Az exit-poll eredményeket este 10 órától fogják közölni
Híradó
Év elején kilenc embert késeltek meg Moszkvában
Kora miatt nem ítélték el a 85 éves litván férfit
A város melletti táborban 2500-an vesztették életüket
„A földön több mint egymilliárd ember él egészséges ivóvíz nélkül.”
A március 19-i adás tartalmából
Házi készítésű rakétákat akartak kilőni Gázából izraeli területre
Múlt héten Izraelben azonosították a vírust
Ezentúl csak vörös húst és halat kapnak, szárnyasokat nem
Natacha Atlas, az arab etnopop dívája tavasszal megjelenő, Mish Maoul című új albumával tér vissza a Sziget világzenei nagyszínpadára
A brit kormányfő szerint a terrorizmus elleni harcban nem árkokat kell ásni a különböző vallások között, hanem annak a közös értékeken kell alapulnia
Toyota Logistics Services Czech, mint beruházó nem hozta nyilvánosságra a beruházás értékét
Egy évvel a Lufthansa Private Jet szolgáltatás elindítása után a Lufthansa nagyon jó eredményekről számolhat be
Az amerikai elnök szerint komolyan kell venni a zsidó állam létezési jogát megkérdőjelező iráni államfő fenyegető kijelentéseit
Egy illetékes szerint a kapcsolatfelvétel elutasítása mindaddig érvényben marad, amíg a Hamász nem mond le az erőszakról, nem ismeri el a zsidó államot
Sikerrel zárult a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban minden idők legnagyobb szabású UTAZÁS kiállítása és a vele párhuzamosan megrendezett KARÁT kiállítás
Más csoportok elfoglalták a gázai erőmű egy részét, illetve betörtek egy katonai kórházba is
A fertőzött terület három kilométeres körzetében kiírtják a baromfiállományt
Az elsődleges információk szerint a férfi megfelelő orvosi ellátást akart szerezni gyermekének
A kabinetben nem vesz részt egyetlen más palesztin csoport sem, a kormánylistát vasárnap terjesztik Abbász elnök elé

