Az exit-poll eredményeket este 10 órától fogják közölni
Parlamenti választások kezdődtek Izraelben. Az esetleges terrorakciók elhárítására fokozott katonai és rendőri készültséggel védett országban reggel 7-kor nyitották meg a nyolcezer szavazóhelyiséget, hogy a több mint ötmillió szavazásra jogosult állampolgár leadhassa voksát a 17. kneszet (parlament) pártjaira az előre hozott választás során. Ezt este 10 óráig tehetik meg. Az exit-poll eredmények közlése ekkor kezdődik, a nem hivatalos végeredményt szerdán tudatják.
A biztonságot több mint 25 ezer rendőr hivatott szavatolni maximálisra emelt készültségben, a palesztin területeket lezárták, a jeruzsálemi Óvárosban tilos a Templom-hegyre menni. A választás napja rendkívüli munkaszüneti nap, kivéve az alapszolgáltatásokat biztosító intézményekben.
Ehud Olmert ideiglenes kormányfő, a január 4-ei agyvérzése óta kómában lévő Ariel Saron utódja hirdette meg Ciszjordánia egyoldalú „leválasztását”, közölve, hogy azt folytatja, amit Saron a Gázai övezettel elkezdett – a palesztin területek elhagyását saját elhatározásból, a katonákat és a telepesek tízezreit visszavonva Izraelbe. Ez alól három kolóniatömb kivétel, azokat a zsidó állam magához csatolja. Olmert megfogadta, hogy 2010-ig Izrael rögzíti saját határait.
A kneszet 120 mandátumáért 31 párt verseng – kizárólag listás, arányos választás keretében -, de vélhetően a felük sem éri el a bejutási küszöböt, azaz a 2 százalékot.
Ezzel a programmal lépett a választási küzdelembe a gázai leválás után Saron által alapított és Olmert által örökölt Kadima (Előre) párt – Izrael történelmének első nyerésre álló centrista pártja -, és azóta, bár lassan csökken támogatottsága, így is messze elsőként áll a pártok versenyében. A középbal nagy pártja, az Amír Perec vezette Munkapárt alapvetően támogatja a programot és kész a koalícióra a Kadima győzelme esetén, s hasonló a helyzet a palesztinokkal tárgyalásokat szorgalmazó, sokkal kisebb baloldali Merec párttal.
A fő ellenlábas Netanjahu harmadik befutónak ígérkező Likudja, az, ami maradt a pártból Saron és hívei távozásával. A jobboldal Izrael biztonságának veszélyeztetésével vádolja a Kadimát, de az izraeli-palesztin viszály rendezésére újabb javaslattal nem állt elő.
Vallásos pártok, etnikai érdekeket képviselő formációk is részesei a küzdelemnek, az izraeli arabok (a lakosság csaknem egyötöde) három lista közül választhatnak. Az „orosz szavazatnak”, miként a korábbi választások során, ezúttal is meghatározó jelentőséget tulajdonítanak a szakértők a koalíció felállásában, közelebbről a jobboldal erejében.
A választási kampány idején készült közvélemény-kutatások az izraeli lakosság meglehetős fásultságát mutatták, ami legalábbis részben az előre lefutott mérkőzés élményével magyarázható. Feltűnően magas volt a felmérések szerint a bizonytalanok aránya – az utolsó adat szerint 22 százalék, ami 28 mandátum sorsát döntheti el. A részvétel nem ígérkezik kiugrónak, noha megfigyelők a „népszavazás” szempontjából a távolmaradók 30 százalékos arányát már voltaképpen kudarcnak ítélnék.
hirado.hu/MTI