Képtelen volt kihasználni a Debrecen a Honvéd botlását: habár a kispestiek csupán 0-0-át játszottak hazai pályán a nyíregyháziakkal, továbbra is vezetik a bajnokságot, mivel a Debrecen, ugyancsak vendéglátóként, 1-1-et ért el a Paks ellenében. Így aztán az MTK előtt komoly sansz adódik, hogy átvegye az első helyet: amennyiben ma legyőzi a REAC-ot, az élre áll. Ugyan ez már nem hír, csupán érdekesség: a Tatabánya a 14. fordulóban sem tudott nyerni.
Népszava
János Károly spanyol király nem akármilyen sikert aratott a hét végén zárult, amúgy botrányosra sikeredett, 17. ibér-amerikai csúcstalálkozón, Santiago de Chilében. Elhallgattatta Hugo Chávez venezuelai elnököt, méghozzá igencsak egyértelmű szavakkal.
Mintegy 90 személyt tartóztattak le szombaton Prágában, ahol a rendőrségnek a késő esti órákig sikerült megakadályoznia, hogy a jobboldali szélsőséges Fiatal Nemzeti Demokraták szervezete megtartsa a hatóságok által nem engedélyezett felvonulását a régi zsidó negyedben. „A rendőrség legutóbbi információja szerint a letartóztatott személyek között mintegy 50 neonáci és 40 anarchista van” – számolt be Petr Hejma, a prágai belváros polgármestere.
Több mint ötven személyt tartóztattak le szombaton Prágában, ahol a rendőrségnek az esti órákig sikerült megakadályoznia, hogy a jobboldali szélsőséges Fiatal Nemzeti Demokraták szervezete megtartsa a hatóságok által nem engedélyezett felvonulását a régi zsidó negyedben. „A rendőrség legutóbbi információja szerint a letartóztatottak között 44 neonáci, és 10 anarchista van” – számolt be Petr Hejma, a prágai belváros polgármestere. „A rendőrség eddig ura a helyzetnek.
Lezárta a cseh rendőrség a régi prágai zsidó városrészbe vezető legfőbb utcákat, miután a Vysocany negyedben több száz neonáci gyűlt össze, hogy részt vegyen a jobboldali szélsőséges Fiatal Nemzeti Demokraták által tervezett, de a hatóságok által nem engedélyezett felvonuláson. A metró Vysocany megállóját lezárták.
Már több mint ötven neonácit tartóztattak le szombaton Prágában, akik részt akartak venni a szélsőjobboldali Fiatal Nemzeti Demokraták hatóságok által nem engedélyezett felvonulásán a régi zsidó negyedben – közölte a rendőrség. A hatóságok a neonácikat nem engedték be a városközpontba. A Ceskomoravská metróállomás közelében a rendőrök mintegy 200-250 fős bőrfejű csoportot körülzártak, s egyenként ellenőrzik őket.
Hét neonácit letartóztatott a cseh rendőrség szombaton délután Prágában, ahol hatóságok által nem engedélyezett felvonulást akar tartani a jobboldali szélsőséges Fiatal Nemzeti Demokraták szervezete. A mintegy száztagú csoportot a rendőrök szétzavarták.
Három autóbusznyi fiatal német neonácit tartóztattak fel szombaton délelőtt a határőrök a német-cseh határon, de az igazoltatás után rendőri kísérettel továbbengedték őket – jelentette a közszolgálati Cseh Televízió. A mintegy 150 német neonáci Prágába tart, ahol a jobboldali szélsőséges Fiatal Nemzeti Demokraták nevű szervezet a hatósági tiltás ellenére is felvonulást akar tartani a régi zsidó negyedben.
Fasisztáknak nevezte Hugo Chávez venezuelai elnök azokat a diákokat, akik a héten Caracas utcáira vonulva tiltakoztak úgynevezett alkotmányos reformjai ellen. Chávez miután megérkezett Santiago de Chilébe, ahol a XVII. ibér-amerikai csúcstalálkozón vesz részt, kijelentette: a megmozdulásokat a venezuelai oligarchák szervezték. A chilei fővárosban huszonkét állam- és kormányfő részvételével csütörtökön kezdődött meg a csúcstalálkozó.
A különböző országok szélsőjobboldali pártjai nem tudnak tartósan összefogni – ezt bizonyították az Európai Parlamentben történtek, melyek nyomán felbomlott az e szervezetek frakciója.
Az izraeli és a palesztin tárgyaló küldöttség megállapodásra jutott, hogy csak a George Bush amerikai elnök által felvázolt „útiterv” első szakaszának megvalósítása után kerülhet sor a további szakasz megvalósítására.
Az árpádsávos zászlókról lengetőik azt mondják, hogy ezek ősi magyar jelvények, semmi közük az antiszemitizmushoz. Ifj. Hegedűs Lóránt református lelkész félreérthetetlen tanúbizonyságot tett arról, amit már mindenki tudott. Október 23-i beszédében többek között a kővetkezőket mondta: „Ezek a zászlók jelentsenek félelmet azoknak, akik akár csak a kisujjukat emelik a magyarság ellen.”
A Cseh Utazási Irodák Szövetsége arra kéri a turistákat, hogy ne menjenek Prága belvárosába ma, mert tüntetést tart a Fiatal Nemzeti Demokraták nevű szélsőjobboldali szervezet az 1938-as németországi „kristály éjszaka” évfordulóján Prága zsidónegyedében. A cseh rendőrség szerint valószínűleg összecsapások is lesznek szombaton Prágában.
Ön milyen körútra indulna?
Picasso 1957-ben másodszorra rajzolta meg Daniel Henry Kahnweiler portréját, mely szintén a Rupf-gyűjtemény darabja lett, s most itt látható a budapesti kiállításon
Azért ez édes. Vagy nagyon is keserű. Nem mintha egyetértenék Gerő Andrással akár a jelző megválasztásában, akár abban, hogy a köztársasági elnök gyáva (ha az volna, nem szólna bele bátran annyi mindenbe, viszont nem maradna bátran csendben olyankor, amikor meg kellene szólalnia), de ami e vitatható kijelentés körül kialakult, az az álszentség, a képmutatás és a hazudozás romlott orgiája.
Fotó: Reuters A Washingtonban tartózkodó Saul Mofaz izraeli közlekedésügyi miniszter tegnap Mohamed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség vezetőjének (képünkön) menesztését követelte. Az izraeli kabinet azzal vádolja el-Baradeit, hogy nem adja tovább az ENSZ Biztonsági Tanácsának a rendelkezésére álló adatokat Irán atomprogramjáról, amelyek lehetővé tennék a BT-nek, hogy szigorúbb szankciókat vezessen be Irán ellen.
Nem masírozhatnak a cseh újnácik szombaton az egykori prágai zsidónegyedben. A városi bíróság csütörtökön elutasította a Fiatal Nemzeti Demokraták fellebbezését az ellen, hogy az önkormányzat a korábban bejelentett meneteiket megtiltotta. Ezt a döntést szombatig már semmiféle módon nem lehet megváltoztatni. Az újnácik jelezték, hogy menetüket a tiltás ellenére is meg kívánják tartani. Cseh médiumok szerint német és szlovák újnácik is Prágába készülnek a hét végén.
A zsidóellenesség kezeléséről írt kommentárt Paul Lendvai a Der Standard liberális osztrák napilap csütörtöki számában „A tapintatos hallgatás” címmel. A publicista többek közt emlékeztetett a Neue Zürcher Zeitung tudósítójának közelmúltbeli megállapítására, amely szerint az agresszív és népes magyarországi újnáci táborra a legszélsőségesebb antiszemitizmus jellemző Kelet-Európában.


