Forrás: MNO

Van annak valamiféle diszkrét bája, hogy amikor a szocialisták által pozícióba emelt pártállami operatív tisztről kiderül, hadnagyi rangban hárította el a katolikus egyház reakciós erőit, válaszképpen a fideszesek által magas rangba emelt másik pártállami titkosszolgálati tiszt neve lett az adu ász.

Védheti úgymond szakmai döntését bárki nagy elánnal: kilóg a lónak a lába. Összebútorozott itt már mindenki a pártállami titkosrendőrséggel nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva. Miközben a hálózatot működtető MSZMP KB korifeusairól, illetve az operatív titkos és nem titkos tiszti garnitúra tagjairól vagy éppen a kényszerrel, jó pénzért, felívelő karrierért besúgó egyes kiválasztott „honfitársainkról” nap mint nap rántják le a leplet szemfüles dossziéüzérek, jobb esetben újságírók és történészek, aközben a hálózat fedett és fedetlen tagjai elkeseredett utóvédharcot folytatnak a múlt titkainak megőrzéséért.

A civil polgárok meg mamlaszok módjára tizenöt éve néznek, mint a moziban. Most sem értik, mi folyik itt a múlt megismerése lózungjának címszava alatt. Egyes, már-már közszereplői babérokra törő egykori operatív tisztek, leporolva rangjelzésüket, szavaik hitelességének alátámasztására hetet-havat hordanak össze a Cég aktuális érdekeinek megfelelően – és a sajtó rácuppan a témára, ámulattal csüng a (dez)információs forrás minden szaván, teret ad a jól megtervezett hazugságoknak, alaptalan vádaskodásoknak.

Az egyik „neves” operatív tiszt a titkosszolgálatokkal való együttműködéssel vádolhat meg következmények nélkül a rendszerváltoztatásban érdemeket szerzett, tiszta múltú politikusokat, a másik volt enbéhás következmények nélkül hozhat hírbe egy történészek által működtetett kutatóintézetet a hírhedt izraeli titkosszolgálattal való bűnös – anyagi érdekeken alapuló – együttműködéssel. A cél nyilvánvaló: a zavarkeltés, a múlt feltárásának megakadályozása.

Félreértés ne essék: alapvetően jogos például Kövér László aggodalma a Nemzetbiztonsági Hivatal működőképességének fenntartásáért. Különösen akkor, ha a miniszterelnöki széket egy olyan felelőtlen politikus bitorolja, aki képtelen kontroll alatt tartani a saját gondolatait, a szavait, ezáltal egy két lábon járó nemzetbiztonsági kockázat ma már. Félő, hogy az ügynökkártya kijátszásával az elszabadult Gyurcsány Ferencnek a célja nem a múlt megismertetése volt, hanem a figyelem elterelése a durva kiszólásairól, a napjainkban zajló, sok-sok milliárd forintokban mérhető botrányokról. Egyes elemzők szerint a saját bázisának tekintett „kiszkábés generáció” megerősítése is célja lehet a pártban, szabadulva a múmiák hálójából. Csakhogy úgy tűnik, ha ez a sűrű szövétnekű háló foszladozni látszik, akkor erőre kap a hálózat, és ha kell, szétcsap a liberális történészek szabadcsapatán is.

Ha zeng az ég, felbukkan Nagy Lajos, aki galád módon „az ellenség megtévesztésére” a kartotékok közé beillesztett hamis hatos kartonokról cseveg, és ha kell, rágalmaz, majd tévedésére hivatkozva „pontosít”. Biztosan állíthatom, Nagy Lajos szakmai szintjén nem szokás ilyen kényes témában tévedni, memóriazavarba kerülni. Az is biztos: Kozenkay mester is pontosan tudja, mit beszél, azt is jól tudja, hogy egy hamis állításnak mi lehet a gazdasági-politikai hozadéka, a jogi és anyagi következménye. Emlékeztetőül: ő volt az a nemzetbiztonsági tiszt, aki Medgyessy Péter titkosszolgálati múltjának nyilvánosságra hozása miatt, államtitoksértésre hivatkozva, büntetőfeljelentést tett ismeretlen tettesek ellen.

Most éppen idegen titkosszolgálattal való együttműködéssel, vagyis hazaárulással vádol ismeretlen történészeket. Eközben volt tiszttársai ott vannak az államapparátusban, a stratégiai fontosságú vállalatokban, minden kilométerkőnél. Működtetik az újraszervezett hálózatukat. És közben manipulálják a közvéleményt. Egyre kevesebb sikerrel.