Kertész Imre író olvas fel műveiből és dedikál december 5-én este Budapesten, a Nemzeti Színházban, ahol abból az alkalomból tartanak ünnepséget, hogy a szerző öt évvel ezelőtt kapta meg az irodalmi Nobel-díjat. A Magvető Könyvkiadó az évfordulóra két új kiadványt jelentet meg. A könyves műhely gondozásában a napokban jelenik meg Kertész Imre Világpolgár és zarándok (Káin és Ábel) című elbeszélése, amelyet még nem publikált az életműsorozatban a kiadó.
Népszava
Fotó: Reuters „Ha megszűnik a megszállás, Izrael békét, biztonságot és jószomszédi viszonyt kap” – jelentette ki Mahmúd Abbász palesztin elnök, amikor tegnap egyidejű törökországi látogatásuk idején Ankarában találkozott Simon Peresz izraeli államfővel. A két vezető Abdullah Gül török államelnök védnöksége alatt megállapodást írt alá egy Hebron közeli közös palesztin-izraeli ipari park megalakításáról. Képünkön középen Gül, baloldalt Peresz, jobboldalt Abbász.
Ismét az Alkotmánybíróság (Ab) döntésére vár a gyűlöletbeszéd elleni fellépés ügye. Ahogy várható volt, az államfő előzetes normakontrollt kért. Szerinte a Polgári törvénykönyv (Ptk) nemrég elfogadott módosítása több szempontból is alkotmányellenes. Így viszont – ha elfogadják Sólyom érveit – lényegében lehetetlenné válik a gyűlöletbeszéd elleni fellépés, ha annak nincs konkrét sértettje. Márpedig a legtöbb esetben nincs.
„Nem lenne szabad átengedni a terepet Gyurcsánynak, Kókának, Lendvainak, hanem ki kell harcolni a kiegyensúlyozott közszolgálati műsorokat. Széchenyi Istvánra hivatkozunk: A sajtónak a nemzet szolgálatába kell állnia, s ennek érvényt kell szerezni, s ha szükséges, a törvény erejével kell fellépni. Nagy várakozással tekintett az ország néhány éve a honfoglalás, a millennium éve és az államalapítás évfordulójának ünnepi eseményeire.
Nincs itt valami zavar? Mert a személyiségi jogokért felelős ombudsman oroszlánként védelmezi a bűnözők személyiségi jogait. A gyilkosokét, fosztogatókét, sírrablókét, sírgyalázókét, besurranó és zsebtolvajokét, stricikét, csalókét, szélhámosokét, olajszőkítőkét és borhamisítókét, a korrupt vállalkozókét, korrupt köztisztviselőkét és közalkalmazottakét, és korrupt politikusokét.
A National Geographic televízióban nagy sikerrel bemutatott Júdás evangéliuma komolytalan, mert fordítási hibákon alapul. Ezt állapította meg April DeConick a „Tizenharmadik Apostol: Amit Júdás Evangéliuma valóban mond” című munkájában. DeConick, aki műve írása közben döbbent rá, hogy a National Geographic fordítói kapitális hibákat vétettek. Krisztus elárulóját ugyanis a kopt nyelvű munkában nem pozitív szereplőként írták le, ahogy ezt a csatorna állította.
„Ha megegyezésre jutunk és megszűnik a megszállás, Izraelnek tengernyi békéje, biztonsága és jószomszédi viszonya lesz” – jelentette ki Mahmud Abbasz (Abu Mazen) palesztin elnök, amikor egyidejű törökországi látogatásuk idején Ankarában találkozott Ehud Olmert izraeli miniszterelnökkel. A két vezető Abdullah Gül török államelnök védnöksége alatt megállapodást írt alá egy Hebron közeli közös palesztin-izraeli ipari park megalakításáról.
A díszvendég, Izrael színházi életének bemutatása mellett kanadai, romániai, német és orosz társulatok produkciói is szerepelnek a jövő pénteken kezdődő Kortárs Drámafesztivál Budapest nemzetközi programjában.
Színházi beszélgetéseket rendeznek a héten a budapesti Sirály kulturális központban, amelynek vendége szerdán Németh Gábor drámaíró, csütörtökön pedig Zsótér Sándor rendező és Vajdai Vilmos színész lesz – tudatta Deme László sajtóreferens. A nézőtérrel szemben című, drámaírókat bemutató sorozat következő részében, szerdán Németh Gábor filmről, színházról, irodalomról beszél.
Prágában anarchista fiatalok estek neki újfasiszta kortársaiknak, akik roppant ízlésesen a hírhedett Kristályéjszakáról kívántak bensőségesen megemlékezni a cseh főváros zsidónegyedében. Rapid történelemóra: 1938-ban Németország franciaországi nagykövetét, von Rath-ot egy zsidó fiatalember lelőtte.
Jasszer Arafat palesztin vezető halálának harmadik évfordulójáról megemlékező Fatah-szimpatizánsok tömegeire támadtak tegnap Gázában a Hamász fegyveresei, és közéjük lőttek. Az összetűzésekben legkevesebb öten életüket vesztették – köztük egy fiatalasszony.
Prágában anarchista fiatalok estek neki újfasiszta kortársaiknak, akik roppant ízlésesen a hírhedett Kristályéjszakáról kívántak bensőségesen megemlékezni a cseh főváros zsidónegyedében. Rapid történelemóra: 1938-ban Németország franciaországi nagykövetét, von Rathot egy zsidó fiatalember lelőtte.
Hét végén valóságos erőddé változott Prága. Több száz neonáci szállta meg a cseh fővárost, ahol utcai harcok zajlottak a rendőrök és a szélsőjobboldaliak között. A békés cseh fővárost csatatérré változtatták a neonácik. Mennyire erősek manapság Európában, s különösképpen Közép-Európában? Egyáltalán lehet-e növekvő neonáci veszélyről beszélni?
A korábbi megnyilatkozásokhoz képest jóval békülékenyebb hangot ütött meg Robert Fico. A szlovák kormányfő egy hét végi nyilatkozatában úgy fogalmazott: sem Gyurcsány Ferenc, sem ő nem érdekelt a szlovák-magyar feszültség fenntartásában.
Az izraeli Rodeon Brodsky Tolya című filmje nyerte el a XV. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál nagydíját.
Napokon belül döntenie kell Sólyom Lászlónak arról, Alkotmánybírósághoz fordul-e a gyűlöletbeszéd elleni – nemrég elfogadott – módosítás ügyében. Az államfői vétó valószínűsíthető. Közben még az idén tárgyalhat a parlament egy másik elképzelést, amely akár büntetőfeljelentéssel lépne fel a gyalázkodás ellen. Az egyik előterjesztő, a szocialista Bárándy Gergely szerint többféle lehetőséget kell adni a megsértett embereknek. Ebben az ügyben külön szavazhat az SZDSZ, mert elvi kifogásaik vannak.
Az Ankarába hivatalos látogatásra érkezett Simon Peresz izraeli államelnök kifejezte meggyőződését, hogy az annapolisi békekonferencia előtt megszületik a közös izraeli-palesztin nyilatkozat. A megegyezés izraeli és palesztin ellenzői azonban támadásba lendültek. Avigdor Lieberman miniszter követeli: az izraeli kormány előzetesen tárgyaljon az izraeli küldöttség álláspontjáról.
A rendőri fellépésnek köszönhetően elmaradt a neonácik felvonulása Prága zsidónegyedében, amelyet a nácik zsidóellenes pogromja, az 1938-as Kristályéjszaka napjára szerveztek. Egyes helyeken ugyanakkor bal- és jobboldali szélsőségesek csaptak össze a cseh fővárosban. Többen megsebesültek. A rendőrség közel négyszáz embert állított elő. Néhányuknál fegyvert is találtak.
Fotó: Népszava-archív A rendszerváltás óta a nemzetpolitika folyamatos illúzióvesztésének vagyunk tanúi, és ebben az uniós csatlakozás sem segített – jelentette ki Kövér László a Fidelitas választmányi ülésén. „Sohasem gondoltuk volna, hogy az Európai Unió keretei közé beengedett Szlovákia (…) félfasiszta kormányzattal fog dicsekedni, és ezen félfasiszta kormányzat intézkedéseit az Európai Unió cinkos hallgatása övezi” – jelentette ki.
Napokon belül döntenie kell Sólyom Lászlónak arról, Alkotmánybírósághoz fordul-e a gyűlöletbeszéd elleni – nemrég elfogadott – módosítás ügyében. Az államfői vétó valószínűsíthető. Közben még az idén tárgyalhat a parlament egy másik elképzelést, amely akár büntetőfeljelentéssel lépne fel a gyalázkodás ellen. Az egyik előterjesztő, a szocialista Bárándy Gergely szerint többféle lehetőséget kell adni a megsértett embereknek. Ebben az ügyben külön szavazhat az SZDSZ, mert elvi kifogásaik vannak.

