November 20-án ünnepli kilencvenötödik születésnapját Habsburg Ottó, az egyik legrégebbi uralkodócsalád tagja, az utolsó magyar király és osztrák császár elsőszülött fia. A ma is aktív és jó humorú politikus hivatalos neve Németországban Otto von Habsburg, míg Ausztriában Otto Habsburg-Lothringen néven szerepel, mert a nemesi címek és az erre utaló „von” szócska használatát tiltja az osztrák alkotmány.
Népszava
A honvédelmi miniszter szerint meg kell mutatni a jövő generációjának, mire volt képes a szélsőséges eszme, hiszen a fasizmus, a rasszizmus, a társadalmielnyomás ma is létezik. Szekeres Imre erről a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége Nemzeti Tanácsának ülésén beszélt pénteken Budapesten. Szekeres Imre szerint a fasizmus egyszerűen fogalmaz, egyszerű megoldásokat kíván, a hamis kiválasztottság érzését nyújtja a követőiknek.
Tom Lantos, az amerikai képviselőház külügyi bizottságának elnöke egyórás, elsősorban az amerikai külpolitika kérdéseit érintő megbeszélést folytatott Orbán Viktor Fidesz-elnökkel csütörtökön Washingtonban. A találkozón szó volt a Magyar Gárdáról is. A magyar származású képviselő kongresszusi hivatalában fogadta Orbán Viktort.
Moszkvában, a Mihail Botvinnik Sakk-klubban zajlik a II. Tal-emlékverseny. A sakkozás nyolcadik világbajnoka emlékére tíz szupernagymester csatázik, kiegyensúlyozottak az erőviszonyok. Ezzel magyarázható, hogy az eddig öt forduló során vívott 25 partiból csak hat végződött döntéssel.
Saját bevallása szerint soha egyetlen képétől nem vált meg Pákh Imre, Amerikában élő, magyar származású műgyűjtő, aki a gyűjteményéből összeállított Munkácsy-kiállítást tekintette meg csütörtökön Egerben. Az ez alkalommal tartott sajtótájékoztatón felidézték: Pákh Imre gyűjtőszenvedélye gyufacímkékkel és bélyegekkel kezdődött, mára viszont az üzletember, számos egyéb festmény mellett, 35 Munkácsy-kép tulajdonosa.
Orbán Viktor szerint az orosz befolyás újabb nyilvánvaló bizonyítéka, hogy a „KGB-hátterű” Laborc Sándort jelölték a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) élére. A Fidesz elnöke az orosz kérdésről fog előadást tartani szűk körben, egy washingtoni agytrösztben, a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjában – tájékoztatta az MTI-t csütörtökön. Az amerikai látogatáson tartózkodó ellenzéki vezető azt mondta, „Amerikában pontosan látják, hogy Oroszország egy fölemelkedőben levő hatalom”.
Megnyílt Magyarország legnagyobb bevásárló és szórakoztató központja, a több mint 50 milliárd forint beruházással épült Arena Plaza csütörtökön Budapesten. A Kerepesi úton, az egykori ügető pálya helyén elkészült 180 ezer négyzetméteres létesítmény bérbe adható – és bérbe is adott – felülete 66 ezer négyzetméter, amelyen több mint 200 üzlethelyiség található.
A Shoteby”s genfi ékszerárverésén 16,21 millió dollárért (mintegy 2,8 milliárd forintért) kelt el egy 84,37 karátos fehér gyémánt.
Radio Romania Cultural díjjal tüntették ki Szirmai Márton Szalontüdő című rövidfilmjét az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválon, Marosvásárhelyen – közölte a Magyar Filmunió csütörtökön az MTI-vel.
Nemcsak a gyűlöletbeszéd elleni fellépésben, de az Alkotmánybírósághoz (Ab)forduló államfő indoklásának megítélésében is eltérőek a vélemények Sólyom László keddi döntése után. Hack Péter jogász a Ptk-módosításról lapunknak azt mondta: a kormány jószándékúan egy létező problémát akart megoldani, de ezzel még több megoldásra váró kérdést húzott elő.
A közigazgatási fegyelem, a rend, a biztonság és sok minden más ma inkább pártpolitikai eszköz, mintsem egyetemesen elismert norma és követelmény – mondta Boross Péter volt miniszterelnök Sereg András Boross – hadapródiskolától a miniszterelnöki székig című interjúkötetének bemutatóján, szerdán.
Viktor Juscsenko ukrán elnök szerint hazája szívesen játszana szerepet az izraeliek és a palesztinok közti béke megteremtésében. Az izraeli látogatáson tartózkodó ukrán államfő Simon Peresz izraeli elnökkel közösen tartott jeruzsálemi sajtóértekezletén beszélt erről a szándékról. Peresz elmondta ugyanezen a sajtóértekezleten: Ukrajna inkább „békeprojektek finaszírozásával” járulhatna hozzá az izraeli-palesztin megbékéléshez, semmint politikai szerepvállalással.
Nem csak a gyűlöletbeszéd elleni fellépésben, de az Alkotmánybírósághoz (Ab) forduló államfő indoklásának megítélésében is eltérőek a vélemények Sólyom László keddi döntése után. Hack Péter jogász a Ptk.-módosításról lapunknak azt mondta: a kormány jó szándékúan egy létező problémát akart megoldani, de ezzel még több megoldásra váró kérdést húzott elő.
Fotó: Népszava-archív Civil szervezetek panaszának kivizsgálása ügyében nemrég Budapesten járt az UNESCO Világörökség Bizottságának biztosa. Jelentését a hónap végére készíti el. A civilek sérelmezték, hogy a világörökségi területként nyilvántartott Andrássy út „pufferzónájának” számító erzsébetvárosi régi zsidónegyedben a kerület nem tesz meg mindent a műemléki környezet védelméért. Erzsébetváros polgármestere emlékeztetett, hogy az utóbbi öt évben a 284 épületből csak hatot bontottak le.
Minden konkurensénél nagyobb méretével és Magyarországon eddig jelen nem lévő világmárkák bevezetésével nyit ma az Arena Plaza. A Kerepesi úti ügető helyén 65 ezer négyzetméternyi üzlet sorakozik, elsőként itt lesz IMAX mozi, s számos kulturális programot is kínálnak majd. Noha sok kifogás érte a helyszínválasztást, mivel nem közvetlenül metróvonal mentén található, szakemberek szerint nem kétséges: sikeres lesz Budapest harminckettedik bevásárlóközpontja.
Tizennyolc kollázsból álló kamarakiállítás nyílt Reinkarnáció (A tévészékháztól a Magyar Gárdáig) címmel a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége Népszínház utcai központjában. Sós László és Kemény Éva tárlata figyelmeztetni akar azokra a veszélyekre, melyeket Magyarország mintegy hetven évvel ezelőtt átélt.
Az Akadémiai Kiadó tizenhárom kiadványának szerzője, szerkesztője részesült az idén Akadémiai Nívódíjban; a kitüntetettek között van Kornai János közgazdász, a Harvard Egyetem professzor emeritusa, aki a Szocializmus, kapitalizmus, demokrácia és rendszerváltás című tanulmánykötetével érdemelte ki az elismerést.
Hetvennyolc éves korában New Yorkban kedden meghalt Ira Levin amerikai író, aki feszült, fordulatos regényeivel és színdarabjaival, de mindenekelőtt az ezekből készült filmekkel, köztük a Halálcsapdával vált híressé.
Kalapács alá került Hitler földgömbje San Franciscóban; az egykor a náci diktátor asztalát díszítő glóbuszért egy keddi árverésen 115 ezer dollárt fizettek.
Ismét az Alkotmánybíróság (Ab) döntésére vár a gyűlöletbeszéd elleni fellépés ügye. Ahogy várható volt, ezúttal az államfő kért előzetes normakontrollt. Szerinte a Polgári törvénykönyv (Ptk) nemrég elfogadott módosítása több szempontból is alkotmányellenes. Így viszont – amennyiben elfogadják Sólyom érveit – lényegében lehetetlenné válik a gyűlöletbeszéd elleni fellépés, ha annak nincs konkrét sértettje. Márpedig a legtöbb esetben nincs ilyen.

