A filmeket is bemutató, a Művészetek Palotájában látható kiállítás anyagát tervek szerint elérhetővé teszik a Sulinet Digitális Tudásbázisán is
Híradó
Az egyiptomi jelentés szerint a 35 éves nőt két hete vitték kórházbaDániában vadkacsákban is kimutatták a madárinfluenza vírusát
Kórházi források szerint a Gázai övezet északi részén történt detonációban további három személy megsebesült
A katonák szélsőségesek után kutattak a ciszjordániai faluban
Az országban megjelent a madárvész emberre is veszélyes vírusa
Két parlamenti tömb, a Népi Front Palesztina Felszabadításáért és a Független Palesztina csoportja nem csatlakozik a Hamász által megalakítandó kormányhoz
A hatóságok elrendelték három gazdaság több tízezres pulykaállományának megsemmisítését
Az ország déli részén pulykák pusztultak el
A szövetmintákat még vizsgálják, de az illetékesek szerint megalapozott a gyanú, hogy a tömeges elhullást a H5N1-es vírus okozta
Az eset nagy felháborodást váltott ki a holokauszt-túlélők körében – a diák azzal védekezik, hogy ő Chaplint akarta megformázni
Az izraeli katonák hangosanbeszélőn felszólították a palesztin fegyvereseket, hogy adják meg magukat. A palesztin fegyveresek közül ketten az Iszlám Dzsihád, ketten pedig Az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai nevű szélsőséges szervezethez tartoznak
Szöulban és a dél-koreai főváros környékén sárga hó hullott
A rendfenntartóknál a hármas készültségi szintet rendelték el, amely eggyel marad el az erre alkalmazott négy fokozatú skála legmagasabb szintjétől
A svájci teniszező az amerikai Lindsay Davenport ellen nyert az Indian Wells-i torna nyolcaddöntőjében
A radikális szervezet fegyveresei tíz külföldit raboltak el kedden a Gázai övezetben és Ciszjordániában tiltakozásul amiatt, hogy az izraeli hadsereg megostromolta a ciszjordániai Jerikó börtönét
A palesztin elnök szerdán megtekintette a lerombolt fegyintézetet
A 20-as toplistában szereplő olvasmányok ötven százaléka az iskolában tanított kötelezők közül kerül ki
Magyarországon az elmúlt évben egy jelentés szerint előfordultak rendőri túlkapások a gyanúsítottak ellen, antiszemita incidensek
Nemrég három antiszemita támadást követtek el a zsidó fiatalemberek ellen
Egy nemzetközi kutatócsapat egyre közelebb jutott ahhoz, hogy DNS-vizsgálattal megállapítsa, hol született és hol nyugszik Kolumbusz Kristóf

