zajlott le a mintegy félórás beszélgetés. Ez volt az első eset, hogy katolikus egyházfő szaúdi uralkodóval találkozott.
A médiahatóság eljárását kezdeményezi a Magyar Televízió (MTV) Nap-kelte című műsorának szombati adása miatt Szalai Annamária, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) Fidesz által delegált tagja – olvasható a beadványban.
Az izraeli külügyminisztérium azzal vádolta kedden Mohamed el-Baradeit, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség igazgatóját, hogy megengedi Teheránnak atomprogramja folytatását, és ezzel az irániak kezére játszik
Egy „nem hivatalos” Korán-fordítás megjelenése borzolja az afganisztáni muzulmánok érzületeit: a szerző már őrizetben van, miközben a parlamentben, a vallási vezetők körében és az utcán is összecsapnak a szenvedélyek.
Dél-Afrika mutatkozik be szombaton a fővárosi Néprajzi Múzeumban, ahol az érdeklődők megismerhetik a térség zenéjét, tradicionális hangszereit és dél-afrikai táncokat tanulhatnak – közölte az intézmény az MTI-vel.
Bölcskei Gusztáv református püspök a Tiszántúli Református Egyházkerület éves közgyűlésén a minap annak adott hangot, hogy a tavalyi közgyűlés óta eltelt év a „szélsőségek időszaka” volt.
Arra, hogy a romák számára van járható út, Járóka Lívia és Mohácsi Viktória magyar európai parlamenti képviselők jelenlétükkel mutatnak példát Strasbourgban – fogalmazott hétfői szerkesztőségi cikkében a Le Monde című francia napilap.
Condoleezza Rice optimista Fotó: Reuters Az álláspontok közeledését észlelte Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter, miután az elmúlt két napban Ehud Olmert izraeli miniszterelnökkel, Mahmúd Abbász palesztin elnökkel és más vezetőkkel találkozott. Rice szerint az annapolisi békekonferencia „ugródeszka” lehet a komoly és elmélyült béketárgyalásokhoz. E szellemben nyilatkozott Olmert és Abbász is.
„Verebes nem kiáltotta el magát, hogy jaj, micsoda malőr, húzzuk le a rolót, csak mélán szuszogott tovább. Aztán jelezte, sajnálatos kötelessége föltenni egy kérdést; s amint Gerő (Gerő András történészről van szó) ezt atyai mosollyal megengedte, elindított holmi döcögő körmondatot…
Bölcskei Gusztáv református püspök a Tiszántúli Református Egyházkerület éves közgyűlésén a minap annak adott hangot, hogy a tavalyi közgyűlés óta eltelt év a „szélsőségek időszaka” volt. Példaként és mintegy a „szélsőségek időszakának” nyitányaként hozta föl, hogy a történelem úgy alakította: a közgyűlés után került nyilvánosságra a „hazugság-beszéd”.
Elfogadhatatlannak tartja a prágai Nemzeti Gárda megalakulását Ivan Langer cseh belügyminiszter. Langer hétfőn kiadott nyilatkozatában leszögezte: a rendőrség éberen figyelni fogja a szélsőjobboldali Nemzeti Párt által október 28-án létrehozott félkatonai szervezet tevékenységét.
Simon Peresz izraeli államfő októberben Tel-Avivban elmondott beszédével senkit nem akart megbántani, csupán az ország gazdaságának helyzetére kívánta felhívni a figyelmet – közölte Izrael budapesti nagykövetsége az MTI-vel hétfőn.
A Budapesti Kamaraszínház Rose című produkciójával indul az úgynevezett Ráadás-sorozat november 7-én, szerdán a Miskolci Nemzeti Színházban – tájékoztatta a teátrum szóvivője az MTI-t.
Nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt jelentették fel Havas Szófia szocialista országgyűlési képviselőt, Horn Gyula unokahúgát – írta a Hír TV-re hivatkozva hétfőn a Népszabadság és a Magyar Nemzet.
Mi sem természetesebb, mint hogy október 23-án, a forradalom ünnepén a szónok Marx után piszkál. Elvégre a róla elnevezett -izmus tényleg a legautentikusabb szellem az Astoria vörös egén. Tarlós István, aki legszívesebben miniszterelnök lenne 2010-ben – ezt onnan sejthetni, hogy a senki által fel nem röppentett hírt maga cáfolta tegnap -, akkor Marxot ekézte. Azt a filozófust, akinek egy bírálóját idézte, ámbár a forrást sem sikerült eltalálnia.
Kertész Imre Sorstalanság című műve ihlette a Tempus Fugit német-francia társulat első előadását, amelyet az Első lépések című francia színházi fesztiválon mutattak be a Théatre du Soleil-ben.
Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter a hétvégén rövid időn belül harmadszor ismét Izraelbe érkezett, hogy áthidalja a békefolyamattal kapcsolatos izraeli-palesztin ellentéteket. Megállapodás született, melynek értelmében az amerikaiak fogják ellenőrizni és eldönteni, mennyiben tartják be a palesztinok és az izraeliek a Bush elnök „útiterve” szerinti kötelezettségeiket.
Mi sem természetesebb, mint hogy október 23-án, a forradalom ünnepén a szónok Marx után piszkál. Elvégre a róla elnevezett -izmus tényleg a legautentikusabb szellem az Astoria vörös egén.

