
Nyolcvan évvel megjelenése után Adolf Hitler önéletrajzi műve s egyben a náci ideológia egyik alapvetése, A harcom című könyv (Mein Kampf) a bestseller-listán szerepel Törökországban.

A Die Welt (welt.de) konzervatív napilapban Ulrich Weinzierl Ahol egykor Herzl Tivadar született címmel tudósít arról a kezdeményezésről, amely Budapest zsidónegyedét kívánja megmenteni.

Az izraeli parlament nem szavazta meg azt a törvényt, amely lehetővé tette volna népszavazás kiírását a gázai kivonulási tervről. Néhány jobboldali honatya abban a reményben szorgalmazta a referendumot Saron tervéről, hogy megakadályozza a 21 zsidó telep kiürítését a Gázai övezetben és Ciszjordániában. A törvényhozók délután kezdték el az idei költségvetés vitáját, amely a kivonulás utolsó akadálya volt. (radio.hu)

Izrael továbbra is fennhatósága alatt fogja tartani a ciszjordániai zsidó telepeket, és a kolóniaépítés is folytatódik, függetlenül az amerikaiak ezzel kapcsolatos fenntartásaitól – közölte Ariel Saron a kormány heti ülésén.

Izrael egyelőre nem ad át több palesztin várost a palesztin hatóságnak – közölte Saul Mofaz védelmi miniszter.

Izraelben több száz palesztin fogoly kezdett éhségsztrájkot Haderim börtönben. A rabok körülményeinek javítását követelik.

A Húsvét a keresztény világ legnagyobb ünnepe: Krisztus kínszenvedésére, kereszthalálára és feltámadására emlékezünk ezeken a napokon. Időpontja minden évben a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnapra esik. A keresztény ünnep összefonódott a tavaszi napéjegyenlőség idején tartott pogány termékenységi ünnepekkel: többek közt innen ered a locsolkodás hagyománya is.

Gyurcsány Ferenc megtorpant. A miniszterelnök médiaoffenzívája kifulladni látszik, a közvélemény-kutatások pedig sokkoló képet vetítenek a szocialista vezetők elé. Az MSZP ma ugyanott tart, ahol Medgyessy Péter utolsó heteiben tartott. Következésképpen Gyurcsány Ferenc és Hiller István egyetlen szavazót sem tudott tartósan a nagyobbik kormánypárt mellé állítani.

Zuschlag János visszatérne az Országgyűlésbe: egyes értesülések szerint esélyesnek tartja magát Kiskunhalason, miután a halasi MSZP-s tagrevízió nem járt negatív eredménnyel. Az Index úgy tudja: az MSZP jelölné a volt képviselőt, aki egy, a holokauszt áldozataival kapcsolatban megeresztett vicc miatt távozott a frakcióból.

Süddeutsche Zeitung (sueddeutsche.de) – A baloldali napilapban Christiane Kohl Háló az utolsó halaknak címmel ír a háborús bűnös vadászat akciók megsokasodásának okairól.

Frankfurter Allgemeine Zeitung (faz.net) – A konzervatív napilapban Joseph Croitoru A Szentföld urai? címmel foglakozik egy könyv apropóján az izraeli telepesek szerepével.

Adolf Hitler „vállalkozása” nem pártprogram volt, hanem bizarr, ördögi ellenegyház – olvasható Michael Hesemann érdekfeszítő könyvében, amely Hitler vallása címmel jelent meg Németországban.

A Monte-Carlóban megrendezésre kerülő 14. Amber sakkverseny ötödik napján Lékó Péter két remit ért el a holland Loek van Wely ellen.

A palesztin elnök felszólította az Egyesült Államokat, hogy foglaljon állást az izraeli telepek bővítésével kapcsolatban. Ahmed Korei ezt akkor mondta, amikor közel-keleti látogatáson tartózkodó amerikai küldötteket fogadott.

Az Arab Liga állam- és kormányfői jóváhagyták a 2002-es közel-keleti békekezdeményezés felújítását, Izrael azonban máris elutasította a békejavaslatot – adta hírül a Magyar Rádió.

Az Egyesült Államok ismét felszólította Izraelt, hogy ne építsen új lakóhelyeket a ciszjordániai zsidó településeken.

Van annak valamiféle diszkrét bája, hogy amikor a szocialisták által pozícióba emelt pártállami operatív tisztről kiderül, hadnagyi rangban hárította el a katolikus egyház reakciós erőit, válaszképpen a fideszesek által magas rangba emelt másik pártállami titkosszolgálati tiszt neve lett az adu ász.

Lékó Péter mindkét partiban remizett az izraeli Boris Gelfanddal a Monte-Carlóban zajló sakkversenyen. A magyar nagymester a vak játszmában világos bábukkal szerzett fél pontot, míg utána a rapid partiban sötéttel is döntetlenben állapodott meg ellenfelével – adta hírül az NSO.

Izraelbe látogat április végén Vlagyimir Putyin orosz elnök. Korábban sem orosz, sem szovjet vezető nem járt hivatalos minőségben a zsidó államban. A látogatás tényét Móse Kacav izraeli államfő egyik munkatársa jelentette be. Putyin elnök a tervek szerint találkozik Ariel Saron izraeli kormányfővel és több más magas beosztású izraeli tisztségviselővel. (radio.hu)

A gázai kivonulás az izraeli költségvetés jövő heti elfogadásának a függvénye – írja a radio.hu.